Országszerte több mint 70 eseménnyel ünneplik az Erasmus+ programot

2021.10.15.

Hír | Ifjúság, EU, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Köznevelés, Felsőoktatás

Az Erasmus Napok keretében több mint 5600 különböző programot szerveznek október 14-15-16-án világszerte. Magyarországon 32 városban tartanak előadásokat, virtuális eseményeket, kiállításokat és szórakoztató programokat, hogy megmutassák az Erasmus+ program sokszínűségét.

Az Erasmus Napokat idén 5. alkalommal rendezik meg a világ számos országában. Magyarország 2018-ban csatlakozott a rendezvénysorozathoz – azóta a Tempus Közalapítvány koordinálásával, magyar projektmegvalósítók szervezésében közel 240 program valósult meg hazánkban. A rendezvényeken évről évre megmutatják, hogy mi mindent lehet megtanulni, megtapasztalni, és mit jelent részt venni az Európai Unió legnépszerűbb programjában.

Idén indult el az Erasmus+ program új szakasza, amely a rendelkezésre álló forrásoknak köszönhetően még több pályázó számára biztosít részvételi lehetőséget a köznevelés, a szakképzés, a felsőoktatás, a felnőtt tanulás és az ifjúsági szektor szereplőinek. A Tempus Közalapítvány tájékoztatása szerint az új programciklus első pályázati fordulójában mintegy 350 magyar koordinálású projekt nyert támogatást.

Az Erasmus Napok keretében csütörtöktől vasárnapig 77 programot szerveznek hazánkban. A rendezvények legnagyobb részét idén zárt körben vagy online formában tartják meg, de néhány esemény a nagyközönség előtt is nyitva áll.

A programsorozathoz és a közös ünnepléshez közösségi média csatornákon is lehet csatlakozni a #ErasmusDays használatával. A program koordinálását végző Tempus Közalapítvány szervezésében az @erasmusplus_hu Instagram-oldalon valósulnak meg aktivitások a következő napokban, az események emellett az Erasmus Napok 2021 Facebook-esemény alatt is követhetők.

További információ az Erasmus Napok rendezvénysorozatról: https://erasmusplusz.hu/erasmusdays

Sajtókapcsolat: sajto@tpf.hu | 06 20 921 98 00

Utolsó módosítás: 2021.10.27.