AZ ERASMUS+ AJTÓKAT NYIT – KONFERENCIA AZ AKTÍV TÁRSADALMI RÉSZVÉTEL JEGYÉBEN

Az Erasmus+ program egyik legfőbb célkitűzése az aktív részvétel támogatása, amely az idei konferenciánk fókusza is. A program keretében – az oktatás minden szintjén, sőt azon túl is – megvalósuló projektek abban segítik a résztvevőket, hogy egyéni fejlődésük mellett a közösségeikért cselekvő, felelősségteljes polgárrá váljanak napjaink változatos kihívásokkal szembenéző társadalmában.

Időpont: 2023.06.01. 9:00-16:00
Helyszín: ParkInn Hotel (1138 Budapest, Szekszárdi út 16-18.)

Konferenciánkon kiemelkedő, jó példaként szolgáló projektek mutatkoznak be az Erasmus+ összes szektorából annak érdekében, hogy az interkulturális tapasztalatok megszerzéséről, az európai identitás erősítéséről és a célcsoportok munkaerőpiaci felzárkóztatásáról átfogóbb képet kaphassunk.

A résztvevők megismerhetik az idei év nívódíjas Erasmus+ projektjeit, illetve a Tempus Közalapítvány partnereivel is találkozhatnak.

Szeretettel várjuk Önt és munkatársait az Erasmus+ program konferenciájára és Nívódíj átadójára!

A rendezvényre a felsőoktatás, a köznevelés, a szakképzés, a felnőtt tanulás, a sport és az ifjúság területének képviselőit várjuk. A regisztráció határideje: 2023. május 26.

Program:

9:00-10:00 Regisztráció
10:00-10:45 Köszöntők
Dr. Latorcai Csaba
(területfejlesztési miniszterhelyettes)
Dr. Hankó Balázs (innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár, Kulturális és Innovációs Minisztérium)
Maksi Mátyás (megbízott képviseletvezető, Európai Bizottság Magyarországi Képviselete)
Dr. Czibere Károly (kuratóriumi elnök, Tempus Közalapítvány)
10:45-11:15 Erasmus+ Nívódíjak átadása
11:15-11.25 A világjáró kukák és fiatalok aktív részvételének kapcsolata
Előadó: Kovács Domokos Péter (Magyarország 2022-es ENSZ ifjúsági küldötte, a Nemzeti Ifjúsági Tanács nemzetközi szervezési és kommunikációs megbízottja)
11:25 - 11:45 Aktív társadalmi részvétel az Erasmus+ program tükrében
Előadó: Verses István (Erasmus+ programigazgató, Tempus Közalapítvány) 
11:45-12:45 Ebédszünet
12:45-14:15 Párhuzamos szekciók

1.
 szekció: Erasmus+ nívódíjasok 1. – Felnőtt tanulás

1. Néprajzi Múzeum

A megújuló Néprajzi Múzeum felnőtt tanulás stratégiájának szakmai előkészítése az Erasmus+ projekt keretében
Előadók: Koltay Erika – etnográfus, múzeumpedagógus biológus, Bodnár Kata – régész, múzeumpedagógus
A Néprajzi Múzeum mobilitási projektje nagyszerű példa arra, múzeumi dolgozók hogyan gyűjthetnek olyan innovatív tudást és inspirációt, amit a későbbiekben akár az intézmény mindennapjaiba is beépíthetnek.

2. Kunszentmártoni Általános Művelődési Központ

A te kincsed - a mi kincsünk
Előadó: Czakó-Habi Csilla, történész-muzeológus
Elöregedő társadalmunkban egyre fontosabb, hogy hatékony módszereket találjunk az időskorúak aktivizálására és helyi közösségbe való bevonására. Ehhez nyújthat ötleteket a művelődési központ projektbeszámolója.

2. szekció: Erasmus+ nívódíjasok 2. – Szakképzés

1. Budapesti Gazdasági SZC II. Rákóczi Ferenc Technikum
Innováció és mobilitás a korszerű turisztikai képzésért: 4 ország – 40 legjobb gyakorlat
Előadó: Galgóczy Éva, tanár, projektkoordinátor
Kevesebb lehetőséggel rendelkező diákok bevonása, múzeumturisztikai tananyag kidolgozása, a diákok munkaerőpiaci elhelyezkedésének növelése – ilyen kincseket eredményezett a technikum mobilitási projektje.

2. CAM Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
C-Evil: Képzés az elektromos autók töltőiről
Előadó: Baranyi Tímea, projektkoordinátor
A partnerség során elektromosautó-töltőkkel kapcsolatos képzési anyagot dolgoztak ki, amely tanulóknak, oktatóknak és vállalkozásoknál dolgozó szakembereknek egyaránt hasznos tudást nyújt.

3. szekció: Erasmus+ nívódíjasok 3. – Felsőoktatás

1. Eötvös Loránd Tudományegyetem
Erasmus+ Nemzetközi Kreditmobilitás 2019-2022 
Előadó: Szőke Julianna, nemzetközi koordinátor
Az ELTE projektjében 16 ország 24 intézményével együtt 89 mobilitást valósított meg. Az egzotikus célországok (például Argentína vagy Buthán) bevonása mellett arra is figyelmet fordítottak, hogy az ukrán partnerekkel való együttműködés fokozottan megvalósulhasson.

2. Károli Gáspár Református Egyetem
Transzlingválás az egyenlő esélyekért: Romani beszéd az iskolában
Előadó: Dr. Heltai János Imre - egyetemi docens, Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, Magyar Nyelvtudományi Tanszék, Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, Kerekesné Lévai Erika, Tündik Zita – Magiszter Általános Iskola, Tiszavasvári, Lakatos Elisabeth, Makula Attiláné – Tiszavasvári Transzlingváló Műhely
A projekt célja az volt, hogy elősegítse a romani nyelv tanulási nyelvként való alkalmazását. Az eredmény egy rövidfilmekből álló videótár, amely egyaránt hasznos a felső- és a közoktatásban dolgozóknak.

4. szekció: Erasmus+ nívódíjasok 4. – Köznevelés

1. Szegedi Deák Ferenc Gimnázium
A jó pap holtig tanul
Előadó: Szabó-Gilinger Eszter, projektkoordinátor
A mobilitási projekt célja a pedagógusok idegen nyelvi kompetenciáinak fejlesztése, új tanítási módszerek elsajátítása és a tanári kiegés megelőzése volt külföldi jópéldák megismerésén keresztül.

2. Nyitott Kör Egyesület
JÓLLÉT TANTERV – Színházi nevelés és dráma az iskolai jóllétért
Előadó: Jozifek Zsófia, színházi nevelési szakember, a To Be konzorcium vezetője
A projekt fókuszában a tanárok jóllétének támogatása állt színházi nevelési (TIE) módszerek alkalmazásával. Emellett a kevesebb lehetőséggel rendelkező gyermekek fejlesztése és integrálása is cél volt.

5. szekció: Erasmus+ nívódíjasok 5. – Fókuszban a fiatalok fejlesztése köznevelési és ifjúsági projektek által

1. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Terézvárosi Technikum és Szakképző Iskola
Szociális és IKT készségek fejlesztése filmekkel
Előadó: Cseri Nikolett, tanár, projektkoordinátor
A projekt célja a diákok digitális kompetenciájának, valamint szociális érzékenységének fejlesztése volt érzékenyítő filmek készítése révén. A projekt kézzelfogható eredménye egy, a dokumentációkat, hasznos tippeket és az elkészült filmeket bemutató honlap.

2. Kalamáris Egyesület
Alakítsd a jövőd!
Előadó: Szilágyi Gábor, projektkoordinátor
Az ifjúsági csere során a részt vevő fiatalok olyan hasznos tudást és kompetenciákat szereztek, amelyek nagyban megkönnyítik az álláskeresést vagy a saját vállalkozás elindítását.
14:15-14:30 Kávészünet
14:30-16:00 Párhuzamos szekciók 2.

1. szekció: Aktív társadalmi részvétel és a munka világa
Jelen szekció résztvevői megtudhatják, hogy az Erasmus+ program hogyan segíti a sikeres karrierutat növelve ezzel az aktív társadalmi részvételt.

Csoport-téka Egyesület
Aflateen program: szociális és pénzügyi készségfejlesztés fiataloknak – egy jó gyakorlat bemutatása
Előadó: Miklós Emese, elnök

Hétfa Kutatóintézet Kft.

foRMAtion - Innovative and smart module FOr potential Research Managers and Administrators in higher educaTION
Előadó: Kovács Krisztina, vezető projektmenedzser

2. szekció: Aktív társadalmi részvétel és az (inter)kulturalitás világa
Jelen szekció részvevői belekóstolhatnak a kultúra és a nemzetközi kapcsolatok világába.

Budapesti Műszaki SZC Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum
Off the Beaten Path: Studying the Architectural, Historical and Social Heritage of Local Communities in European Cities
Előadó: Szolnok Ádám, igazgatóhelyettes

Debreceni Ady Endre Gimnázium

Egy legendás projekt – a European Legends-national literary heroes – eredményei
Előadók: Peternainé Juhász Zsuzsa magyartanár, könyvtárostanár, mestertanár, Rácz Rita, matematika-fizika szakos tanár, mestertanár

3. szekció: Aktív társadalmi részvétel és a nemzetközi szakmai gyakorlatok világa
Jelen szekció résztvevői megtudhatják, hogyan hat a diákokra egy interkulturális szakmai gyakorlat élménye.

Salgótarjáni SZC Szent-Györgyi Albert Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Veled másokért – szociális és egészségügyi diákok szakmai gyakorlata
Előadó: Kalóz Erika

Közép-magyarországi ASZC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola
Marcipán és mák, élelmiszeripari képzésben tanuló diákok szakmai tapasztalatszerzése Dániában
Előadók: Dr. Barnáné Szatmári Ildikó, tanügyi referens, kísérőtanár, Tóth Judit Emma, nemzetközi koordinátor

4. szekció: Aktív társadalmi részvétel és helyi szintű kezdeményezések
Jelen szekció résztvevői helyi szintű kezdeményezések hatásait ismerhetik meg.

Mi egy Másért Közhasznú Egyesület
A „DÖKéletlenek” demokráciára projekt és utóélete
Előadó: Szabó Enikő, szakmai vezető

Közösségfejlesztők Egyesülete

Az innováció ereje, avagy mit ad hozzá 48 óra az aktív állampolgárrá válás folyamatához? 
Előadó: Boda Kitti, projektvezető  

5. szekció:  A fiatalok és az ifjúsági szervezetek közvetlen részvétele a döntéshozatalban az Ifjúság Európai Évén túl
Az uniós ifjúsági párbeszéd lehetőségei a spanyol, a belga és a magyar uniós elnökségi trió ideje alatt

Nemzeti Ifjúsági Tanács
Előadók: Turi Ádám, alelnök, Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT), Kaszper Blanka, Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT)

Az uniós ifjúsági párbeszéd fórumként szolgál a fiatalok és a politikai döntéshozók számára az ifjúságpolitika nemzeti és európai szintű fejlesztésére. A program 10. ciklusa 2023 júliusától 2024 decemberéig tart, a spanyol, a belga és a magyar uniós elnökségi trió ideje alatt. A folyamat részeként a fiatalok konkrét ajánlásokat készíthetnek arra vonatkozóan, hogy miként valósítható meg a 3. számú ifjúsági cél, az „Inkluzív társadalmak”, „We neEd yoUth” címmel. Az ifjúsági párbeszéd sikere a fiatalok és az ifjúsági szervezetek közvetlen részvételétől függ. Ezért a szekció keretében arról beszélgetünk, hogy hogyan segítheti a program megvalósulása a fiatalok aktív társadalmi részvételét, hogyan tudnak érdemben hozzájárulni a döntéshozatalhoz, és javaslataik hogyan élnek tovább a jövőben.

 

Utolsó módosítás: 2023.06.05.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


HIBA

Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.


HIBA

Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.


Rendszerünk rögzítette a regisztrációját, melynek elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.

Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön a Tempus Közalapítvány legfrissebb híreiről, rendezvényeiről, kiadványairól és a legfontosabb pályázati információkról!

Üdvözlettel,
Tempus Közalapítvány