Szakképzéssel a munkához

2017 | Szakképzés | munkaerőpiac | Békés | Békés Megyei Kormányhivatal

A társadalmi problémák hatalmas része megoldható lenne azzal, ha minden munkaképes ember dolgozni tudna, bevétele és becsülete lenne, el tudná tartani a családját és hasznos lakosává válna országának. Ám ehhez nem elegendő az, ha számszerűen párosítjuk a munkakeresőket a munkát kínálókkal; ma már rásegítés szükséges ahhoz, hogy a két oldal minőségben is megtalálja egymást. Vagyis a munkavállalók pontosan olyan készségekkel rendelkezzenek, amilyenekre a munkaadóknak szükségük van – és ezt meg is tudják mutatni.

A Békés Megyei Kormányhivatal által vezetett hattagú nemzetközi partnerség ennek érdekében sikeresen valósította meg a Szakképzéssel a munkához – A foglalkoztatás elősegítése szakképzéssel című projektet. A cél – mint azt az ERASMUS+ programoknál már megszoktuk – az volt, hogy a résztvevők (foglalkoztatás növelésében érintett szervezetek képviselői, szakképzésben dolgozó és pályaorientációval foglalkozó szakemberek)

tapasztalatot cseréljenek, egyszerűen mondva: náluk bevált, jó gyakorlatokra tanítsák egymást. Ahány ország, annyiféle megoldás ugyanarra a kérdésre, és bizony mindenütt van egy-egy olyan elem, amire a helyiek még nem gondoltak, de működhet!

A Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya (korábban Munkaügyi Központ) is számos ilyen elemet hozott haza magával a külföldi utakról. Mint arról Vidovenyecz Éva munkaerőpiaci szakügyintéző, a projekt koordinátora beszámolt, központjuk a 2000-es év óta valósít meg pályázatokat, és mostanra kialakult a projektmenedzsment rutinszerű menete a szükséges szakmai háttérrel és tapasztalt kollégák csapatával együtt.

„Minden kormányhivatalnak megvannak a jogszabály által meghatározott tevékenységei. Ha bármi felmerül ezen felül, például hiányzó szükségletek jelentkeznek a szolgáltatásainkban, képzéseinkben, akkor a pályázatok nyújtotta lehetőségeket vesszük igénybe. Ha pedig pályázat, akkor főként a nemzetközi vonal az, amiből sokat profitálhatunk. Ilyenkor mindig azokat a módszereket keressük, amelyek az adott területre fókuszálnak.” Ilyen volt a VET to JOB projekt is, amelyben azt kérték az osztrák, spanyol, ciprusi, finn és angol partnerektől, hogy olyan innovatív technikákat mutassanak, amelyek nemcsak hogy beváltak náluk, de szerintük máshol is megvalósíthatók a célzott szakképzésben. „Egyetlen találkozó alkalmával számos, akár négy-öt ilyet is bemutattak egy-egy helyszínen, méghozzá nemcsak elméletben, de sokszor a gyakorlatban is. Hasznosnak tartjuk és kérjük is a partnereinket, hogy meg is tudjuk nézni a szóban forgó programot, és el tudjunk beszélgetni a résztvevőkkel” – magyarázza Vidovenyecz Éva. Természetesen mindig van olyasmi, amit nem lehet átültetni egy az egyben a hazai terepre, de ezúttal a programok hetven százalékát hasznosnak találták, a jó előkészítésnek köszönhetően.

„Ausztriában és Angliában a legfejlettebbek a szolgáltatások. Érdekes volt például látni, hogy nem feltétlen az egyén megy a szervezethez, hanem esetenként a szervezet megy a helyszínre, és ott a körülményeknek megfelelő, személyre szabott szolgáltatást nyújt. Például Angliában, ha a középiskolából lemorzsolódott diákok iskola helyett gördeszkázni járnak, akkor az elmaradt tantárgyak oktatását kiszervezik egy, a parkban található helyiségbe. Finnországban azt láttuk, hogy – mivel az alacsony iskolai végzettségű vagy nem megfelelő képzettségű csoportok egy része gyakran hátrányos helyzetű is – esetenként a Vöröskereszt elosztó központjaiba telepítik a felzárkóztató képzési lehetőségeket. Ausztriában pedig úgy próbálják az idősebb korosztályt bevonni a munkába, hogy saját élettapasztalataikat hasznosítják. Például kertészeti vagy szakácselfoglaltságot kínálnak nekik a turizmusban.”

Mint a koordinátor elmondta, a pályázati programok oroszlánrésze többnyire a hazatérés után történik. Ezúttal készítettek egy kiadványt, amelybe csak azokat a gyakorlatokat válogatták be, amelyekről úgy gondolták, nálunk is megvalósíthatók. „Hogy ne csak mi hasznosíthassuk, de mások is, akár később is” – mondja. Ezen kívül egy útmutató is készült tanácsadók, foglalkoztatási szakemberek, oktatók részére, amit iskoláknak és szakképzésben érintett szervezeteknek küldtek el.

A Békés Megyei Kormányhivatal munkatársai elsőként a személyre szabott tanácsadás módszerét építették be a kínálatukba, melyet ma már az évente megrendezett pályaválasztási vásáron, valamint a folyamatos tanácsadói, mentori munkában is alkalmaznak. Ezen kívül lehetőséget teremtettek arra, hogy a helyi diákok megismerkedhessenek megyei innovatív technológiákkal dolgozó vállalkozásokkal, munkáltatókkal. „Próbáljuk minél inkább a munkáltatói igényekre alapozva indítani a képzéseinket. Régen szélesebb volt a paletta, most inkább a hiányszakmákban, illetve az alacsony iskolai végzettségű közfoglalkoztatott személyek felzárkóztatása céljából képzünk. Jelenleg öt saját nemzetközi pályázatunk áll megvalósítás alatt. Úgy gondolom, egy ilyen állandóan változó területen folyamatos fejlődésre van szükség.”

Néhány példa a programnak köszönhető jó gyakorlatok közül:

- Egyesült Királyság – Head Start program
Az állásközvetítő irodákban heti rendszerességgel megszervezett ifjúsági nap jelentős segítséget nyújt a fiataloknak az állások sikeresebb megpályázásához.

- Egyesült Királyság – The Works program
A fiatalok képzése, foglalkoztatása érdekében olyan helyszínek, tevékenységek is bekapcsolhatóak, amelyek nem szokványosak, és ahol a segítségre szoruló 16-18 éves, iskolából kimaradt, szakképzetlen fiatalok elérhetőek. 

- Ausztria – New Skills Tourism program
A szakképzettséggel rendelkezők ismereteinek felújítása, szakmai továbbképzése, informatika és nyelvi képzése segíti a munkaerőpiaci integrációt.

- Finnország – Valtti-tanműhely modellje
A munkahely-szerű működési környezetet biztosító szociális foglalkoztatásban a „tevékenység útján megtanulni” elvű munkahelyek munkatapasztalat szerzéssel és egyéni tanácsadásokkal járulnak hozzá a munkanélküliek képzésbe vonásához.

- Spanyolország – Együttműködés spanyol magánvállalatokkal - Posttigo módszer
Felsőoktatási tanulmányaikat befejező vagy felsőoktatásból kimaradó hallgatók képzése és munkatapasztalat-szerzési támogatása hozzájárul a későbbi elhelyezkedéshez.

- Ciprus – Gyakornoki rendszer program
A 14-18 év közötti, tanulmányaikat megszakító tanulók gyakornoki rendszerbe vonásával megelőzhető a lemorzsolódás, megkönnyíthető a munkába állásuk.

További információ, útmutató és jó gyakorlatok gyűjteménye: bekes.munka.hu > Nemzetközi projektek > VET to JOB

 

Kempf Zita
újságíró