A múzeum mint az oktatás új helyszíne

2010 | Felnőtt tanulás | egészségügy, IKT | Budapest | Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

Címkék: Vizuális készségek, Kreatív gondolkodás, IKT eszközök alkalmazása a tanórán

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum dolgozói több nemzetközi projektben is részt vettek az elmúlt években. Ezeknek a tapasztalatait építették be a mindennapi munkába, illetve fel tudták használni mind a múzeumpedagógiai és múzeumandragógiai foglalkozásaik, mind a kiállításaik tervezése során. Céljuk, hogy minél több lehetőséget, foglalkozási, oktatási formát dolgozzanak ki több célcsoport számára, ami segíti mind az iskolai formális oktatást, mind az informális élethosszig tartó tanulást. 2010-ben elnyerték az Év Múzeuma kitüntető címet.

Különböző célcsoportok esetében különböző igények merülnek fel, amit egy látogatóbarát múzeumnak figyelembe kell vennie és ki kell elégítenie. Esetünkben tulajdonképpen mindenki potenciális látogató, tehát óvodások, alsó és felső tagozatosok, középiskolások és felsőoktatásban tanulók, felnőttek, nyugdíjasok, családok, szakemberek, és különböző okból hátrányos helyzetűek vagy speciális látogatók is megfordulnak nálunk, ami olyan kihívás jelent, amelyhez hozzá kell hangolnunk a múzeum adottságait is, azaz a tárgyi és személyi feltételeket, illetve a pénzügyi és térbeli lehetőségeket.

Nem könnyű feladat, de nem is lehetetlen. Mert ha a 21. századi életünk feltételeiből indulunk ki, akkor talán mindegyik célcsoport esetében az információ közlésének formája az, ami közös nevezőre hozható: a kiállítás vagy az oktatási forma legyen izgalmas és újszerű, legyen modern köntösbe csomagolva, legyen gyorsan elérhető és könnyen feldolgozható. Azaz illeszkedjen a megváltozott információszerzési szokásokhoz és tanulási formákhoz. A múzeum nyújtson többet, mint csak a látás élményét, lehessen megfogni, megtapasztalni a tárgyakat, lehessen új módokon is informálódni róluk. Elmondhatjuk, hogy napjainkban az interaktivitás már alapvető elvárás egy kiállítás esetében.

A külföldi utak és mobilitások alkalmával ezért mindig az volt a szempont, hogy minél több jó példát lássunk, tudatosan a tapasztalatszerzés és ezzel saját szakmai fejlődésünk kapott nagy hangsúlyt. A megvalósult projektek során számos olyan intézményt sikerült megismernünk, amelyeket itt felsorolni és elemezni nincs lehetőség, de mindenképpen érdemes kiemelni közülük néhányat.

  • A müncheni Deutsches Museum igazán látványos interaktív és dizájn elemekkel kápráztatja el a látogatókat, legizgalmasabbnak az egysejtűek, vírusok, baktériumok világát bemutató részt találtam, ahol a látogató a felnagyított amőbák és papucsállatkák között sétálva fedezheti fel mikroszkopikus világukat.
  • A skóciai Aberdeenben található The Tolbooth Museum tulajdonképpen a városi múzeum történeti részlege, ahol azt találták ki a muzeológusok, hogy speciális hétvégéket szerveznek a hely szellemének megfelelő programokkal, így a 17. századi egykori városi börtönben modern eszközökkel szellemvadászatot tartottak nagy sikerrel.
  • Hiosz szigetén a Physich Museum of Chios egy hagyományos tudománytörténeti múzeum, de igazodva a tanulók igényeihez, olyan tanórákat valósítottak meg a helyi gimnáziummal együttműködve, amelyek során a középiskolás és felnőtt tanulók kézbe vehették és használhatták a műtárgyakat, sőt, maguk is elkészíthették ezeket az eszközöket, így a fizika tudománya megérthető és a mindennapokhoz kapcsolhatóvá vált.
  • Észak-Olaszországban, Merano-ban a Touriseum mutatja be a tiroli turizmus történetét egy igazán hatásos állandó kiállítással. A látogató boldogan veszik el az óriás útikönyvek, a berendezett hütték, a csobogó források és a K.u.K. Monarchia stílusában berendezett vasúti várók között, mert a rendezés megadja annak a lehetőségét, hogy maga találja meg a kérdéseire a választ, miközben nyomkodja a gombokat, pörgeti a képeket, működésbe hozza a helyszíneket.
  • Végül azt a múzeumot emelném ki, amely gyűjtőkörét tekintve a legközelebb áll hozzánk, ez pedig a római Museo di Storia della Medicina. Hasonlóan a SOMKL-hoz, itt is az orvoslás történetét mutatják be, de néhány éve teljesen felújították a kiállításukat, és olyan új köntösbe öltöztették, ami igazán modern hatást kelt: megfelelő megvilágítás, ízlésesen elhelyezett tárgyak, nagyméretű molinók, síkképernyős tévék, érintőképernyős monitorok teszik izgalmassá a téma feldolgozását.

Ezek a nemzetközi tapasztalatok elengedhetetlenek a munkánkban, hiszen megerősítik azt a tapasztalatot, azt a tendenciát, amit a magyar látogatók esetében is tapasztalhattunk a személyes elbeszélgetések, kérdőíves felmérések és fókuszcsoportos beszélgetések során: a kiállítások mondanivalójának a mindennapokhoz (is) kell kapcsolódnia, illetve napjainkban a külső megjelenés, a tárgyak bemutatásának mikéntje kiemelten fontossá vált.

Ennek megfelelően a kiállítások koncepciója olyan izgalmas témákat helyez előtérbe, amik felkeltik a figyelmet és meggyőzik a látogatót, hogy érdemes eljönnie: ilyenek pl. az erényöv, Görgei fejsebe vagy a kardiológia kiállításunk. Lehetőség szerint dizájnereket és irodákat bízunk meg a kiállítások látványának megtervezésével és kivitelezésével, hogy megfelelő külső megjelenés párosuljon a mondanivalóhoz. Hogy a látogató ne érezze magát elveszve a könnyedén tálalt, ámde komoly orvostörténeti kiállításokon, mindig gondoskodunk arról, hogy megfelelő audiovizuális eszközök – síkképernyős tévék, számítógépes monitorok, audiopontok és QR kódok – segítsék a megértést és tegyék könnyeddé a látogatást.

A múzeumi oktatás során is egyre gyakrabban használjuk a rendelkezésre álló IKT eszközöket – tévé, számítógép, internet, vetített álló- és mozgóképek, digitális mikroszkóp –, mert ezekkel könnyebben megnyerhetők a diákok, jobban motiválhatók, hisz olyan eszközöket használhatnak, amelyeket már jól ismernek és kedvelnek. A visszajelzések azt mutatják, hogy így élményszerűvé válik számukra az a tanulás, amely tananyagát tekintve illeszkedik a NAT követelményeihez, ám formáját illetően eltér a hagyományos iskolai oktatástól.

A közönségkapcsolatok terén is követjük a tendenciát, és egy barátibb, hétköznapibb hangot megütve a közösségi portálokon is megszólítjuk a látogatókat, hogy minél többször lássák: a múzeum kibújt a régi szerepéből, több mint régi tárgyak gyűjtőhelye és bemutatója. Élményt ad át, nemcsak egy tudományos és ismeretterjesztő helyszínként funkcionál, hanem a látogató szórakoztatásáról is igyekszik gondoskodni.

Czár Katalin
Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár