Játék a tanulás – Mindenkinek

2019 | Köznevelés | alapkészségek fejlesztése, hátrányos helyzet, műszaki ismeretek, természettudomány | Szabolcs-Szatmár-Bereg | Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület

Érintett tantárgy(ak): biológia,fizika,földrajz,informatika,kémia,matematika
Címkék: Kreatív gondolkodás, Fejlesztő értékelés, Nem szakrendszerű óra, Projektszerű megvalósítás, Játék

Akinek szívügye a minőségi oktatáshoz való egyenlő hozzáférés kérdése és érdekli, hogyan működhet az élménypedagógia a gyakorlatban, annak érdemes a nyírségi Kállósemjénben elidőzni egy kicsit.

A Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület megálmodójával, mostani vezetőjével, Egri Józsefné Icával beszélgettünk játékos tanulásról, projektekről, küldetésről.

Az egyesület épülete már sulikezdés előtt és iskola után, valamint szombaton is nyitva áll a gyerekek előtt. Társasozhatnak, robotokat építhetnek, legózhatnak. Milyen célkitűzés áll mindennek a hátterében?

Egyesületünk szülői kezdeményezésre jött létre 2013-ban azzal a céllal, hogy a településen olyan játékos „tanulási” lehetőségeket kínáljunk a gyermekeknek és fiataloknak az iskola falain kívül is, ahol jól érzik magukat és a képességeik szinte észrevétlenül fejlődnek. Alapelvünk, hogy minden gyermek fejleszthető, csak meg kell találni a hozzá vezető utat. Ebben a táblajáték nagy segítségünkre van, több mint 2000 féle társas, logikai és táblajátékunk van, amiben az óvodástól az egyetemistáig, sőt mára már a szülőkig mindenki megtalálja saját kedvencét. Célunk az egyenlő hozzáférés biztosítása minden gyermek és fiatal számára. Foglalkozásaink teljesen ingyenesek minden résztvevőnek. 2 fő területünk a robotika és a táblajáték. Mindkét területen sikerült olyan tudásszintig eljuttatni a diákokat, hogy nemzetközi versenyeken vesznek részt igen szép eredményekkel.

Mi a sikeretek titka?

A játékosság, a sok-sok közös élmény, a nemformális módszerek, a türelem és a végtelen szeretet. Nem érzik kényszernek, motiváltak az új dolgok megismerésére. Ehhez nagymértékben hozzájárul a diákokkal kialakított szoros érzelmi kötelék is. Itt biztonságban érzik magukat, és szívesen fordulnak hozzánk, a szülők nem kis megelégedésére. Az év szinte minden napján nyitva tartunk és mostanra Tanoda jelleggel működünk. A nyári szünetben 11 héten át táboroztatunk, tavaly 475 táborozó diákunk volt. A leghátrányosabb helyzetű gyermekek az egész nyarat velünk töltötték.

Folyamatos fejlődésetek hátterében áll a sok sikeres pályázat is.

Igen, a nemzetközi projektekben való részvétel mindig is a szívügyem volt. A legegyszerűbb az e-Twinning projekt számunkra, hiszen ott csak virtuális utazást teszünk, de a projekt hozadéka mégis óriási. Erasmus+ KA1 ifjúsági cserék szervezésében is benne vagyunk, törekszünk a változatos témák kidolgozására, hogy minél több diák megtalálja a neki leginkább tetsző témakört. Így volt sport, egészséges életmód, robotika, 21. századi kompetenciák fejlesztése, de foglalkoztunk a zaklatás témájával is. Ez a program azért is különleges számomra, mert a településünkről elkerült és csak ritkábban visszajáró középiskolás és egyetemista diákjainkat vissza tudjuk csalogatni vele. Közülük többen mentorként visszajárnak hozzánk és segítik a kisebbek munkáját.

Több éve már külföldi pedagógusok is jönnek hozzátok tanártovábbképzésre. Hogy vágtatok ebbe bele?

Egyik nagy álmom volt, hogy tanártovábbképzést szervezhessünk, hisz az évek során annyi tapasztalatunk gyűlt össze, amit szerettük volna másokkal is megosztani. Így aztán belevágtunk, és a táblajátékokkal segített problémamegoldó gondolkodás fejlesztése, valamint a robotika témakörben nemzetközi kurzust hoztunk létre, amelyet a School Education Gateway segítségével osztottunk meg. 2 éve szervezünk ilyen képzéseket pedagógusok számára, és eddig 6 képzési cikluson vagyunk túl. Ezek az alkalmak olyan újabb tapasztalatszerzést tesznek lehetővé számunkra, amiket beépítve a mindennapi munkánkba és az újabb projektekbe, sokkal hatékonyabban tudunk a diákokkal és a partnerekkel együttműködni. A kurzusok ideje alatt nemcsak adunk, de új ötleteket is kapunk a részt vevő kollégáktól, akikkel azóta is szoros kapcsolatot ápolunk.

Most zárult le egy játékos természettudomány és matematika fókuszú Erasmus+ köznevelési projekt, amiben koordinátorok voltatok. Milyen módszerekkel dolgoztatok?

Fun Face of Science and Maths with Games volt a projektünk címe, amelyben török, román, bolgár és lengyel partnereinkkel együtt fizikai, kémiai, biológiai és földrajzi kísérleteket gyűjtöttünk, amit a diákok elvégeztek és videóra rögzítettek. A matematikához pedig olyan játékokat kerestünk, illetve alkottunk, amik akár tanítási órába is beépíthetők. A játékok fejlesztik a memóriát, a fejben számolást, javítják a koncentrációs készséget, jó hangulatot teremtenek és a résztvevők szociális kompetenciáira is pozitív hatással vannak. Úgy látjuk, hogy a diákok többsége nem szereti különösebben sem a matematikát, sem a természettudományokat, de a gyakorlatias, játékos, kísérletezős feladatokba nagy lelkesedéssel vetették bele magukat. És épp ez volt a célunk: megszerettetni ezeket a tantárgyakat, és az egyszerű kísérletek segítségével érthetőbbé tenni a folyamatokat számukra. Közben persze ismerkedtünk egymás iskolarendszerével, megnéztük, melyik országban hogyan tanítják ezeket a tudományterületeket. Megismertük egymás hagyományait, sokszínű kulturális örökségét. A diákok többsége első alkalommal járt Törökországban, Bulgáriában. Nagy felfedező kaland volt a számukra. A gyermekek és szülők is megtapasztalhatták, hogy a kistelepülésen élők számára is nyitva áll a világ – minden csodájával. Csak tenni kell érte, hogy elérjük.

Mi számotokra a projekt legnagyobb hozadéka?

Az, hogy kis településünk minden lakója az óvodástól a nyugdíjasig egy kicsit részesévé válik ennek a nemzetközi együttműködésnek. Ha hozzánk látogatnak el a partnerek, akkor mindenki egy emberként veszi ki részét a munkából: lázasan készül a vendégek fogadására, és mindenki igyekszik valamivel hozzájárulni a látogatás sikeréhez, hiszen a település jó hírét viszik majd tovább egész Európában.

Az ötletekből sosem fogytok ki, mik a jövőre vonatkozó terveitek?

Mára óriási partneri hálózattal rendelkezünk, és folyamatosan érkeznek a felkérések jövőbeni együttműködésekre. Ismét szeretnénk stratégiai partnerséget létrehozni a fenntarthatóság és a biztonságos internethasználat témakörében, és a lehető legrészletesebben körbejárni ezt a témát. Továbbra is szeretnénk ifjúsági csereprogramokban részt venni, ahol a fiatalok önszerveződését, társadalmi felelősségvállalását szeretnénk erősíteni. Szeretnénk folytatni a tanártovábbképzéseket, és nemzetközi partnereink segítségével szeretnénk a képzéseinket külföldre is kihelyezni. Tervezünk olyan projektet is, ahol az oktatás terén dolgozó más intézményeket (önkormányzatot, esetleg döntéshozókat) is be tudunk vonni. Nagy álmom, hogy a településen a szakmát tanuló diákokat is meg tudjuk szólítani, és számukra nemzetközi szakmai gyakorlati lehetőségeket tudjunk kínálni.

Az egyesület tevékenységéről a kdie.weebly.com oldalon olvashatnak.
www.facebook.com/kallosemjenidiakok
Fun Face of Science for Math with Games projekt: funfaceofscience.webnode.hu

FINTÁNÉ HIDY RÉKA
Tempus Közalapítvány, Erasmus+ Programiroda

A cikk a Pályázati Pavilon 2019. tavaszi számában jelent meg.