A múlt értékei - Kulturális örökséggel foglalkozó szakemberek képzése

2018 | Felsőoktatás | | Budapest | Eötvös Lóránd Tudományegyetem

Második alkalommal nyerte el az Európai Bizottság támogatását az a nemzetközi Erasmus Mundus mesterképzés, amelyet az ELTE koordinál. A kulturális örökség tanulmányok szakember nemzetközi képzésre idén 13 országból jelentkeztek hallgatók. A TEMA+ a Kulturális Örökség Európai Évének (2018) hivatalos programjai közé tartozik. Nemcsak a képzés tematikáját tekintve illeszkedik tökéletesen abba, hanem számos egyéb kiegészítő eseményével is.

A kétnyelvű (angol-francia) mesterképzés hangsúlyos célja, hogy a hallgatók jobban megértsék a kulturális örökség egyre növekvő jelenlétét és jelentőségét az európai kontextusban.

A TEMA program korábbi tanulságai, a tanárok és kutatók tudományos és oktatási tevékenységeinek új irányai, valamint az Európai Felsőoktatási Térség helyzetének és igényeinek alapos felmérése egyre inkább rávilágított egy kifejezetten az európai kulturális örökséget kritikai szempontból vizsgáló, különböző tudományterületek eredményeit és módszereit ötvöző nemzetközi képzés szükségességére” – mondta dr. Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja.

A 2018 szeptemberétől induló mesterképzés, a TEMA+ European Territories: Heritage and Development (Európai Társadalmi Terek: Örökség és Fejlesztés) a 2011 és 2016 között futó európai mesterprogram, a TEMA European territories: Identity and Development (civilisation, nation, region and city) továbbejlesztett változata. Az öt országban zajló nemzetközi mesterképzést az ELTE-BTK Atelier Európai Histográfia és Társadalomtudományi Tanszéke koordinálja: www.atelier.org.hu

A képzésről bővebben: www.mastertema.eu

Az első TEMA programot kínáló konzorcium (az ELTE, a párizsi École des Hautes Études en Sciences Sociales, a prágai Károly Egyetem és az olasz Cataniai Egyetem) idén a kanadai Laval Egyetemmel bővül. Az intézmények a képzés során szorosan együttműködnek számos európai, illetve Európán kívüli, nemzetközi partnerrel (pl. az UNESCO különböző szerveivel és a European Heritage Label-lel), melyek közül tizenegy a program során szakmai gyakorlatot is kínál a hallgatók számára.

A diákok a világ szinte bármely részéről jelentkezhetnek. 2011-2016 között a TEMA programban 83 hallgató diplomázott, akik Costa Ricától Oroszországon át a Fülöp-szigetekig több mint 40 országból érkeztek. A következő évfolyam eddig felvett 17 ösztöndíjas hallgatója 13 különböző országból került ki.

Az Erasmus+ program keretein belül működő Erasmus Mundus közös mesterképzések nagy presztízzsel bíró pályázattípus. Külföldi egyetemek együttműködésével kínál közös mesterképzéseket a legkiválóbb, diplomával rendelkező hallgatóknak. Eddig már húszezren vettek részt a programban a világ 200 országából. 2017-ben négy magyar koordinálású Erasmus Mundus projekt nyert támogatást az Európai Bizottságtól, ezzel a harmadik legsikeresebb ország vagyunk.

További információ: www.erasmusmundus.hu

Jogi defínicíóktól az érzésekig

Az örökség eredetileg pusztán jogi fogalom volt, később vált egyfajta antimodernista érzület kifejezőjévé – mondja dr. Sonkoly Gábor, a kulturális örökség kifejezés eredetéről. – A jogi fogalom összekapcsolása annak társadalmi aspektusaival identitásképző erővel bír: egyfajta félelem van mögötte a jövőközpontú modernitástól, és ezzel párhuzamosan törekvés a múlt értékeinek minél tökéletesebb megőrzésére. A 20. század első felének tömeges és értelmetlen pusztításaival számot vetve, az 1960-as években jelent meg először a nyugati világban az igény, hogy létrehozzák az emberiség közös kultúrájá. Ekkor vették elő az örökség fogalmát. Nálunk Magyarországon a kulturális örökség kifejezés csupán húsz éve jelent meg, ez pedig alkalmat ad arra is, hogy az ehhez hasonló fogalmak, mint az emlékezet, a megemlékezés, az identitás, nem cáfolhatók. Más kérdés, hogy nincs is igényük arra, hogy racionálisak vagy megcáfolhatók legyenek, mert az érzületeken alapulnak. Az örökséggel kapcsolatos általános tendenciákkal szemben a TEMA+ programban e folyamatok kritikai megközelítését szorgalmazzuk.”

A TEMA+ hallgatók öt kiváló, nemzetközileg elismert egyetemen szerezhetnek magas szintű elméleti és gyakorlati tudást.Ezen kívül egy egyedülálló nemzetközi hálózat részeivé válnak, ahol az innovatív és inspiráló szakmai környezeten felül a tanulmányi program összes költségét fedező, valamint havi 1000 euróval járó Erasmus Mundus ösztöndíjban is részesülhetnek” – sorolja Zámbó Lilla koordinátor a képzés előnyeit. Az itt dolgozó szakemberek a frontális oktatás helyett az interaktív, a diák- és probléma-orientált módszereket preferálják. A különböző tanulmányi és kulturális háttérrel rendelkező hallgatóknak így nem csupán szakmai, de az interkulturális kompetenciáik és egyéb ún. „soft skilljeik” is fejlődnek, közben pedig folyamatos köztük a tudás- és tapasztalatcsere.

A programot sikeresen elvégző hallgatók a képzésben részt vevő egyetemek kettős, úgynevezett „multiple” diplomáit kapják, amelyek bölcsész- és társadalomtudományi mesterképzésekként lettek akkreditálva. Zámbó Lilla szerint a megszerzett elméleti és gyakorlati tudást a diákok egyszerre tudják majd hasznosítani a kulturális örökséggel foglalkozó helyi, regionális, nemzeti, valamint nemzetközi intézményeken és szervezeteken belül, a város-, terület- és társadalomfejlesztésre vonatkozó programok és kutatások világában, a kulturális közszférában ugyanúgy, mint általában a magánszférában.

A képzés tökéletesen illeszkedik a Kulturális Örökség Európai Évének tematikájába, és számos kiegészítő eseménnyel is csatlakoznak a 2018-as programokhoz. Folyamatosak például az úgynevezett utazó tudósok (visiting scholars) workshopjai és szemináriumai, 2018 októberében pedig a kulturális örökséghez kapcsolódó partnereikkel közösen intenzív hetet szerveznek a hallgatóiknak.

 

Bakóczy Szilvia
újságíró