Hogyan vehetünk részt aktívan Európa közös építésében?

Sikerek és eredmények az Európa a polgárokért programban 2014-2020

2021 | Kézikönyvek, módszertani gyűjtemények, Európa a polgárokért

2020 végén lezárult az Európa a polgárokért program 7 éves pályázati és költségvetési szakasza. Nem ez volt az első ciklus, hiszen a program már 2007 óta biztosít pályázati lehetőséget elsősorban önkormányzatok és civil szervezetek számára. Így a 2007 és 2013 között zajló időszak tapasztalatait, valamint a pályázók és pályáztatók visszajelzéseit is figyelembe véve folytatódhatott 2014-ben, megtartva az elnevezést, de kissé átstrukturálva, egyszerűsítve, még inkább a pályázók igényeire szabva a pályázattípusokat.

Magyarországon már a kezdetektől nagyon népszerűek voltak a program által kínált pályázati lehetőségek, a hazai szervezetek a legaktívabb és legsikeresebb pályázók közé tartoztak. Nem volt ez másképp a 2014-től induló időszakban sem. Hazánk évről évre a legtöbb pályázatot benyújtó országok között szerepelt.

Ebben a kiadványban arra vállalkozunk, hogy összegezzük az elmúlt 7 év eredményeit és tapasztalatait. Bemutatjuk a program legfontosabb célkitűzéseit, prioritásait, felvillantjuk a hazai sikereket, valamint megszólaltatunk néhány kiemelkedően aktív pályázót, akik a program nyújtotta lehetőségekről és a pályázatokkal kapcsolatos tapasztalataikról mesélnek.

Bár egy korszak lezárul az Európa a polgárokért program történetében, 2021-től kezdődik egy új. Ismét elindul egy 7 éves pályázati és költségvetési ciklus. Az Európa a polgárokért program várhatóan egy sokkal széleskörűbb portfólióval rendelkező, vagyis a korábbiaknál több területet és témakört érintő, Justice, Rights and Values Fund (Igazság, Jogok és Értékek Alap*) elnevezésű program Citizens, Rights and Values Programme (Állampolgárság, Jogok és Értékek Program*) nevű ágának alprogramjaként folytatódik, megtartva a korábbi célkitűzéseinek, prioritásainak és pályázattípusainak többségét. Bízunk benne, hogy a kiadvány arra ösztönzi a hazai önkormányzatokat, szervezeteket, hogy – felhasználva a korábbi tapasztalatokat és inspirálódva a sikeres példákból – részt vegyenek az új pályázati programban is, legalább olyan sikerrel, mint a 2014-2020 közötti időszakban.

*Nem hivatalos fordítás

Letöltés (PDF; 10,3 MB)