A 21. század angolnyelv-tanára

Olvasson bele A 21. század angolnyelv-tanára c. képzésünk résztvevőinek visszajelzéseibe! Valós résztvevők hiteles véleményei győzhetik meg a jelentkezésről!

„A képzés során bőven kaptam - szándékolva vagy spontán, mindegy - olyan impulzust, amely tanári tevékenységemre, az azzal kapcsolatos kérdéseimre, kihívásokra, küzdelmekre rezonált, s amivel dolgozhatok tanár-önmagamon.”

„Az oktatók által közvetített pedagógiai szemléletmód egyértelműen diákközpontú volt (szemben a tanár- vagy intézményközpontú megközelítéssel): a diákot a tanulási folyamat főszereplőjévé kell tenni, felhatalmazni, felelősségvállalását segíteni (empowerment), a tanulást mint "önmagát jutalmazó" folyamatot definiálni.”

„Feltétlenül és jó szívvel fogom ajánlani a kurzust kollégáimnak.” Zsolt, középiskolai angoltanár 


„A képzés egyik legfontosabb üzenete a számomra az volt, hogy mennyire fontos külön-külön figyelnünk a diákjainkra. Ráébresztett arra, hogy sokkal többet kell tennem annak érdekében, hogy tisztában legyek a diákjaim szükségleteivel, és messzemenően figyelembe is kell vennem azokat. Különösen érdekesnek találtam a tanulóközpontú tudásmérést és a gamifikált tesztelési módszert – ezeket ki is fogom próbálni.”

„A képzés jóval túlmutatott azon a közfelfogáson, hogy az oktatásunk attól 21. századi, hogy IKT eszközöket használunk. Maradiak lehetünk interaktív tábla előtt állva is. Új szemlélettel láttatta a tanári szerepet: teret kellene biztosítanunk a diákok saját fejlődési és tanulási ritmusának a standardizált ismereteket követelő szemlélet helyett. Tudatosította, mennyire hiányzik a pedagógiai gyakorlatból a diákok valós igényeire figyelés."

"A diákközpontúság ugyanis messze nem egyenlő a diákok számára szórakoztatóbb elemeket is felvonultató, ám előíró szemlélettel. Lehetőségünk van a 21. században szükséges készségek fejlesztésére, és ezzel a lehetőséggel tanárként élni kell. A diákok értékelésében meg kell próbálnunk bevezetni a "többszöri esély" elvét – hogy a diákok átérezzék saját munkájuk felelősségét, értékét –, és az újszerű értékelés segítségével is segíteni őket az önállóságra nevelésben. Konkrétan: egy szemléletmódot kaptam, amely miatt máris elkezdtem bevezetni együttműködő csoportmunkát, projektmunkát, a tanulókkal közös internetes dokumentummegosztó felületek használatát.” Zsófia, középiskolai angoltanár

A 21. század angolnyelv-tanára képzés - jelentkezem!


„A pozitív megerősítés pedagógiája jellemezte az oktatók gondolkodását, és a tematika is ezen elv köré volt felépítve. Azt hiszem, ma már megkerülhetetlen ez a pedagógiai filozófia, s egyre több apostolt kell megnyerni az "ige" terjesztésére, ill. az ige gyakorlati megvalósítására.”

„Három területen reméltem változást, amikor jelentkeztem a képzésre: szerettem volna, ha többet tudom beszéltetni a diákjaimat, ha hatékonyabban tudom motiválni őket, és ha jobban tudom segíteni a tanulási folyamatot. A képzésen remek ötleteket és hasznos tanácsokat kaptam ezekre vonatkozóan (is). Megtanultam új nézőpontból szemlélni önmagamat, ill. a tanári tevékenységemet.”

„Osváth Erika kiváló tréner. Gyakorlatias, türelmes, megértő, csak szuperlativuszokban tudok róla beszélni.
Szabó Péter pedig nagyon ügyesen kalauzolt bennünket a tankönyvek labirintusában.” Tibor, középiskolai angoltanár

 


„Azért jelentkeztem a képzésre, hogy új technikákat és módszereket ismerjek meg, hogy tapasztalatot cserélhessek, újszerű ötletekről hallhassak, dolgozhassak az IKT készségeimen, és halljak az angolórán alkalmazható gamifikációs módszerekről.”

„Az tetszett igazán, hogy mi is diákokká változhattunk, és magunk próbálhattuk ki azokat a dolgokat, amelyeket aztán hazavihetünk a tanóráinkra. Ez nagyon hasznosnak bizonyult, mert átélhettük, hogy hogyan is érzik magukat a diákok az osztályteremben. Ez döbbentett rá arra is, hogy a motiváció nemcsak egy agyonhasznált, trendi kifejezés – praktikusan lehetetlen úgy tanítani, hogy nem motiváljuk a diákokat."

„A képzés atmoszférája pozitív, kollaboratív és támogató volt. Folyamatosan motiválva voltunk.”

„Prievara Tibor előadása nagyon izgalmas volt, részletesebben is érdekelnének a módszerei.” Andrea, középiskolai angoltanár

 


„A képzés ráébresztett, hogy jóval nagyobb szabadságot kell biztosítanom a diákjaimnak, felelősséggel kell felruháznom őket a saját nyelvtanulási előmenetelükért.”

„A képzés tökéletesen beteljesítette az elvárásaimat: felfrissült módszertárat, új, 21. századi tanítási ötleteket kaptam. Az online elvégzendő feladatok változatosak voltak, és lehetővé tették, hogy reflektáljak saját tanári énemre. Minden egyes feladat lehet egyben főpróbája a tanári portfóliómnak is.” Enikő, középiskolai angoltanár

A 21. század angolnyelv-tanára képzés - jelentkezem!

Utolsó módosítás: 2017.07.17.