Külföldi és hazai nyelvtanítási tapasztalatok, jövőbeni tervek...

Interjú Osváth Erikával, a Kisgyermekkori nyelvoktatás képzésünk vezető oktatójával

Nyelvtanulási témájú képzések fejlesztésén és megvalósításán már négy éve dolgozom együtt beszélgetőtársammal, Osváth Erikával, így tudtam, hogy a hazai pedagógus továbbképzések és műhelymunkák tartása mellett külföldre is gyakran hívják előadni, képzéseket tartani. Ezúttal Egyiptomból, Kairóból érkezett haza néhány hete, ennek kapcsán lettem kíváncsi arra, hogy milyenek voltak a kinti pedagógusokkal szerzett tapasztalatai, valamint a mostani, aktuális tervei is érdekeltek szakmai téren. A beszélgetésünkbe beleszőttem még néhány olyan kérdést, amellyel pedagógusok, játszócsoport vezetők, szülők a legtöbbször hozzánk fordulnak a Kisgyermekkori angolnyelv-oktatás képzésünk kapcsán, és megkértem, hogy adjon a legtipikusabb dilemmákra rövid útmutatást. Interjú Osváth Erikával.

Nemrég érkeztél haza Egyiptomból, Kairóból, ahol egy tanárképzést tartottál. Kicsit mesélj nekem róla, hogy kikkel dolgoztál együtt, mi volt a célja ennek a képzésnek, mik voltak a tapasztalataid…

Kairóba egy Oxford Teachers’ Academy képzés megtartására hívtak, ami már egy előre megírt kurzus Kisgyermekkori nyelvi nevelés témában, kimondottan az óvodákban tanító angol nyelvi pedagógusok részére. A résztvevők között volt óvodapedagógus, mentortanár, pedagógiai szaktanácsadó, azaz a kisgyermekekkel foglalkozó pedagógus szakma teljes skálája képviseltette magát ezen a 18 órás, 3 napos képzésen. Érdekes volt látni, hogy a témakörök mennyire lefedték azokat a témákat, amelyeket itt a Tempus Közalapítvány 30 tanórás pedagógus továbbképzésén is lefedünk, persze különbözött a lépték, hiszen ott csak 18 órát dolgoztunk együtt.

Milyen problémáik vannak a kinti tanároknak, mire kerestek megoldásokat, útmutatást tőled?

A résztvevő pedagógusok fantasztikusan lelkesek voltak. Nagyon jól beszélnek angolul, az írással azonban nehézségeik vannak, ami elsősorban talán az arab és az angol nyelv és a betűkészlet különbségeiből adódik. Tudni kell, hogy Egyiptomban úgy van felépítve az oktatási rendszer, hogy a gyerekeknek már óvodás korban meg kell tanulniuk a betűket. Tehát az írástanulás, és ennek az elvárása is nehezíti a kinti pedagógusok és gyerekek életét: a gyerekek már óvodában tanulják az arab betűket, közben pedig az angol nyelvű foglalkozásokon a latin betűs ábécével is ismerkednek. Az írástanulás témája tehát helyi kihívásként merült fel, amellyel külön kellett foglalkoznunk. Ez itthon nem elvárás a kisgyerekekkel és az óvodapedagógusainkkal szemben, ilyen szempontból a hazai óvónőknek azt gondolom, hogy sokkal könnyebb. Gyerekbarátabb, amit csinálnak, kevesebb rajtuk a nyomás, mint Egyiptomban.

Amit kint a pedagógusok oldaláról emellett problémaként érzékeltem, az túlmutat az országhatárokon. A pedagógusokon ott is nagy a szülői nyomás, hogy a gyerekeiket bevezessék az idegen nyelvbe, és ott is nagy a hiány abban, hogy nem kapják meg a munkájukhoz a módszertani, szakmai útmutatást. Tudni kell, hogy Magyarországtól eltérően Egyiptomban az iskolák nagy része magániskola, -óvoda, és a szülők kiválogatják, hogy melyik az az intézmény, ami az ő igényeiknek, elvárásaiknak megfelelő. A szülőkért, gyerekekért folytatott versenyben az intézmények, azaz az óvodák is azzal népszerűsítik magukat, hogy ők már milyen korán, milyen színvonalas nyelvoktatást biztosítanak a gyerekeknek, és 2-3 éves kortól az úgynevezett Baby KG-kbe, azaz Baby Kindergartenekbe fogadják a gyerekeket. Ezért is igyekszenek az óvodák is azon, hogy megfeleljenek a szülői igényeknek, ami aztán a pedagógusok felé az elvárásokon is meglátszik. A külső elvárások miatt az óvodapedagógusok gyakran elkezdenek „tanítani” és be akarják bizonyítani, „hogy a gyerek tud”. Ezért értékelést is bevezetnek, a szó iskolás értelmében, noha jól tudjuk, hogy ebben az életkorban még tényleg annyira különböző módon, más-más tempóban fejlődnek a gyerekek, hogy teljesen felesleges a gyereket és a szülőt is egyen értékelésekkel, összehasonlítgatásokkal stresszelni.

A megfelelő szakmai segítség hiányában pedig a pedagógusok, óvodavezetők és szülők körében sajnos nem tisztul le az, hogy mikor, milyen helyzetekben igaz az, hogy a korai idegen nyelvi ismerkedés valóban jó a gyerekeknek, és milyen helyzetekben nem igaz ez az állítás. Azt gondolom, hogy az egyik legfontosabb szempont ennek eldöntéséhez, hogy a gyerek élvezze, amit csinál, azaz hogy az idegen nyelvi közeg az egy játékos, élvezetes közeg legyen számára, tehát nem egy feszültségekkel, elvárásokkal teli, hanem egy óvodás korú gyerek korának megfelelően játékos közeg, amit ő élvez. Nem olyan, ahol számolni kell például, és a gyereknek fogalma sincs, hogy neki miért kell számolnia, hanem játszanak, festenek, mesét mondanak, rajzolnak, stb. Abban a pillanatban, hogy az egész egy feszült légkörű tanítássá, azaz TANÍTÁSSÁ válik, és nem idegen nyelvi neveléssé, akkor ez a gyerekben negatív élményt hagy, ami már káros a gyermek jövőbeni nyelvtanulására.

Akkor, ha jól értem, és összegezni próbálom az üzenetedet, akkor nem az a fő kérdés, hogy milyen korán kezdjük el az idegen nyelvvel való ismerkedést, hanem az, hogy milyen légkörben tesszük ezt. Ami számít, az az, hogy természetesen, élvezetesen csináljuk-e a nyelvtanulást.

Igen, az számít, hogy milyen légkörben és hogy milyen természetesen dolgozunk együtt a gyerekekkel. Illetve nem jó semmi olyat csinálni, ami nem a gyerek korának megfelelő… Ebben a korban a gyerekek még utánzás révén tanulnak, minden játék nekik, nem jó, ha azt várjuk el, hogy ők tudatos tanulási folyamatban vegyenek részt. Ők még másképp működnek, mint a felnőttek, ezt nekünk célszerű belátnunk.

Mit tudtál a pedagógusoknak javasolni? Hogyan tudják megmutatni a szülőknek, hogy a gyerekük fejlődik, mindenki a maga tempójában, mindezt úgy, hogy közben nem nyomasztják a gyerekeket, nem teremtenek stresszes környezetet?

Különböző módszerekkel lehet finoman lekövetni a gyerekek fejlődését. Például ha a pedagógus ír magának egy kérdéssort, aminek mentén megfigyeli az egyes gyerekeket, minden alkalommal egy-egy kisgyereket kiválasztva. Így például megfigyeli, hogy egy adott gyerek hogyan vesz részt egy adott játékban a hónap elején és hogyan vesz részt a hónap végén, majd ezt feljegyzi. Vagy lehet dolgozni a portfólió módszerével, amibe a pedagógus össze tudja gyűjteni a gyerekek kis munkáit, rajzait, amiket a kicsi készített, rajzolt, vagdosott, és ahhoz kapcsolódóan tudja megfigyelni és megmutatni az előrelépést. A módszerek, amiket a pedagógusoknak javasoltam, mind inkább indirekt módszerek, a gyerekekkel való beszélgetésekre, megfigyelésre, a portfólióra épülő megoldások. Ami mindegyik esetben fontos, hogy a feljegyzéseinket csupán megfigyelésként kezeljük, ne pedig minősítésként arról, hogy fejlődött-e a gyerek vagy nem. Nem tudhatjuk ugyanis, hogy a gyerek abban a pillanatban miért nem akar több angol szót használni. Lehet, hogy egyszerűen nem volt kedve játszani.

Gyakran felmerülő kérdés pedagógusok és szülők részéről is, hogy milyen rendszerességgel érdemes elkezdeni az idegen nyelvi fejlesztést óvodásoknál…

Ez mindenképpen korfüggő, de mondjuk 3 éves korban heti kétszer fél-háromnegyed óra jó kezdés lehet. Ebben is érdemes azonban rugalmasnak lennie a pedagógusnak, ha az elején látja, hogy a gyerekek nem tudnak részt venni a játékokban. Ilyenkor mindig figyelni érdemes a gyerekeket, és amikor fáradnak, akkor nem kell tovább folytatni az előre eltervezett angolos játékot, hanem lehet szabadon, mással folytatni. Ahogy nőnek a gyerekek, ez persze változik, de ezt a pedagógus úgyis érzi.

Hogy látod, van értelme heti kétszer fél-háromnegyed órában idegen nyelven foglalkozni a gyerekekkel? Vevők erre a gyerekek? Nem érnek erre rá később?

Addig, amíg játszanak és élvezik, addig igen, van értelme a foglalkozásoknak és vevők is rá a gyerekek. Amint azt beszéltük, nekik nem az számít, hogy ez most egy idegen nyelv, ők ezt fel se fogják, hanem annyit érzékelnek belőle, hogy játszanak, és jól érzik magukat. Ha ez így tud működni, akkor van értelme, mert hallják a hangokat, az agyuk sokkal fogékonyabb lesz mindenféle hangra, emellett észrevétlenül beléjük épülnek a nyelvelsajátító készségek, mint például az, hogy egy képből rájöjjön, hogy az mi lehet, vagy, hogy miről szólhat a mese, amit aztán az élet más területein is jól fog tudni használni. Például ha majd iskolás korában olvas egy magyar szöveget, és a szöveg körül van véve képekkel, akkor a már kialakult következtetési képessége sokat fog neki segíteni a szöveg tartalmának követésében, értelmezésében.

Észleltél-e olyat, hogy a többnyelvűvé válás folyamatában a gyerekek esetleg keverik a két nyelvet és egyfajta halandzsaszöveg alakul ki - például egy mondaton belül keverik a magyar és az angol nyelvet? Ha előfordul ilyen, akkor az mikorra tisztul ki?

Igen, előfordul ilyen, de ez nem probléma, ez a folyamat természetes része. Megint gyerekfüggő, hogy mikorra tisztul ki, illetve attól is függ, hogy a szülő mennyire stresszel emiatt. Mert ha a szülő nem is mondja ki, a gyerek érzi, hogy a szülőjének valami baja van, valami miatt nyugtalan és hogy ő nem felel meg neki. Szerintem ilyenkor egy pedagógus vagy szülő azzal tesz jót, ha a gyerek által mondott mondatot, amiben a kicsi vegyesen használta a szavakat, minden megjegyzés nélkül, teljes természetességgel megismétli egy nyelven: magyarul vagy angolul. Fontos a természetesség, hogy ne csináljunk belőle nagy ügyet, és így idővel az adott nyelvhez kötődő nyelvhasználat természetessé válik, beivódik a gyerekbe.

Szülők gyakran érdeklődnek arról, hogy otthon mit gyakoroljanak a gyerekekkel. Ez már inkább általános iskola alsóbb évfolyamaira jellemző. Mit gondolsz, hogyan érdemes útmutatást adni a szülők felé abban, hogy a gyerekeiket otthon miképp tudják támogatni? Hogyan tudja egy pedagógus felépíteni a bizalmat a szülők felé?

Ennek sokféle módja van. Egyrészt a szülők felé érdemes kommunikálni, hogy egy ennyi idős gyerek hogyan tanul, milyen szakaszokban sajátít el egy nyelvet, mi az, ami természetes, melyek lehetnek a reális elvárások, mi az, amit jó kérdezni egy gyerektől, hogy ő mesélni kezdjen, amikor hazajön és mi az, amit ne kérdezzünk. Amikor tehát elkezdek dolgozni új gyerekekkel, akkor azzal szoktam indítani, hogy írok egy levelet a szülőknek. Ebben le szoktam írni, hogy miképp képzelem el a közös munkát és meghívom őket egy személyes találkozóra, ahol bármi kérdést feltehetnek, és így személyes útmutatást tudok nekik nyújtani.

A kezdeti átfogó felkészítés mellett a gyerekekkel való közös munka során is fontos, hogy rendszeresen tartsuk a kapcsolatot a szülőkkel. Én gyakran szoktam azt csinálni, hogy a foglalkozások előtt képeslapokat készítek elő, amelyeket részben megírok, és arra az óra alatt a gyerekekkel rajzolunk, írunk, majd én a hiányzó szöveges részeket kitöltöm. Például leírom, hogy „Kedves …! (ide beírom az anyuka vagy az apuka nevét) Nagyon büszke vagyok Tomira, mert tegnap még nem csatlakozott be az éneklésbe, de ma már vidáman énekelte velünk a szöveget angolul.” Ez visszajelzés a szülők részére a fejlődéssel kapcsolatban, másrészről kapcsolattartás is velük. Emellett fontos benne az is, hogy pozitív visszajelzés érkezzen a szülők felé, mert általában, főleg általános iskolában csak akkor szoktunk a szülővel beszélni, ha gond van, azt viszont ritkábban jelezzük vissza, ha valami jó dolog történt az órán. Holott szerintem az a jó, ha szülő erről is tud, fontos, hogy a pozitív visszajelzés is érkezzen meg, ne csak az, ha valami baj van és amikor a szülőtől segítséget kérünk az otthoni támogatásban. Azaz fontos, hogy a pozitív visszajelzésre építsük a kapcsolatot a szülővel és ne a negatívra.

A fentiek mellett azt is gyakran szoktam csinálni, hogy behívom a szülőket egy-egy foglalkozásra, amikor együtt dolgoznak a gyerekeikkel és közösen készítünk valamit. Ilyenkor is angolul szoktam beszélni, így a szülők is megtapasztalják, hogy a gyerekek hogyan sajátítják el a nyelvet azáltal, hogy valamit készítenek. Két célja is van egy ilyen foglalkozásnak: egyrészt, erősödik a szülők és a gyerekeik kapcsolata, hiszen ilyenkor mindig valami olyasmit szoktunk csinálni, ami a gyereknek készül, pl. egy dobozt a gyerekükkel közösen kidekorálnak. Másrészt pedig fontosak a szülőkkel közös nyelvi foglalkozások azért is, mert ilyenkor a szülők lehetőséget kapnak arra, hogy átéljék, miként működik egy idegen nyelv elsajátítása, miként működik ez a közeg, az angol foglalkozás. A szülők egy része ugyanis azt gondolja, hogy amikor kézműves foglalkozás van, akkor az nem tanulás. De ilyenkor saját élményből megtapasztalják, hogy nagyon sok ragad rájuk is, miközben valamit létrehoznak a gyerekükkel. Hiszen a pedagógus megmutatja, hogy mit kell csinálni, közben mondja angolul, vagy olyan szavakat, kifejezéseket használ, amikhez egy mozdulatot vagy arckifejezést társítva rögtön rá lehet jönni, hogy miről van szó, vagy elismétli ugyanazt, ugyanúgy, ugyanolyan helyzetekben, azaz rá lehet jönni, hogy mit jelent, aztán a kicsik elkezdik egymásnak is ismételni.

Tanárképzéseket tartasz itthon is, külföldön is, úgy tudom, hogy nem olyan régen könyvet is írtál egy szerzőtársaddal. Mi az, amivel mostanában foglalkozol? Melyek az álmaid, terveid a közeljövőben vagy egy kicsit középtávon, szakmai értelemben?

A magántanítványaim és a felsős otthoni csoportom mellett a fő tevékenységem, hogy előadásokat, tankönyvekbe kiegészítő anyagokat, képzéseket írok, a közelmúltban pedig egy könyv írásában voltam társszerző. Szeretnék tovább fejlődni, szeretném tágítani a látókörömet, a tudásomat, emiatt keresem azokat a lehetőségeket, ahol ilyen helyzetekre találhatok, és ilyen feladatok megtalálhatnak. Konferenciákra járok, nemcsak előadóként, hanem azért, hogy halljak másokat, hogy tanulhassak. Nem tudnék konkrét területet kijelölni, inkább azt mondanám, hogy érdekel minden, ami szembejön és az angol nyelvtanítással kapcsolatos. Ami foglalkoztat, hogy miképp lehet az angol nyelvtanításban használni olyan módszereket, amelyeket az élet más területein használunk, és nem feltétlenül kötjük össze idegen nyelvi oktatással. Például beemelni a jógából elemeket: a lecsendesedést, a csendes beszélgetős indítást, amelyet ovis csoportoknál is használtam. Vagy vizuális műfajokból, művészetből felhasználni elemeket, legyen az festészet, bármi más műfaj és összekapcsolni a tanulók belső képeivel, hogy mi van bennük.

Kicsit mesélj nekem a könyvedről, amely a vegyes képességű csoportok tanításáról szól. Mit tud ez a könyv nyújtani, elméleti útmutatás vagy gyakorlatok vannak benne, vagy mindkettőn egyformán van hangsúly? Hogyan képzeljem el?

Edmund Dudley kollégámmal írtuk a könyvet, 2016 márciusában fog megjelenni. Edmund is tanár, tanárképző, főleg középiskolás korosztállyal foglalkozik. Ahogy említetted, a könyv témája a vegyes képességű csoportok tanítása, az Oxford University Press Kiadó kért fel bennünket a megírásra. A könyv egyrészről olyan tanároknak készült, akik kevesebb tapasztalattal rendelkeznek, másrészről pedig olyan tanároknak, akiknek már van tapasztalatuk, de annyira benne vannak a napi rutinban, hogy nehezen tudtak eddig kimozdulni belőle és nekik szeretnénk ebben segítséget nyújtani. Le van bontva fő témákra a könyv, emellett a kötet végén van egy gyakran ismételt kérdések rész, ami nagyon hasznos tud majd lenni a pedagógusoknak, konkrét megoldási javaslatokkal. A könyv nemzetközi piacra, angol nyelven készült.

Miben tud ez a könyv mást nyújtani, mint az eddig elérhető, a témával foglalkozó tanári könyvek? A vegyes képességű csoportok kezelése a pedagógiai munkánk egyik alapkérdése, dolgozzunk bármilyen korosztállyal, kisgyerekekkel, kamaszokkal vagy felnőttekkel, ha abból az alapvetésből indulok ki, hogy minden csoport vegyes képességű…

A legutóbbi könyv, amiről én tudok, nagyon régen jelent meg, Luke Prodromou munkája. Mi igyekeztünk nagyon gyakorlatiassá tenni a könyvünket, saját tanítási tapasztalatainkra és tudásunkra építve, a nyelvezete is úgy van megírva, hogy könnyen érthető legyen, középfokú angoltudással is könnyen használható legyen a tanárok számára.

A Tempus Közalapítványnál kettő olyan képzés van, amelyet közösen fejlesztettünk és valósítunk meg, az egyik a Kisgyermekkori angol nyelvoktatás alapozó szintje, a másik pedig a haladó képzés. Emellett most dolgozunk a kamasz korosztály nyelvtanulásával foglalkozó pedagógus módszertani továbbképzés kifejlesztésén is, a fejlesztő csapatban Mezei Csillával és Csernovitz Adéllal. Neked személyesen miért fontos ez a téma?

Amikor járom az országot és tartom a bemutató órákat, akkor érzem, hogy a tanárok milyen gyakran rácsodálkoznak arra, amiket csinálok, amelyek számomra olyan megszokottak. Ilyenkor jövök rá, hogy ez valójában nem megszokott és érzem, hogy van még mit tennünk, van még sok olyan tudás, amit megoszthatunk egymással. Emlékszem, hogy előfordult, hogy amikor például listening feladatot csináltunk egy középiskolai 10-es csoportnál, akkor a gyerekeket megkértem, hogy először párban beszéljék meg a válaszokat és hasonlítsák össze, hogy ki mit írt le és hasonlítsák össze, hogy kinek mi volt a válasza. Aztán a gyerekek először ezt párban megbeszélték, majd ezt követően a közös megbeszélésnél a gyerekek szinte kiestek a padból, hogy válaszolhassanak. És az a gyerek is, aki azelőtt a tanár szerint meg se szólalt volna soha… Ekkor vált világossá a tanár számára, amikor a gyereket kívülről látta, hogy a diákja nem azért nem jelentkezett korábban, mert nem tudott, hanem azért, mert nem volt önmagában biztos. És ezt a biztonságérzetet megkapta azáltal, hogy a közös megbeszélés előtt először párban egyszer ellenőrizte önmagát vagy megtudta a párjától, hogy mi a válasz, és akkor már ő is büszkén tette fel a kezét, hogy ő is tudja mi a válasz és miért az a válasz. Vagy vegyünk egy másik példát. Egy foglalkozáson mielőtt meghallgattunk volna egy szöveget, először megnéztünk egy képet, ami a szöveghez tartozott és azt megbeszéltük. Én bátorítottam a gyerekeket arra, hogyha nem tudják mondani angolul, akkor mondják bátran az ötleteiket magyarul. És amikor ők magyarul mondtak valamit, akkor én csak visszaismételtem nekik ugyanazt angolul, majd fel is írtuk az ötleteiket a táblára. Ez megint nagyon felpezsdítette a részvételt, mert mindenki részt tudott venni, attól függetlenül, hogy eszébe jutott-e egy adott szó vagy sem és máris nem aludták át az órát azok sem, akik nem beszélnek még annyira jól angolul. Tehát ilyen kis apróságokon múlik. Hogy mikor és hogyan támaszkodunk az anyanyelvre, a tanulás mennyire magányos, vagy mennyire egy közösségi folyamat, és ezt hogyan használjuk ki órán, és olyan egyszerű technikák, amelyekkel minden tanulót be lehet vonni a folyamatba, mind nagyon izgatnak és jó lenne, ha ezek természetessé válnának.

Az interjút készítette Ashlock-Kéthelyi Eszter, képzési koordinátor, a Tempus Közalapítvány munkatársa

 

Kérdése van? Kíváncsi a részletekre?

Kérdéseivel forduljon bátran munkatársunkhoz az alábbi elérhetőségeken:

kepzes{kukac}tpf.hu

06-1-237-1300 

VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT!

Kapcsolódó tartalmak:

Kisgyermekkori angolnyelv-oktatás pedagógus továbbképzés 

Nyelvpalánta közösség

Utolsó módosítás: 2017.07.19.