Munkatársak

 

MISZNÉ KORENCHY ANIKÓ

képzési koordinátor

2020 óta dolgozom a Tempus Közalapítványnál a felnőtt tanulás területén. Kezdetben az Erasmus+ Mobilitási csoportnál referensként segítettem a pályázókat, majd 2021 júniusától a Tudásmenedzsment csoportban dolgozom képzési koordinátorként.

„A jó pap is holtig tanul.” – szól a mondás, amit olyan gyakran hallottam gyerekkoromban, s amire olyan szép példát adott Édesanyám, aki nyugdíjasként is angolul és németül tanult, hogy külföldön élő rokonaival, barátaival még folyékonyabban kommunikálhasson. Megtapasztaltam tanulmányaim és munkám során, hogy mekkora erővel bír egy-egy ötletekben gazdag, inspiráló tapasztalatszerzés, legyen ez akár egy találkozás valami eltérő kultúrával, más gondolkodásmóddal, más világgal, vagy akár egy élményteli szeminárium, műhelymunka, esetleg konferencia. Szintén nagy jelentőségű a felnőttek számára a továbbképzés kérdése, nemcsak a szakmai fejlődésük, a munka világában való helytállásuk, de önbizalmuk növelése és szakmai kiteljesedésük szempontjából is, történjék az akár formális, non-formális vagy informális keretek között.

Ezért bízom benne, hogy a Tudásmenedzsment csoportban végzett munkám által minél több felnőttnek adhatok lehetőséget arra, hogy maradandó vagy akár sorsfordító élményeket szerezhessenek egy-egy képzésen vagy tudásmegosztó rendezvényen.

Kapcsolat:

E-mail: aniko.korenchy@tpf.hu
Telefon: +36-1-237-1300

 

Utolsó módosítás: 2022.10.19.