---

Hogyan léptél rá a nemzetköziesítés útjára?

Horváth-Zelei Attila Erasmus+ mentor, Kelet-Magyarország

Fiatalon magam is megtapasztaltam, milyen erőteljes hatással van az ember látásmódjára, ha más országok kultúrájával, oktatási gyakorlatával és gondolkodásmódjával találkozik. Ez a tapasztalat arra ösztönzött, hogy a szakmai pályámon is nyitottan forduljak a nemzetközi lehetőségek felé.

Az Erasmus+ programmal a szakképzésben való részvételem során ismerkedtem meg mélyebben: kezdetben kisebb mobilitási projektekkel dolgoztunk, majd komplexebb stratégiai partnerségekkel. 

Ezek során vált világossá számomra, hogy a nemzetköziesítés nem egyszeri projekt, hanem hosszú távú intézményi kultúraváltás.

 

Miért döntöttél úgy, hogy belépsz az Erasmus+ Mentorhálózat csapatába?

Azért csatlakoztam, mert úgy éreztem, van olyan tudásom és tapasztalatom, amely túlmutat a saját intézményemen. A Mentorhálózat lehetőséget ad arra, hogy katalizátorként működjek: támogassak másokat, akik még csak most keresik a helyüket a nemzetközi térben. 

Számomra ez nem csupán szakmai munka, hanem misszió: elősegíteni, hogy a köznevelés és a szakképzés szereplői valóban versenyképes, európai színvonalú tudást közvetíthessenek a diákjaiknak.

Mik a személyes motivációid a mentori munkában?

A legnagyobb motivációm az, amikor látom a fejlődést – intézményi és egyéni szinten egyaránt. Egy-egy sikeres pályázat, egy jól kivitelezett mobilitás vagy akár egy első lépéseit tevő iskola magabiztossá válása olyan élmény, amely megerősít abban, hogy van értelme a befektetett munkának. A másik nagy motiváció a tudásmegosztás: hiszek benne, hogy az együttműködés és a közös gondolkodás viszi előre a szakmát.

Mit tartasz a mentor legfontosabb feladatának?

A mentor elsődleges szerepe szerintem a támogató partnerség kialakítása. Nem egyszerűen tanácsokat adunk, hanem együtt gondolkodunk az intézményekkel, feltérképezzük a lehetőségeiket, és segítünk nekik hosszú távon is működőképes stratégiát építeni. Fontos a bátorítás, hiszen sok intézményben a félelem a kudarc lehetőségétől visszatartó erő. A mentor feladata, hogy hidat építsen a lehetőségek és a megvalósítás között.

Melyik mentori tevékenységet szereted a legjobban?

Számomra a legizgalmasabb a stratégiai tervezési fázis. Amikor egy intézmény felismeri, hogy a nemzetköziesítés nem csupán adminisztratív teher, hanem hosszú távú befektetés, az igazi áttörés. Szeretem azt a folyamatot, amikor közösen megrajzoljuk, hogyan illeszthető be a nemzetközi dimenzió az intézmény működésébe, és hogyan lehet fenntarthatóan beépíteni azt a mindennapokba.

A projektjük mely fázisában, milyen tevékenységek támogatásához kérnek segítséget a hozzád forduló intézmények?

Leggyakrabban a projektötlet formálódásánál és a pályázati anyag összeállításánál kérnek segítséget. Ez logikus is, hiszen itt dől el, mennyire lesz koherens és megvalósítható a projekt. Emellett sokan fordulnak hozzám a projektmenedzsment és az eredmények kommunikációja kapcsán is. Az is előfordul, hogy egy már futó projekt közben jelentkeznek, ha elakadnak az adminisztrációban vagy az együttműködési mechanizmusok kialakításában.

A mentor támogatása garancia a sikeres pályázatra?

A mentor szerepe inkább a sikeresség valószínűségének növelése. Garanciát nem adhatunk, de az intézmények felkészültségét, tudatosságát és önbizalmát jelentősen erősíthetjük. Ha a mentor és az intézmény között megvan a bizalmi együttműködés, akkor a projektterv jóval életképesebb és versenyképesebb lesz.

Mi a legnagyobb kihívás a mentori létben?

A legnagyobb kihívás az, hogy minden intézmény máshol tart a nemzetköziesítés útján. Van, aki már rutinos pályázó, és speciális kérdésekre keres választ, míg mások az alapoktól kezdik. Ehhez nagyfokú rugalmasságra, adaptivitásra és időmenedzsmentre van szükség. Emellett kihívás az is, hogy motiváljuk azokat, akiknek még nincs sikerélményük, és fenntartsuk az érdeklődést hosszú távon.

Mit tekintesz az elmúlt időszak legnagyobb sikerének?

Az egyik legnagyobb sikeremnek tartom, hogy több olyan intézmény is sikeresen pályázott a támogatásommal, amelyek korábban teljesen bizonytalanok voltak abban, hogy belevágjanak-e. 

Ezeknek az intézményeknek a sikere nemcsak a pályázat elnyerésében mérhető, hanem abban is, hogy ma már magabiztosan terveznek újabb projekteket, és intézményi stratégiájuk részeként tekintenek a nemzetköziesítésre.

Mi az eddigi legkedvesebb, Mentorhálózathoz köthető élményed?

Az egyik legszemélyesebb élményem, amikor egy diákcsoport hazatért külföldi mobilitásból, és élménybeszámolót tartott. Látni a szemükben az élmény erejét, az új perspektívát, amit szereztek – ez minden statisztikánál és mutatónál többet mond. Az ilyen pillanatok adják vissza a mentor munka igazi értelmét.

Mit jelent számodra a Mentorhálózat csapatának tagja lenni?

Ez számomra egy szakmai közösség, amelyben valódi tudásmegosztás zajlik. Egy olyan ökoszisztéma, ahol az egyéni tapasztalatok összeadódnak, és kollektív tudássá formálódnak. Inspiráló, hogy olyan kollégákkal dolgozhatok együtt, akik ugyanazon értékek mentén, de különböző tapasztalatokkal erősítik a hálózatot.

Mit tanácsolsz azoknak az intézményeknek, akik eddig nem mertek belevágni a nemzetköziesítésbe?

Azt tanácsolom, hogy kezdjenek el kicsiben gondolkodni. Nem kell rögtön egy nagy, bonyolult projektbe belevágni. Egy kisebb mobilitás vagy partnerség is képes megnyitni a szemeket, és elindítani egy fejlődési pályát. Fontos, hogy ne féljenek a hibáktól – minden tapasztalat érték.

Milyen gyakorlati tanácsokat tudnál adni azoknak az intézményeknek, akik még csak most szeretnének elindulni a nemzetköziesítés útján?

Először is javaslom, hogy az intézmények jelöljenek ki egy belső felelőst, aki hosszú távon koordinálja a nemzetköziesítési folyamatokat. Másodszor, építsenek kapcsolatokat más, tapasztalt intézményekkel, és ne féljenek kérdezni. Harmadszor, már a kezdeteknél gondoljanak a fenntarthatóságra: ne egy egyszeri projektben, hanem hosszú távú intézményi stratégiában gondolkodjanak.

Mit gondolsz, milyen munkaerőpiacon hasznos készségekre gyakorol hatást a nemzetközi programokban való részvétel?

A leglátványosabb fejlődés a soft skillek terén történik: kommunikáció, problémamegoldás, interkulturális érzékenység, együttműködés. Ugyanakkor a digitális kompetenciák és az idegennyelvi készségek is ugrásszerűen fejlődnek. Ezek együttesen olyan munkaerőpiaci csomagot adnak a fiatalok kezébe, amelyet a munkáltatók kiemelten értékelnek.

Véleményed szerint hogyan lehet a program eredményeit fenntartható módon beépíteni az intézmények működésébe?

Úgy gondolom, a fenntarthatóság kulcsa az intézményi integráció. Ha a projektek eredményei nem csak egy szűk csoporthoz jutnak el, hanem beépülnek a pedagógiai programba, a minőségbiztosításba és a szervezeti stratégiába, akkor hosszú távon is értéket teremtenek. Ez azt is jelenti, hogy a nemzetköziesítést nem különálló tevékenységként, hanem az intézmény működésének szerves részeként kell kezelni.

Mennyire jellemző a régiódban, hogy a nemzetköziesítés az oktatási és képzési intézmények mindennapjának része?

Egyre inkább jelen van, de nagy a szórás. Vannak intézmények, amelyek úttörő módon, példamutatóan építik be a nemzetköziesítést a mindennapjaikba, mások viszont még mindig óvatosan tapogatóznak. 

A tendencia azonban egyértelmű: a régióban egyre többen ismerik fel, hogy a nemzetköziesítés nem luxus, hanem alapfeltétele annak, hogy versenyképes köznevelést szakképzést tudjunk biztosítani a diákoknak.

Fotók: Horváth-Zelei Attila

Tudjon meg többet az Erasmus+ Mentorhálózat működéséről és keresse fel régiós mentorát!

Utolsó módosítás: 2025.10.15.