Ez egy nagy lehetőség - Vass Dániel története

2024.09.30.

Ösztöndíj | Felsőoktatás

Interjú Vass Dániellel, aki Pannónia Kiválósági Ösztöndíjjal a spanyolországi Universidad Les Roches egyetemen nemzetközi szállodaigazgatást tanul.

Mesélj egy kicsit arról, hol vagy és mivel foglalkozol? 

A Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatója vagyok, ahol az alapképzést is végeztem, turizmus-vendéglátás szakon. Majd folytattam a tanulmányaim a Turizmus menedzsment mesterképzésen angol nyelven. 

Ennek a képzésnek köszönhetően jött a lehetőség, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram keretein belül tudunk menni külföldre tanulni. És miután bennem már többször is megfogalmazódott, hogy szeretnék menni és világot látni, így egyből éltem is a lehetőséggel és az egyik kedves tanárom segítségével jelentkeztem is. 

Mi alapján esett a választásod erre az országra, egyetemre?

A jelentkezés során tudtam átnézni az egyetemek és országok listáját, hogy hova mehetek. 

Ekkor találtam rá Spanyolországra és a Les Roches Egyetemre, ami vendéglátásban és a szállodaiparban híres. Számomra ez volt az első választás, hiszen a karrierem eddig is ezen a területen mozgott, illetve a későbbiekben is ezen a vonalon szeretnék dolgozni, így egyértelmű, hogy ez egy nagy lehetőség és szép pár sor az önéletrajzomban. A Nemzetközi Szállodaigazgatás (International Hotel Management) szakra jöttem erre a szemeszterre. 

Pannónia Kiválósági Ösztöndíjas tanuló az egyetem előtt

Mi a legnagyobb kihívás így a kint léted elején? Hogyan küzdötted le, ha sikerült?

A képzés teljesen angolul zajlik, az osztálytársaim mind külföldiek, csak én vagyok magyar.  Így a legnagyobb kihívás az volt, hogyan illeszkedek be majd egyedül egy olyan közegbe, akik már ismerik egymást, illetve az, hogy vajon milyen lesz a szállás, a szobatársak stb. De szerencsére minden nagyon jól sült el.

Miben más a kinti egyetemi élet?

Ami az oktatást és a tanulmányokat illeti, nehéz és sok a feladat. Csoportmunka, projekt, egyéni feladatok… Az órákon relatív gyorsan haladunk, de mégis tartalmas minden óra. Sok jegyzetet írok és odafigyelek egész órán, mert a tanárok úgy mesélnek, hogy 45 perc elrepül.  Itt 45 perc egy óra, viszont van olyan, hogy egymás után kettő van ugyanabból a tárgyból. Így az órarendet tekintve minden nap van órám hétközben, 1-től 6-ig. A hétvégém szabad. 

A legnagyobb meglepetés az, hogy nagyon jól érzem magam és egyelőre nem tudok negatívumot mondani. Természetesen ez két hét alatt talán még normális, egy hónap múlva visszatérhetünk rá, de remélem nem változik a véleményem. :) 

Hol laksz és kikkel? Könnyen találtál szállást?

Szuper helyen lakok, ugyanis itt az egyetemnek van három "student accommodation" épülete, amit úgy kell elképzelni, mint egy négyemeletes panelt nálunk Pesten. Így tehát a szálláskeresés nem volt nehéz, hiszen az egyetem ad erre opciót. Egy panellakás kialakítása úgy néz ki, hogy van nagy nappali, konyha, két fürdő és két külön szoba, ahol 2-2 ember lakik. 

Én három indiai sráccal lakom együtt, akik szintén az én szakomra járnak, tehát örültem, hogy ez is így alakult, mert nagyon sokat segítettek az elején, hogy milyen itt az élet, a suliban mikre kell figyelni, mik a szabályok.

Les Roches Marbella egyetem épülete

Mi a legjobb dolog, a legnagyobb pozitív meglepetés, ami eddig történt veled kint?

Az egyetemen nagyon jól érzem magam, a diáktársaim is rendesek, segítőkészek és befogadóak. Az első pillanattól kezdve barátkoznak velem, egy összeszokott csapathoz mentem és már a tagja vagyok, ez nagyon jó érzés. Járunk együtt teniszezni, edzeni, vacsorázni, ha valamilyen egyetemi buli van, akkor arra is többen megyünk. Így szerintem az összetartás és a közösség erősebb, mint otthon. 

Milyen tanácsot adnál másoknak, akik még nem vágtak bele? Mit üzensz kintről?

Azt tanácsolom mindenkinek, hogy aki érzi magában azt, hogy szeretne külföldön tanulni és szeretne világot látni, ne hezitáljon és jelentkezzen! Nem kell félni attól, hogy nem fognak befogadni vagy furcsán néznek rád. Eddigi külföldi tapasztalataim alapján mindenhol örülnek egy új tagnak! Éljetek a Pannónia Ösztöndíjprogram lehetőségeivel, mert ez egy szuper dolog!  Én is hálás vagyok, hogy így alakult az életem. Úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam. 

Nézd meg, milyen lehetőségeid vannak a Pannónia Ösztöndíjprogrammal!

Képek: Vass Dániel

Nézd meg, milyen lehetőségeid vannak a Pannónia Ösztöndíjprogrammal!


Pannónia Statisztika


2024/2025 tanév őszi félév:

A korábbi években éves szinten ötezren vettek részt a modellváltó egyetemekről Erasmus+ programban, ehhez képest ebben a félévben várhatóan háromezer hallgató csatlakozik a Pannónia Ösztöndíjprogramhoz. Több mint 1600-an biztosan utaznak, mintegy 800-an már kint vannak, és 1500-2000 körüli pályázat van folyamatban.

 

Itt is vannak pannóniások:

Harvard University (Amerikai Egyesült Államok), San Diego State University (Amerikai Egyesült Államok), Humboldt University of Berlin (Németország), Vienna University of Economics and Business (Ausztria), Université de Strasbourg (Franciaország), Utrecht University (Hollandia), National University of Singapore (Szingapúr), Chung-Ang University (Dél-Korea) és még világszerte mindenfelé.

Pannónia ösztöndíjprogram logója zászlóval sötétzöld színben

Nyitunk a világra!
 

 

Utolsó módosítás: 2024.10.05.