---

Mi motiválta Önöket, hogy belevágjanak a projektbe?

Az iskola különböző szereplőinek jóllétét vizsgáltuk, elsősorban a dráma(pedagógia) és a színházi nevelés segítségével. A téma egy előző projektünk eredményeire épül, melyben a bullying jelenségét vizsgáltuk az iskolákban, drámapedagógiai eszközökkel. Ennek során egyértelműen az derült ki, hogy a bullying kapcsán azok a hatékony intervenciós stratégiák, amikor az egész iskola együtt gondolkodik, hogyan lehetne kevésbé hierarchikus, egyben befogadóbb a közösség. Innen tovább lépve azonosítottuk a fő kérdést: 

mik a diákok szükségletei a tanulási folyamatokba való bevonódás kapcsán? 

Hiszen az iskolában lévő jóllétük, mint szempont csak ezután fogalmazódhat meg, ami pedig a tanárok jóllétére is épül. Hiszünk benne, hogy az osztályteremnek az elfogadás elvein alapuló, beogadó helynek kell lennie és biztosítania kell, hogy az érzelmi és mentális kihívásokkal küzdő diákok az iskolai környezet részének érezzék magukat. 

Hogyan találtak iskolai partnert? 

Amikor megfogalmazódott bennünk a projekt ötlete, az angol partnerünkkel elkezdődött egyfajta közös gondolkodás. Ők egy másik kutatás kapcsán hasonló eredményre jutottak, mint mi, és szoros együttműködést folytattak egy iskolával, ahol nagyobb számban tanulnak hátrányos helyzetű diákok. Úgy gondolták, hogy a projekt megvalósítása során a marginalizálódott, esetleg menekült státuszú, vagy nehéz körülmények között élő gyerekek bevonódása szempontjából is érdekes eredmények születhetnek. Mindemellett volt ott egy olyan tanári kar, akik nyitottak voltak a drámára. Szerettünk volna egy kis iskolával együtt dolgozni, ahol van arra lehetőség, hogy minden tanárral és minden diákkal találkozzunk. Ez meg is valósult.

Milyen tevékenységek valósultak meg és milyen eredmények születtek a projekt során? 

Több mint húsz, a drámapedagógiában, illetve a színházi nevelésben jártas szakember, tanár, oktatással, illetve a tanulás segítésével foglalkozó munkatárs vett részt az ötnapos közös tréningünkön Budapesten. A képzés során arra törekedtünk, hogy mélyebben megértsük a tanárok jelenlegi helyzetét az iskolában és a társadalomban, megismerjük az őket befolyásoló körülményeket és cselekvési lehetőségeiket – a partnerek révén nemzetközi kitekintést is nyerve a témában. Ezen túl workshopok, szemináriumok és találkozók valósultak meg, tanárok, iskolavezetők és diákok részvételével. A projekt eredményeként létrejött a Jóllét tanterv, amely olyan segédletek és stratégiák összessége, amelyek a drámán keresztül ösztönzik az interakciót, elősegítik a befogadást és a kreativitást. Ezt olvasva az érdeklődők megismerkedhetnek különféle adaptálható drámás gyakorlatokkal, amelyek a tanári közösségekben működtek. Ezen kívül egy oktatási szakemberekből álló, nemzetközi hálózatot is kiépítettünk, elkészült egy weboldal és egy foglalkozásterv-gyűjtemény is. 

Mi volt a legemlékezetesebb pillanat az Ön számára? 

A tanári karban – akikkel a műhelysorozat alatt együtt dolgoztunk – volt egy pedagógus, aki az első találkozáskor arról számolt be, hogy nehezen kapcsolódik a gyerekekhez, és nagyon nehéz motivációt találnia a tanórákon. Jó néhány hónappal később, az utolsó műhelyfoglalkozáson a résztvevők egy kiállítást állítottak össze, amely bemutatta, hogy honnan hova jutottak el a közös gondolkodásban a három érintett főbb témában: a tanárok-, a diákok-, valamint a szervezet jólléte kapcsán. 

Volt egy fontos tárgy, egy kapucnis pulóver, ami egy olyan ideális diákot szimbolizált, aki kiegyensúlyozott, jól van – ezt a résztvevőkkel közösen hoztuk létre – és fontos sarokpontjává vált a közös munkának. 

A fent említett tanár az utolsó foglalkozás során magára vette az úgynevezett „jóllét” pulóvert, és az idő hátralevő részében végig abban maradt. Úgy tűnt, hogy a pulóver éppen azt a biztonságot képviselte számára, amit az elképzelt diák számára a tanári csoport létrehozni szeretett volna. Értelmezésem szerint ezzel azt fejezte ki, hogy érti és érzi, hogy az egyéni szükségleteink figyelembevétele mennyire fontos szerepet tölt be a tanulásban, és a tárgyon keresztül kapcsolódott a saját jóllétéhez, a gyerekek jóllétéhez. 

Személyes szinten hogyan hatott Önre a projekt?

Szerintem nagyon nagy előny volt, hogy a projekt minden elemét megpróbáltuk szociális módon és tevékenység-központúan végezni. A partnertalálkozók nagy része is valamilyen nemformális módszeren keresztüli reflexió vagy közös gondolkodás volt. A tréninget is szokatlan és kockázatvállaló módon vittük véghez, ugyanis nem volt előre lefektetett program. Az időbeli keretek és a célok adottak voltak, de a következő szakasz tervezését egy általunk létrehozott „steering group”, vagyis kormányzó csoport végezte szekcióról-szekcióra, az aktuális eredmények alapján. A csoportban minden szervezetből volt egy-két képviselő, tehát teljesen demokratikus módon „önszervezte” magát a tréning, így valóban a résztvevők szükségleteire tudtunk reagálni. 

Mi az a legnagyobb változás, amit ez a projekt eredményezett?

Korábban minden előadásunk gyerekeknek szólt és sokszor érkezett olyan kérés, hogy csináljunk valamit a tanároknak, felnőtteknek is. Most a projekt eredményeként született egy olyan tréning, egy olyan színházi nevelési program, ami a tanári jóllétet helyezi a fókuszba. 

Mire a legbüszkébbek?

Büszke vagyok arra, hogy nagyon sok emberhez elért a projekt. Ugyan elsősorban az európai szakembereket céloztuk meg, de a híre Európán túlra is eljutott. Rengeteg visszajelzést kaptunk Kanadából, Ausztráliából, de megjelent egy cikk Japánban és érkezett megkeresés Ugandából és Indiából is. A visszajelzések alapján nagyon sokak számára hasznosak voltak az elkészült kiadványok. Ezen kívül a projekt olyan szemléletet közvetít, ami megmutatja, hogy a szellemi termékeket lehet alkotómunkaként is kezelni. Az általunk készített Guide Book például olyan, mintha végig néznénk egy projektcsapat hároméves kihívásait, küzdelmeit, megoldásait, tele van visszajelzésekkel és idézetekkel, amiket a résztvevőktől kaptunk. Erre is nagyon büszkék vagyunk.

Nagyobb számú hátrányos helyzetű tanulót is sikerült bevonni a projektbe?

Igen, ez célunk is volt. A dráma alkalmas arra, hogy azokat is bevonja, akik más tanulási helyzetben kívülállónak érzik magukat és nehezebben kapcsolódnak. A dráma az érzésekről szól, tevékenységközpontú, demokratikus, illetve az is fontos, hogy nem jó és rossz válaszokkal dolgozik, hanem arra kíváncsi, hogy mi van a résztvevők fejében. 

Mekkora hangsúlyt fektettek a disszeminációra? 

Rengeteg workshopot és személyes találkozót szerveztünk, ahol mélyebben együtt tudtunk gondolkodni a szakemberekkel. Az ilyen alkalmakon fontos kapcsolódások jöhetnek létre olyan emberekkel, akik később akár „hírvivőivé” válhatnak a témának, így terjednek igazán az eredmények. Én elsősorban azokban a disszeminációs tevékenységekben hiszek, amik személyes találkozásokon alapulnak.

Miért jó az Erasmus+ programban részt venni?

A stratégiai partnerségek típusú pályázat egy egyedülálló lehetőség a fejlődésre. Van idő a partnerekkel közösen együtt dolgozni, van lehetőség egymással találkozni és megtalálni a megfelelő együttműködési formát. Van idő tesztelni a produktumokat, és ha szükséges, újra gondolni és kicsit áttervezni azokat. Nem az íróasztal mellett, hanem valódi tevékenységeken keresztül születnek az eredmények. 

Mit jelent az Önök számára az Erasmus+ Nívódíj?

Ez egy hatalmas elismerés és nagyon hálásak vagyunk már a jelölésért is. Nagyon jól esik, hogy az elmúlt négy év kemény munkáját, illetve annak eredményeit ilyen nagyra értékelik. 

Intézmény: Nyitott Kör Egyesület A projekt címe: JÓLLÉT TANTERV – Színházi nevelés és dráma az iskolai jóllétért (To be or not be well? - Drama and theatre in education) Pályázattípus: Köznevelési stratégiai partnerségek (KA2 SCH)  Koordinátorok: Jozifek Zsófia A projekt honlapja: nyitottkor.hu/tobe/

Szívesen olvasna hasonlóan inspiráló projektekről?
Lapozza át új Erasmus+ Nívódíj 2023 kiadványunkat online!

 

Karnuts-Takács Zsuzsanna
Kommunikációs Igazgatóság | Tempus Közalapítvány

Utolsó módosítás: 2023.11.21.