Megérkeztek a DiscoverEU eredmények!

2023.05.10.

Hír | Ifjúság

Májusban több ezer 18 éves kapott értesítést arról, hogy a DiscoverEU felhívás keretében bejárhatja-e Európát.

A DiscoverEU az Erasmus+ frissen nagykorúvá érett fiatalokat támogató programja, mely évente kétszer várja azok jelentkezését, akik az utazás élményén keresztül szereznének kulturális ismereteket, gyakorolnák nyelvtudásukat és fejlesztenék a sikeres felnőtt élethez szükséges kompetenciáikat, készségeiket. A legutóbbi felhívásban azok a fiatalok vehettek részt, akik már betöltötték 18. életévüket vagy legkésőbb 2005. június 30-án születtek. Ők a benyújtott jelentkezésük eredményét e-mailes formában kapták meg, illetve az Európai Ifjúsági Portálon keresztül is elérik. 

A lehetőség iránt hazánkban hagyományosan nagy az érdeklődés, csak idén tavasszal összesen 4541 magyar fiatal adta le egyénileg vagy csoportban a jelentkezését. Közülük ezúttal 775 fiatal foglalhatja le hamarosan az Interrail vonatjegyét és járhatja be Európa 33 országát, ezzel közel 250 ezer főre növelve azoknak az európai fiataloknak a számát, akik a program 2018-as indulása óta DiscoverEU utat valósítottak meg.

Azonban azoknak sem kell búslakodniuk, akik ezúttal jegy nélkül maradtak. Ők egyelőre várólistára kerülnek arra az esetre, ha a kiválasztottak közül néhányan elállnának az utazás lehetőségétől. Sőt amennyiben a következő, őszi forduló során is megfelelnek az életkori feltételeknek, akkor ismét próbálkozhatnak.

Mit nyújt a DiscoverEU?

A 30 napos utazásra feljogosító ingyenes vonatjegyek mellett több kiegészítő tevékenységet és támogatást is nyújt a program. A DiscoverEU utazói online és személyes felkészítő találkozókon vehetnek részt, amit az Erasmus+ hazai megvalósításáért felelős Tempus Közalapítvány biztosít. Továbbá nemzetközi események (úgynevezett meetupok) várják a fiatalokat, valamint egy utazást támogató online segédanyag is a rendelkezésükre áll. Mindemellett egy mobilalkalmazás segíti az útvonal megtervezését, illetve egy Európa-szerte kedvezményeket nyújtó EYCA kártya és a különböző tematikus DiscoverEU útvonalak színesítik ezt az egyedülálló élményt.

DiscoverEU a társadalmi befogadás elősegítéséért

2022 óta a DiscoverEU az Erasmus+ program része, amelynek kiemelt célja a társadalmi befogadás erősítése. Így a programban a DiscoverEU újabb pályázati lehetőséggel bővült, melynek célja a társadalmi befogadás elősegítése. Az új esélyegyenlőségi pályázattípus keretében szervezetek, intézmények és fiatalok informális csoportjai kaphatnak támogatást arra, hogy a kevesebb lehetőséggel rendelkező 18 éves fiatalok számára is elérhetővé tegyék a DiscoverEU-élményt. A következő pályázati beadás időpontja 2023. október 4 déli 12 óra.

További részletek:

discovereu.hu

 

Utolsó módosítás: 2023.05.23.