Elérhető a Digitális Módszertár 2022-es felhívása!

2022.05.24.

Pályázat | Szakképzés, Köznevelés

Töltse fel ötletét a Digitális Módszertárba és nyerjen Digitális Pedagógus Díjat!

A Tempus Közalapítvány Digitális Módszertára azoknak a pedagógiai tervezés és tanulásszervezés tárgykörébe tartozó dokumentumoknak, módszertani ötleteknek ad helyet, melyek a digitális nemzedék interaktív tanulását, tanítását segítik az IKT-eszközök kreatív használatával.

Az idei felhívásra azok jelentkezését várjuk, akik saját ötleteiket megosztanák oly módon, hogy azok a Digitális Módszertárba feltöltve bárki számára elérhetővé, kereshetővé, adaptálhatóvá váljanak. A feltöltött ötletek közül azok, amelyek megfelelnek a felhívás szempontjainak, az értékelést követően bárki számára elérhetővé, publikussá válnak a Digitális Módszertárban. A szakértői értékelés alapján a felhívásra jelentkező, kiemelkedő ötletek feltöltőinek munkáját Digitális Pedagógus Díjjal ismerjük el, melynek átadására és a díjazott ötletek bemutatására a Digitális Konferencián kerül sor várhatóan 2022. november 5-én, Budapesten.

A Felhívás teljes szövege ide kattintva tölthető le.



A 2022. ÉVI FELHÍVÁS CÉLJAI

A Digitális Módszertár a gyakorlatban hasznosítható ötleteket és eszközöket kíván összegyűjteni és bemutatni, a következő átfogó célokra építve:

  • tudásmegosztás;
  • digitális kultúra és digitális írástudás erősítése, tudatosítása;
  • digitális kompetenciák fejlesztése;
  • a közösségi tanulás és a jó gyakorlatok megosztásának összekapcsolása az IKT eszközeivel;
  • új tanulási formák és csatornák kialakítása;
  • az ötletek felhasználása, adaptálása a napi gyakorlatba.

Az óratervek (1-2 órás pedagógiai folyamatok) és a projekttervek (legalább 3 tanórányi pedagógiai folyamatok) egyaránt benyújthatók, egy feltöltő akár mindkét kategóriába tölthet fel módszertani ötleteket.

Jelentkezni tehát olyan, a pedagógiai tervezés és tanulásszervezés tárgykörébe tartozó dokumentum (pl. óravázlat, tematikus terv, projektterv) bemutatásával lehet, amely

  • kapcsolódik a Felhívás felsorolt átfogó céljaihoz;
  • kreatív, innovatív digitális pedagógiai ötletet mutat be a felhasználást segítő részletezettséggel, illetve az ötlet adaptálását támogató csatolmányokkal, dokumentumokkal, sablonokkal;
  • a tanórákon vagy tanórán kívüli tevékenységekben hasznosítható.

KIKNEK SZÓL A FELHÍVÁS?

A Felhívásra pedagógusok, pedagógusok együttműködő csoportjai (tanárpárok vagy tanári csoportok), pedagógiai szakmai munkaközösségek, illetve pedagógusképzésben részt vevő hallgatók jelentkezését várjuk, akik számára fontos:

  • a digitális kultúra és digitális írástudás fejlesztése;
  • a 21. századi készségek fejlesztése;
  • a pedagógiai szemléletváltás előmozdítása;
  • a fejlesztő pedagógiai értékelési kultúra előmozdítása
  • a tudásmegosztás, a közösségi tanulás és az egymástól való tanulás támogatása;
  • a saját eredmények, jó gyakorlatok bemutatása;
  • a digitális nemzedék megszólítása újszerű, saját ötleten alapuló, tanórai kontextusba vagy tanórán kívüli tevékenységekbe ágyazott módszertani gyakorlatokon keresztül.

KI NYERHETI EL A DIGITÁLIS PEDAGÓGUS DÍJAT?

A Digitális Módszertárba bekerült ötletek közül díjban csak olyan módszertani ötlet részesülhet, amely

  • a Felhívás megadott határidején belül (2022. július 1. – 2022. augusztus 15.) kerül feltöltésre;
  • pedagógusok, pedagógusok együttműködő csoportjai (tanárpárok vagy tanári csoportok), pedagógiai szakmai munkaközösségek, illetve pedagógusképzésben részt vevő hallgatók által kerül feltöltésre;
  • világos, innovatív pedagógiai célokat fogalmaz meg;
  • a módszertani ötletet a pedagógiai folyamatba ágyazottan mutatja be (kiemelve annak pedagógiai célját) egy téma feldolgozásán keresztül;
  • a tanulók fejlesztését, tevékenységeit támogató fejlesztő pedagógiai eszközrendszert mutat be;
  • a jelentkező(k) által önállóan kidolgozott és kipróbált, saját módszertani ötletet küld be;
  • célja a pozitív tanulási attitűd kialakítása, a tanulóközpontú megközelítés erősítése;
  • bárki számára elérhető program/szoftver/platform/alkalmazás felhasználását célozza meg;
  • felhasználóbarát (könnyen érthető, jól illusztrált, ésszerű és elegendő terjedelmű) formában teszi közzé;
  • hiteles képet nyújt a módszer használatáról, annak előnyeiről, nehézségeiről, tapasztalatairól;
  • adaptálhatósága széles körű és javaslatot tesz az alternatív felhasználás formáira, lehetőségeire;

A Digitális Módszertár közvetlenül böngészhető – az eddig feltöltött ötletekkel és a korábbi felhívásokkal együtt – a www.digitalismodszertar.tka.hu oldalon.

A korábbi díjazott ötleteket és díjazott pedagógusokkal készült interjúinkat ide kattintva tekintheti meg.

A Felhívás időszaka:

2022. július 1. - augusztus 15.

www.digitalismodszertar.tka.hu > Feltöltés > Digitális Módszertár

További információ: https://www.facebook.com/Atanulasjovojemodszertar@tpf.hu | (+36 1) 237 1300

Kérjük, az előkészületek és a feltöltés során vegye figyelembe, hogy az augusztus 15. nap (a határidő napja) 13:00 után érkező telefon és email megkeresésekre nem áll módunkban válaszolni. A Felhívással kapcsolatos telefonos ügyfélszolgálatunk munkanapokon 9.00-13.00 között érhető el.

A Felhívás teljes szövege ide kattintva tölthető le.

Utolsó módosítás: 2022.05.24.