Külföldi oktatási vásárok, kiállítások

 

RENDEZVÉNYEK A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY RÉSZVÉTELÉVEL

TÍPUS RENDEZVÉNY INFORMÁCIÓ
 

EAIE 2022
Spanyolország // Barcelona

2022. szeptember 13-16.

Az EAIE 2022 konferenciával egybekötött felsőoktatási kiállítás hivatalos weboldala: https://www.eaie.org/barcelona.html

The 32. éves EAIE Konferencia és Kiállítás az év legnagyobb nemzetközi oktatási rendezvénye Európában. Az esemény fontos találkozópont a nemzetközi oktatási közösségben, az európai fókuszt megtartva, de a globális trendekbe ágyazottan. A legutóbbi jelentléti formában megvalósult rendezvényen 6200 delegált vett részt 95 országból. Az éves kiállításon 2013 óta vesz részt a TKA, szakértői és szervezői munkával támogatja a magyar felsőoktatás megjelenését.

A Study in Hungary standon számol magyar felsőoktatási intézmény képviseli majd a magyar felsőoktatást. Ezek közül az alábbi intézmények a Tempus Közalapítvány támogatásával vesznek majd részt: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Miskolci Egyetem, Pannon Egyetem.

A zártkörű jelentkezési felhívás benyújtási határideje lejárt. 

 

EGYÉB NEMZETKÖZI FELSŐOKTATÁSI MEGJELENÉSI LEHETŐSÉGEK

MEGJELENÉSI LEHETŐSÉGEK 2021-BEN (xlsx)

 

NEMZETKÖZI MEGJELENÉSEK A TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY SZERVEZÉSÉBEN - KÉZIKÖNYV

A kézikönyv tartalmazza a nemzetközi megjelenések céljait, típusait, a pályáztatással kapcsolatos információkat, és gyakorlati útmutatóként szolgál a lebonyolításban részt vevő munkatársak, intézmények számára. Az általános tudnivalókon túl, az intézményi fókuszú kiállításokra és a hallgatótoborzó vásárokra vonatkozó tudnivalókat, gyakorlati tanácsokat is ismertet. A kézikönyv azok számára nyújt segítséget, akik még nem vettek részt nemzetközi megjelenésen, de összegző, rendszerező toolkit-ként szolgál a tapasztaltabb kollégák számára is.

A kézikönyv itt letölthető.

A kiadvány folyamatosan frissül, a változtatás jogát a Tempus Közalapítvány fenntartja.

 


A Tempus Közalapítvány, a Magyar Rektori Konferencia és 10 magyar felsőoktatási intézmény képviselője ismét Dél-Koreába látogatott, hogy részt vehessen a Study in Europe hallgatótoborzó felsőoktatási vásáron 2019. november 2-3-a között Szöulban. A rendezvény – melynek a híres COEX Központ adott helyet – Korea legnagyobb külföldi tanulási lehetőségekkel foglalkozó hallgatói vásárjának, az immár 49. alkalommal megrendezett Korea Study Abroad Fair-nek volt a része. A két napos vásár jó alkalmat teremtett arra, hogy az érdeklődők információt kapjanak a magyar felsőoktatásról és tájékozódjanak a lehetőségekről; a külföldi hallgatóknak indított képzések széles választékáról, a bemeneti követelményekről és az ösztöndíj lehetőségekről – különös tekintettel a Stipendium Hungaricum ösztöndíj programra. Az érdeklődők a helyszínen három alumni hallgatótól – korábbi Stipendium Hungaricum ösztöndíjasoktól – kaphattak első kézből információt magyarországi élményekről, az oktatásról és a mindennapi életről.

A Tempus Közalapítvány szervezésében, Szöulban immár második alkalommal került megrendezésre a Koreai-Magyar Felsőoktatási Fórum, idén az InterContinental Seoul COEX hotelben. A eseményt a 2018 őszén rendezett első fórum sikerére való tekintettel szerveztük meg újra, 2019. november 4-én. A fórum kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy az intézmények új kétoldalú partnerkapcsolatokat építhessenek ki, a meglévő együttműködéseket még jobban elmélyíthessék a partnerintézmények, valamint alkalom nyílt arra is, hogy panelbeszélgetésen és az irányított kerekasztal beszélgetéseken megosszák egymással legjobb gyakorlataikat arról, hogy hogyan lehet hosszú távon is fenntartani az intézményközi kapcsolatokat. A 15 fős magyar delegáción kívül több mint 30 vendég érkezett, akik Korea különböző, elismert egyetemeit képviselték. A fórumot Dr. Csoma Mózes nagykövet úr nyitotta meg, majd a Tempus Közalapítvány és a koreai oktatási minisztériumhoz tartozó National Institute for International Education (NIIED) mutatta be a két ország felsőoktatási kapcsolatait, mobilitási adatait és ösztöndíjas lehetőségeit. Ezt követően egy panelbeszélgetéssel egybekötött workshop adott lehetőséget a koreai-magyar hosszú távú együttműködésekről szóló jó gyakorlatok megosztására. A rendezvényt az úgynevezett „market place” kapcsolatépítő zárta, ahol one-on-one tárgyalásokat folytathattak egymással a magyar és koreai egyetemi képviselők.

A fórum programja letölthető az alábbi linkre kattintva: https://tka.hu/docs/palyazatok/20191016_seoul_forum_program1910301014.pdf

A delegáció tagjainak listája letölthető az alábbi linkre kattintva: https://tka.hu/docs/palyazatok/hungarian_delegation.pdf

 

A delegáció látogatást tett Delhiben, Bangaloreban és Mumbaiban. Az oktatási vásárok remek lehetőséget nyújtanak, hogy a külföldi tanulmányok iránt érdeklődő diákok, hallgatók megismerhessék a tanulmányi lehetőségeket és felfedezhessék a felsőoktatási szektor sokszínűségét.

A Study in Hungary delegáció ezalkalommal három Tempus Közalapítványos munkatársból és kilenc magyar felsőoktatási intézményi képviselőből állt. A résztvevő intézmények: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Óbudai Egyetem, Pannon Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Széchenyi István Egyetem, Szegedi tudományegyetem, Szent István Egyetem.

A vásári standoknál a delegáció tagjai hallgatók százaival találkoztak és beszéltek a magyar felsőoktatás nyújtotta lehetőségekről és ösztöndíjakkal. A csapat munkáját segítették lelkes indiai alumni tagok is, akik első kézből szerzett információkkal, tapasztalataikkal értékes ismereteket tudtak megosztani az érdeklődőkkel.

A hét során nem csak a vásáron volt alkalma a delegációnak a magyar felsőoktatást népszerűsíteni. Első ízben került megrendezésre Delhiben az Indiai-Magyar Felsőoktatási Fórum és Alumni Találkozó. A Fórum célja az intézményközi kapcsolatok elmélyítése, támogatása és a jógyakorlatok megosztása volt elsődlegesen. A délutáni programrészben került sor az Alumni Találkozóra, melyre korábban hazánkban tanult volt hallgatók látogattak el. A találkozó során a szakmai kapcsolatok építésére, elmélyítésére is volt lehetőségük. A rendezvényen részt vett Pető Gyula nagykövet úr és Dr. Farkas Hilda TéT szakdiplomata is.

A Study in Hungary képviselőinek alkalma nyílt három indiai egyetemre is ellátogatni Delhiben és Mumbaiban, ahol tárgyalásokat kezdhettek intézményi együttműködési lehetőségekről. Reméljük, hogy a jövőben működő kapcsolatokká alakulnak ezek a kezdeményezések.

NAFSA

A NAFSA (Association of International Educators) által szervezett éves felsőoktatási kiállítás és konferencia, amely minden évben az Egyesült Államokban kerül megrendezésre, az egyik legkiválóbb fórumok egyikeként alkalmat biztosít a világ minden tájáról érkező felsőoktatási intézmények képviselői és oktatási szakértői számára a találkozásra és az új nemzetközi oktatási trendek megismerésére.

Az utóbbi években több alkalommal is nagy sikerrel vettek részt magyar felsőoktatási intézmények a rendezvényen, melynek folytatásaként a Tempus Közalapítvány a 2019. május 26 – 31 között Washingtonban megrendezésre kerülő NAFSA konferencián és kiállításon ismét lehetőséget biztosít közös standdal történő bemutatkozásra a magyarországi felsőoktatási intézmények számára, elősegítve a partnerkapcsolatok kiépítését és fejlesztését.

A rendezvényről bővebb információ az alábbi linken érhető el:

http://www.nafsa.org/Attend_Events/Annual_Conference/

 

Az ázsiai és csendes-óceáni régió egyik legkiemelkedőbb oktatási kiállításán, az APAIE-on mutatkozott be a magyar felsőoktatás a Tempus Közalapítvány (TKA) koordinálásában 2019 márciusában, immár ötödik alkalommal. Az idén Malajziában megrendezett eseményen 15 magyar felsőoktatási intézmény és a Magyar Rektori Konferencia mellett a délkelet-ázsiai és távol-keleti régióból 11 magyar külképviselet állított ki a Study in Hungary standon. A magyar jelenlétet a Study in Hungary fogadás, valamint a Közalapítvány két szekcióban és egy poszterbemutatóban való közreműködése erősítette.

Az APAIE több ázsiai oktatási intézményt gyűjtő szervezet, amelynek célja az együttműködések, nemzetközi programok, cserék és a minőségi oktatás támogatása kiemelten az ázsiai régióban. 14. alkalommal szervezte meg éves, konferenciával egybekötött kiállítását oktatási szakemberek, felsőoktatásban dolgozók és a nemzetköziesítéssel foglalkozó munkatársak számára. A rendezvényre 2544 résztvevő érkezett 58 országból a világ minden tájáról.

Az APAIE konferencia fontos ázsiai találkozópont, ahol a térség felsőoktatásával kapcsolatos aktuális témák, úgynevezett „hot topikok” is kibeszélésre kerülhetnek. Ennek szellemében idén a „Diversity and Inclusivity of Higher Education in the Asia Pacific” témakörét taglalták az előadások. A vándorrendezvénynek minden évben más térségbeli nagyváros ad otthon. Idén a Délkelet-Ázsiában kiemelkedő és dinamikusan fejlődő Kuala Lumpur volt a házigazda.

A TKA 2014 óta szervez magyar megjelenést a kiállításon. Idén kiemelt létszámú magyar delegáció vett részt az eseményen: a Közalapítvány és a Magyar Rektori Konferencia munkatársain kívül tizenöt felsőoktatási intézmény, valamint a délkelet-ázsiai és távol-keleti régióból 11 magyar külképviselet segítette a magyar kapcsolatok építését.

Malajzia emellett új partnerország a TKA egyik ösztöndíjprogramjában, a külföldi egyetemi hallgatók magyarországi tanulását támogató Stipendium Hungaricum programban. A megjelenés kiváló alkalom volt a két ország közötti program elmélyítésére, megalapozva emellett az egyetemek közötti együttműködést.

A Közalapítvány által kezelt más programok és partnerségi lehetőségek megismertetésére, valamint délkelet-ázsiai partnerségek kialakítására a TKA a Malajziai Magyar Nagykövetség közreműködésével fogadást szervezett, amelyen csaknem 70 felsőoktatási képviselő vett részt 8 országból.

Az idei megjelenés különlegessége a nagy létszámú magyar intézményi képviselet mellett a külképviseleti munkatársak bekapcsolódása volt a régióból. A magyar delegáció számára a TKA a Kuala Lumpurban székelő Magyar Nagykövetség közreműködésével és helyszínén Fórumot szervezett a konferenciát megelőzően. A fórum a felsőoktatási intézmények és külképviseletek közötti együttműködési lehetőségekre fókuszált, emellett a régiós tapasztalatok és nemzetközi alumni kapcsán működő jó gyakorlatok megosztásán alapult.

A delegáció útját a University of Kuala Lumpur intézményben tett látogatás zárta, amelyen Káli Attila nagykövet úr jelenléte is erősítette a magyar intézmények kapcsolatépítési szándékát.

A TKA tervezi az APAIE 2020 rendezvényen való kiállítást is, amelynek ezúttal a csendes-óceáni régióból Kanada ad otthont (További információ: https://apaie2020.org/).

CBIE

A CBIE (Canadian Bureau for International Education) szervezet komoly szakmai háttérrel rendelkezik, éves rendezvénye 50 éves múltra tekint vissza, az egyik legkiválóbb nemzetközi felsőoktatási konferencia és kiállítás, amely minden évben Kanadában kerül megrendezésre. A kiállítás célja, hogy a felsőoktatási intézmények számára megjelenési lehetőséget biztosítson a nemzetközi felsőoktatási színtéren, elősegítse a hasonló területen dolgozó szakemberek tapasztalatcseréjét, valamint partnerkapcsolatok kiépítését és fejlesztését. A kiállításon közel 900 fő részvétele várható, 40 országból több mint 35 intézmény jelenik meg standdal is. A konferencia keretében több mint 70 szekció biztosít lehetőséget a legújabb felsőoktatási trendek megismerésére, intézményközi kapcsolatok lehetőségeinek feltérképezésére.

A Tempus Közalapítvány első alkalommal biztosít lehetőséget közös standdal történő bemutatkozásra a magyarországi felsőoktatási intézmények számára, elősegítve a partnerkapcsolatok kiépítését és fejlesztését a 2018. november 18-21 között Ottawában megrendezésre kerülő CBIE konferencián és kiállításon. E mellett, a konferencia keretében külön szekciót szervez a TKA „Academic cooperation between Canada and Hungary” címmel.

A rendezvényről bővebb információ az alábbi linken érhető el:

https://cbie.ca/upcoming-events/cbie-2018/

 

A Tempus Közalapítvány hallgatótoborzó szakmai programot szervez Kínába a „CHINA EDUCATION EXPO SHANGHAI 2018” elnevezésű nemzetközi felsőoktatási vásár keretében Sanghajban 2018. október 25 – 30. között.

A Tempus Közalapítvány elsődleges célja a hazai felsőoktatási intézményekben zajló nemzetköziesítési folyamat elősegítése, a magyar felsőoktatás és az intézmények nemzetközi láthatóságának erősítése, hozzájárulva ezzel a magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességének javításához és a befelé irányuló vertikális mobilitás ösztönzéséhez. A megjelenés támogatja egyúttal a magyar felsőoktatás népszerűsítését, a felsőoktatási intézmények szakmai képviseletét, a hallgatótoborzást, valamint szakmai partnerkapcsolatok, együttműködések kialakítását és fejlesztését.

A program kialakítása során fontos szempont, hogy a résztvevő felsőoktatási intézmények minél nagyobb számú kínai diákkal és partnerrel találkozhassanak a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program népszerűsítése mellett azzal a céllal is, hogy növelni tudjuk az önköltséggel hazánkba érkező hallgatók számát, és erősítsék a magyar-kínai, magyar-shanghaji felsőoktatási kapcsolatokat. A szakmai programsorozat fókuszában a Hudec ösztöndíj program népszerűsítése áll Sanghaj városban, annak érdekében, hogy aktívabb párbeszéd alakulhasson ki a kínai és a magyar felsőoktatási intézmények között, és hogy újabb intézményeket vonjunk be a programba Sanghajból. 

12 intézmény (Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Műszaki Egyetem, Debreceni Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Eszterházy Károly Egyetem, Miskolci Egyetem, Óbudai Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Szent István Egyetem) valamint a Magyar Rektori Konferencia képviselteti majd magát a magyar delegációban.

 

Európa legnagyobb felsőoktatási kiállításán a Study in Hungary


Az EAIE (European Association for International Education) szervezet éves oktatási kiállítása idén Genfben nyitotta meg kapuit 2018. szeptember 11-14. között, amelyen immár ötödik alkalommal állít ki a magyar felsőoktatás a Tempus Közalapítvány szervezésében. A Study in Hungary standon idén 13 magyar felsőoktatási intézmény mutatkozott be a világ minden tájáról érkező oktatási szakemberek számára, és a Magyar Rektori Konferencia is képviseltette magát.

Az EAIE (European Association for International Education) non-profit szervezet 1989-ben alakult, amely azóta a felsőoktatás nemzetköziesítésében elismert európai központtá vált. Nemzetközi tevékenységük részeként rendezik meg Európa legnagyobb nemzetközi, felsőoktatással foglalkozó konferenciáját és kiállítását minden év szeptemberében, valamely európai nagyvárosban (pl. 2014 Prága, 2015 Glasgow, 2016 Liverpool, 2017 Sevilla, 2018 Genf). Az esemény fontos találkozópont a nemzetközi oktatási közösségben, az európai fókuszt megtartva, de a globális folyamatokba ágyazottan.

Az idén 30. jubileumi évét ünneplő kiállításnak Svájc adott otthont. Hatezer oktatási szakember, felsőoktatásban dolgozó vett részt, és 95 ország képviseltette magát. A kiállítást több száz előadás, poszterszekció, fogadás és egyéb szakmai program kísérte, amelyek lehetőséget biztosítottak a szakmai eszmecserére, jó gyakorlatok megosztására és a kapcsolatépítésre is.

A Tempus Közalapítvány 2013 óta vesz részt az éves kiállításon, szervezői munkával támogatja a magyar felsőoktatás megjelenését és a magyar felsőoktatási intézmények partnerkeresését. Idén kiemelt országként szerepelt Magyarország az eseményen Csehországgal és Lengyelországgal. A közép-európai régiós együttműködést és fellépést erősítette egy közös konferenciaelőadás, amelyben a három nemzeti iroda igazgatói vázolták a három ország felsőoktatásában zajló hasonló kihívásokat, egymással találkozó folyamatokat. Emellett közös fogadást tartottak csaknem 200 fő részére, bátorítva az EAIE-konferenciarésztvevőket az országokkal való partnerkapcsolat-építésre.

2019-ben Finnország kerül a fórum középpontjába, és az eddigi növekvő tendenciát figyelembe véve, 6000 résztvevőnél is többen érkeznek majd, hogy megvitassák a felsőoktatás legfontosabb kérdéseit, eredményeit, valamint együttműködéseket hozzanak létre az oktatás és kutatás területén.

A TKA Helsinkiben is tervezi a kiállításon való megjelenést.
További információ: www.eaie.org/helsinki

A 2018-ban kiállító magyar felsőoktatási intézmények:  

  • Budapesti Corvinus Egyetem
  • Budapesti Gazdasági Egyetem
  • Budapesti műszaki és gazdaságtudományi egyetem
  • Debreceni Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Eszterházy Károly Egyetem
  • Közép-európai Egyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Óbudai Egyetem
  • Pannon Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Tomori Pál Főiskola
  • Szent István Egyetem

A magyar felsőoktatás népszerűsítésére ezúttal Írországban került sor, ahol a magyar felsőoktatás nemzetközi képzési kínálatának megismertetése, hírnevének erősítése stratégiai fontosságú. A közös Study in Hungary standon Tempus Közalapítványon kívül két magyar felsőoktatási intézmény képviseltette magát a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem nemzetközi kommunikációért felelős munkatársa által.

  

A dublini nagykövetség előzetes tájékoztatása alapján az elmúlt években növekvő érdeklődés volt tapasztalható az ír fiatalok körében a magyarországi angol nyelvű felsőoktatási képzések iránt, elsősorban állatorvosi és orvosi területeken. Így nem volt meglepő, hogy a magyar stand nagyon népszerű volt az ír középiskolások körében: naponta több mint száz érdeklődőnek nyújtottunk tájékoztatást. A legfelkapottabb területnek valóban az önköltséges orvostudományi és állatorvostudományi képzések bizonyultak, de többen érdeklődtek ösztöndíjas rész- és teljes képzések iránt is. Ezen felül népszerű volt a pszichológia és társadalomtudományok, egészségtudomány, természettudományok, zene, jog és gazdaságtudományok területe is. Mivel a rendezvény fő célcsoportja az ír középiskolások, az érdeklődők is főképp a bachelor szintű képzésekről kértek tájékoztatást.

   

 

A NAFSA 2018. évi konferenciáját Philadelphiában rendezték meg. A rendezvény közel 9500 résztvevője a világ több mint száz országából érkezett. A 350 kiállító között a Tempus Közalapítvány a „Study in Hungary” standdal képviselte a hazai felsőoktatást. A megjelenés elsődleges célja a partnerkapcsolatok építése és a magyar felsőoktatás promóciója volt. A kilenc magyar egyetemmel és a Magyar Rektori Konferenciával való megjelenésünk sikeres volt, több száz érdeklődőt, korábbi és jövőbeli partnert fogadtunk a standnál. A szakmai programban gazdag rendezvény keretében két poszterünket is bemutathattuk. A kiállítás mellett idén először megrendezésre került az Amerikai-Magyar Felsőoktatási Fórum.

Résztvevő magyar felsőoktatási intézmények:

  • Budapesti Corvinus Egyetem
  • Debreceni Egyetem
  • Dunaújvárosi Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Magyar Képzőművészeti Egyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Semmelweis Egyetem
  • Szent István Egyetem

Jövőre Washingtonban kerül megrendezésre a NAFSA éves eseménye, találkozunk ott is!

 

  

Az ázsiai és csendes-óceáni régió egyik legkiemelkedőbb oktatási kiállításán, az APAIE-on főtámogatóként vett részt a magyar felsőoktatás a Tempus Közalapítvány koordinálásában 2018 márciusában. Az idén Szingapúrban megrendezett eseményen központi helyet kapott a Study in Hungary stand, ahol az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Rektori Konferencia mellett tíz magyar felsőoktatási intézmény mutatkozott be.

Az APAIE több ázsiai oktatási intézményt gyűjtő szervezet, amelynek célja az együttműködések, nemzetközi programok, cserék és a minőségi oktatás támogatása az ázsiai régióban és azon túl. 13. alkalommal szervezte meg éves, konferenciával egybekötött kiállítását oktatási szakemberek, felsőoktatásban dolgozók és a nemzetköziesítéssel foglalkozó munkatársak számára. Az APAIE éves rendezvénye fontos ázsiai találkozópont, ahol a térség felsőoktatásával kapcsolatos aktuális témák, úgynevezett „hot topikok” is kibeszélésre kerülhetnek. Ennek szellemében idén a negyedik ipari forradalomnak az ázsiai felsőoktatásra tett hatásait taglalták a konferenciaelőadások. A vándorrendezvénynek minden évben más térségbeli nagyváros ad otthon. Idén a világviszonylatban is dinamikusan fejlődő, vezető gazdaságú városállam, Szingapúr volt a házigazda.

A TKA 2014 óta szervez magyar megjelenést a kiállításon. Idén kiemelt létszámmal és központi standdal szerepelt. Szingapúr új partnerország a TKA egyik ösztöndíjprogramjában, a külföldi egyetemi hallgatók magyarországi tanulását támogató Stipendium Hungaricum programban. A megjelenés kiváló alkalom volt a két ország közötti program elmélyítésére, megalapozva emellett az egyetemek közötti együttműködést.

A Közalapítvány által kezelt más programok és partnerségi lehetőségek megismertetésére, valamint délkelet-ázsiai partnerségek kialakítására a TKA a Szingapúri Magyar Nagykövetség közreműködésével fogadást szervezett, amelyen 6 ország egyetemi képviselői vettek részt a régióból.

A megjelenés sikere, hogy Magyarország egy olyan térségben tudott kapcsolatokat kezdeményezni és kialakítani, amely vezető oktatási intézményekkel bír, és elsődleges piaca az Egyesült Államok és Anglia. A kutatás-fejlesztés területén a hazai felsőoktatás olyan tehetségeket adhat az együttműködés számára, akik révén korábban is számos Nobel-díj és világhírű találmány születetett.

Résztvevő magyar felsőoktatási intézmények:

  • Debreceni Egyetem
  • Dunaújvárosi Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Semmelweis Egyetem
  • Szent István Egyetem
  • Közép-európai Egyetem
  • Szegedi Tudományegyetem

 

A Tempus Közalapítvány (TKA) hallgatótoborzó szakmai programot szervez Kijevbe (Ukrajna) 2018. április 19 - 21. között, melynek keretében támogatja a magyar felsőoktatási intézmények megjelenését az Educational Fair in Ukraine 2018 elnevezésű nemzetközi felsőoktatási vásáron. A résztvevő intézményeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a közös nemzeti standon, egyúttal részvételi lehetőséget a szakmai programokon.

A program kialakítása során fontos szempont, hogy minél nagyobb számú ukrán diákkal és partnerrel találkozhassanak a résztvevők, különös tekintettel a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program nyújtotta lehetőségek megismertetésére, az ösztöndíjra jelentkezők számának növelésére.

A vásár az ukrán Oktatási és Tudományos és Minisztérium mellet számos nemzetközi szervezet (DAAD, Campus France, British Council stb.) támogatásával valósul meg.

A vásár hivatalos honlapja: http://edu-abroad.com.ua/about_fair1.html

A beérkezett jelentkezések alapján 9 intézmény (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Óbudai Egyetem, Testnevelési Egyetem, Semmelweis Egyetem, Soproni Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Állatorvostudományi Egyetem) valamint a Magyar Rektori Konferencia képviselteti majd magát a magyar delegációban.

Minden kedves érdeklődőt várunk sok szeretettel.

https://business.facebook.com/events/979031538938591/

A Tempus Közalapítvány (TKA) szakmai programsorozatot szervezett Ammanban 2017. október 10-12. között.

A megjelenés célja volt a hazai felsőoktatási intézményekben zajló nemzetköziesítési folyamat elősegítése, a magyar felsőoktatás és az intézmények nemzetközi láthatóságának erősítése, a promóció támogatása, ezzel hozzájárulva a magyar felsőoktatás nemzetközi versenyképességének javításához és a befelé irányuló vertikális mobilitás ösztönzéséhez. A szervezők a hallgató vásárt megelőző napon lehetőséget biztosítottak egy intézményi, partnerkapcsolat-építést célzó rendezvénynek, melynek keretében minden regisztrált európai intézmény saját asztalt kapott, ahol az erre kialakított online felületen előre egyeztetett tárgyalásait bonyolíthatta a különböző jordán felsőoktatási intézmények képviselőivel. A hallgatói vásáron, a Study in Hungary standon népszerűsítettük Magyarország képzési portfólióját valamint tájékoztattuk a hallgatókat a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program nyújtotta lehetőségekről, jelentkezés menetéről. A nap folyamán délelőtt és délután 1-1 30 perces előadás keretében is tájékoztattuk a hallgatókat „country presentation” keretében. Az impozáns magyar stand rendkívül népszerű volt a hallgatók körében, összességében az egész nap folyamán közel  ötszáz hallgatónak nyújtottunk tájékoztatást.  A vásárt követő napon látogatást tettünk University of Jordan campusán, mely látogatás célja az volt, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson az intézmények számára, lehetővé téve a későbbi együttműködést a legrégebbi jordán egyetemmel.

  

Sok szeretettel várunk minden magyar felsőoktatási lehetőségek iránt érdeklődőt a Brazíliában megrendezésre kerülő Salao do Estudiante 2017 elnevezésű felsőoktatási vásáron, ahol Magyarország az eseménysorozat kiemelt vendégeként vesz részt.

A Salao do Estudiante 2017” elnevezésű nemzetközi felsőoktatási vásársorozat az egyik legjelentősebb hallgatótoborzó esemény Brazíliában a BMI szervezésében.

A rendezvény célja a hazai felsőoktatási intézményekben zajló nemzetköziesítési folyamat elősegítése, nemzetközi versenyképességük javítása és a Magyarországra irányuló vertikális mobilitás ösztönzése lehetőséget biztosítva a résztvevő felsőoktatási intézmények, hogy minél nagyobb számú brazil diákkal és partnerrel találkozhassanak, különös tekintettel a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program nyújtotta lehetőségek megismertetésére, az ösztöndíjra jelentkezők számának növelésére.

A vásársorozat 2017 szeptember 30 – án veszi kezdetét, Sao Pauloban, ahol a delegáció tagjai két napon keresztül várják az érdeklődőket, ez után 2017. október 3 -án Rio de Janeiroban, 2017. október 5-én Belo Horizontéban találkozhatnak az érdeklődők a magyar felsőoktatás képviselőivel. 

A vásársorozatot megelőzően, 2017. szeptember 29 –én, Sao Pauloban sor kerül az Explore Hungary – hallgató tájékoztató program és alumni találkozóra a Tempus Közalapítvány és Sao Pauloi Magyar Főkonzulátus szervezésében.

 A program helyszíne:

University of São Paulo - FEA

Faculdade de Economia, Administração e Contabilidade da Universidade de São Paulo

Avenida Professor Luciano Gualberto 908 - Butantã - São Paulo/SP 05508-010

Az EAIE éves oktatási kiállítása idén Sevillában nyitotta meg kapuit 2017. szeptember 12-15. között, amelyen immár negyedik alkalommal állít ki a magyar felsőoktatás a Tempus Közalapítvány szervezésében. A Study in Hungary standon idén 12 magyar felsőoktatási intézmény mutatkozott be a világ minden tájáról érkező oktatási szakemberek számára.

Az EAIE (European Association for International Education) non-profit szervezetet 1989-ben alakult, amely azóta a felsőoktatás nemzetköziesítésében elismert európai központtá vált. Nemzetközi tevékenységük részeként rendezik meg Európa legnagyobb nemzetközi, felsőoktatással foglalkozó konferenciáját és kiállítását minden év szeptemberében, valamely európai nagyvárosban (2014 Prága, 2015 Glasgow, 2016 Liverpool, 2017 Sevilla). Az esemény fontos találkozópont a nemzetközi oktatási közösségben, az európai fókuszt megtartva, de a globális folyamatokba ágyazottan.

Idén Spanyolország adott otthont a rendezvény számára, hatezer oktatási szakember, felsőoktatásban dolgozó vett részt, és 95 ország képviseltette magát. A Tempus Közalapítvány 2013 óta vesz részt az éves kiállításon, szervezői munkával támogatja a magyar felsőoktatás megjelenését és a magyar felsőoktatási intézmények partnerkeresését.

A 2017-ben kiállító magyar felsőoktatási intézmények:

  • Budapesti Gazdasági Egyetem
  • Debreceni Egyetem
  • Dunaújvárosi Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Közép-európai Egyetem
  • Magyar Képzőművészeti Egyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Óbudai Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Semmelweis Egyetem
  • Szegedi Tudományegyetem
  • Szent István Egyetem

[gallery=8290]

A NAFSA (Association of International Educators) által szervezett éves felsőoktatási kiállítás és konferencia – amely minden évben az Egyesült Államokban kerül megrendezésre – az egyik legkiválóbb fórumok egyikeként alkalmat biztosít a világ minden tájáról érkező felsőoktatási intézmények képviselői és oktatási szakértői számára a találkozásra és az új nemzetközi oktatási trendek megismerésére.

Az elmúlt években több alkalommal, nagy sikerrel vettek részt magyar felsőoktatási intézmények a rendezvényen. A siker folytatásaként, a Tempus Közalapítvány negyedik alkalommal biztosított lehetőséget egy közös standdal történő bemutatkozásra a magyarországi felsőoktatási intézmények számára a 2017. május 28. és június 2. között Los Angelesben megrendezésre került kiállításon.

A Study in Hungary standon hét magyar egyetem képviselője (Szegedi Tudományegyetem, Miskolci Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Semmelweis Egyetem, Szent István Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem) dolgozott az intézményi partnerkapcsolataik kiépítésén, illetve alvó kapcsolataik aktivizálásán. A kiállításon megközelítőleg 9700 résztvevő jelent meg a világ minden pontjáról, összesen 100 országból.

Az Európai Unió tokiói képviseletének szervezésében 2017. május 20-21. között hatodik alkalommal rendezték meg Tokióban és Kiotóban az Európai Felsőoktatási Vásárt (EHEF).

Mind a tokiói, mind a kiotói rendezvényen képviseltette magát a Pécsi Tudományegyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Egyetem, valamint nagykövetségünk, reprezentálva a teljes magyar felsőoktatást és a Stipendium Hungaricum ösztöndíj programot.

A vásár nyitórendezvényeként május 19-én délután az EU DEL képviseletén partnerkereső rendezvényt szerveztek az EHEF-re érkezett európai kiállítók számára, ahol több mint 20 japán felsőoktatási intézmény képviseltette magát. A két partnerkereső szekció (Matchmaking session) lehetőséget adott az EU tagországok és a japán felsőoktatási partnerek számára a kapcsolatépítésre, amely networking állófogadással zárult.

A program május 20-i hivatalos megnyitója előtt a vásárnak otthont adó Meiji Egyetem vezetősége egy rövid kerekasztal megbeszélést szervezett az EU tagországokat képviselő mintegy 10 nagykövet és több szakdiplomata részére, ahol a nagykövetségről részt vett Dr. Palanovics Norbert nagykövet, valamint Juhász Györgyi TéT és Nagy Anita kulturális szakdiplomata is.

A több mint 70 standon 22 EU tagország népszerűsítette oktatási és képzési programjait. A tagországok felsőoktatási intézményein kívül képviseltette magát az EU DEL (Erasmus+, Horizon2020, Euraxess), valamint a japán hallgatói mobilitási programokat támogató JASSO (Japan Student Services Organization) és jelen volt az oktatási ügyekért felelős minisztérium is (MEXT).

A két nap folyamán Tokióban és Kiotóban több mint 1300 diákot regisztráltak, közülük mintegy 50 fő érdeklődött a magyarországi képzési lehetőségek és ösztöndíjak iránt. 

Nagy volt az érdeklődés hazánk iránt a Study in Europe Fair felsőoktatási kiállításon, amelyet 2017. május 4-5. között rendeztek meg a Stellenboschi Egyetemen. A rendezvényen a Nagykövetség saját standdal jelent meg és mindkét napon előadást is tartottak a hallgatóknak a Stipendium Hungaricum programról és felsőoktatási intézményeinkről. A magyar ösztöndíjas és költségtérítéses oktatási programok iránt egyaránt jelentős volt az érdeklődés. Standunkat meglátogatta Ruth Roberts-Chen, a Dél-afrikai Felsőoktatási és Képzési Minisztérium külföldi ösztöndíjakért felelős munkatársa is, aki a Stipendium Hungaricum program dél-afrikai vezetője.
Május 4-én, a kiállítást követően az Európai Unió Delegációjának rendezésében sor került egy Erasmus Alumni találkozóra és fogadásra.

2017. március 21-24. között került megrendezésre Isztambulban az EURIE 2017 kiállítás és konferencia, ahol első alkalommal mutatkozhattak be magyar felsőoktatási intézmények képviselői a Tempus Közalapítvány által biztosított „Study in Hungary” standon. A szakmai rendezvény elsősorban felsőoktatási intézmények képviselői és oktatási szakértői számára került megrendezésre.

A 150 kiállító között a „Study in Hungary” standon a Tempus Közalapítvány munkatársai mellett két magyar felsőoktatási intézmény, az Eszterházy Károly Egyetem és a Kaposvári Egyetem képviselői voltak jelen, valamint az isztambuli székhelyű Magyar Kulturális Központ, a Balassi Intézet is képviseltette magát.

A részvétel célja a magyar felsőoktatási intézmények promóciója, a lehetséges új partnerekkel történő kapcsolatfelvétel elősegítése és a meglévő intézményközi együttműködések megerősítése, valamint a Stipendium Hungaricum Program népszerűsítése volt. A résztvevők pozitívan értékelték és hasznosnak találták a rendezvényen való részvételt a megjelölt célok tekintetében.

A rendezvényről bővebb információ az alábbi linken érhető el: www.eurieeducationsummit.com

 

 

A magyar felsőoktatási intézmények részvétele részben a Campus Mundi (EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001) projekt keretében valósult meg. A nemzetközi megjelenések támogatása része a TKA által koordinált nemzetköziesedési tevékenységeknek.

 

Az Asia-Pacific Association for International Education (APAIE) szervezet éves konferenciával egybekötött kiállításának a Tajvan déli részén fekvő Kaohsiung adott otthon 2017. március 20-23. között. A rendezvényen a Tempus Közalapítvány és a Magyar Rektori Konferencia képviseletén túl tíz magyar felsőoktatási intézmény vett részt és állított ki a Study in Hungary standon.

A rendezvény az egyik legkiválóbb fórum az ázsiai és csendes-óceáni térségben, amely nem csak ázsiai partnerekkel nyújt lehetőséget a találkozásra, hanem a világ minden tájáról érkeznek politikai döntéshozók és oktatási szakértők.

A 12. alkalommal megrendezett kiállításon 1680 fő vett részt a világ minden pontjáról, és 240 kiállítási stand került felállításra, valamint a konferencián 146 előadó mutatta be szakterületét, kutatását. A Tempus Közalapítvány által biztosított 21 m2-es „Study in Hungary” standon képviselte a magyar felsőoktatást. APAIE rendezvényen immár harmadik alkalommal mutatkozhattak be a magyar felsőoktatás képviselői (Korábbi kiállítás: Szöul 2014, Konferenciarészvétel: Peking 2015)

Emellett tajvani egyetemistáknak szervezett Explore Hungary címmel hallgatói napot a Tempus Közalapítvány 2017 március 20-án és 24-én, Tajvan két legnagyobb városában, Kaohsiungban és Tajpejben. A rendezvényre érkezők hazánkról, a magyar felsőoktatásról és az elérhető ösztöndíjakról hallhattak előadásokat, majd kvízjáték keretében nyerhettek értékes ajándékokat.

Kiállító magyar intézmények:

  • Debreceni Egyetem
  • Dunaújvárosi Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Eszterházy Károly Egyetem
  • Közép-európai Egyetem
  • Magyar Rektori Konferencia
  • Miskolci Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Semmelweis Egyetem
  • Szegedi Tudományegyetem
  • Szent István Egyetem
  • Tempus Közalapítvány

A magyar felsőoktatási intézmények részvétele részben a Campus Mundi (EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001) projekt keretében valósult meg. A nemzetközi megjelenések támogatása része a TKA által koordinált nemzetköziesedési tevékenységeknek.

További információ:
Mester-Takács Tímea
nemzetköziesedési koordinátor
timea.takacs{kukac}tpf.hu

A Tempus Közalapítvány (TKA) a Stipendium Hungary Program keretében szakmai programsorozatot szervezett Moszkvában és Szentpéterváron 2017. február 16-21. között.

A megjelenés szorosan kapcsolódott a TKA azon célkitűzéséhez, mely a magyar felsőoktatási intézmények nemzetközi oktatási együttműködéseinek élénkítését, versenyképességük növelését célozza, ennek eredményeképp pedig azt, hogy hosszú távon egyre több külföldi hallgató szerezzen hazánkban diplomát. A magas minőségű magyar felsőoktatás nemzetközi népszerűsítésének köszönhetően az elmúlt években jelentősen növekedett a Magyarországon tanulmányokat folytató külföldi diákok száma.

Oroszország hagyományosan kiemelt szerepet játszik Magyarország felsőoktatási kapcsolataiban. Az eseménysorozat ezen szálak szorosabbra fűzését segítette elő, melyek jelentőségét mi sem bizonyította jobban, minthogy a delegációban a Tempus Közalapítvány mellett tizenkét vezető magyar felsőoktatási intézmény, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Nemzeti Kereskedőház is képviseltette magát.

Első alkalommal került sor Orosz-Magyar Felsőoktatási Fórumra Moszkvában, mely a két ország között kialakult felsőoktatási együttműködéseket állította fókuszba. A rendezvénnyel lehetőséget kívánunk biztosítani a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program népszerűsítésére, az intézményi partnerkapcsolatok, elmélyítésére, a jó gyakorlatok megosztására. A közönség soraiban Oroszország számos pontjáról érkezett egyetem nemzetközi szakembereit köszönthettük. A Fórumot Balla János nagykövet úr nyitotta meg, majd a magyar ösztöndíj lehetőségek mellett az érdeklődők az Erasmus+ Program nyújtotta lehetőségekről is átfogó tájékoztatást kaphattak. A Fórum záró részében magyar és orosz részről is felszólaltak egyetemi képviselők, hogy a már kialakított együttműködésekről beszéljenek melyet egy ú.n. „Market Place” követett kétoldalú tárgyalásokra nyújtva lehetőséget a megjelentek részvételével.

 

Annak érdekében, hogy a magyar felsőoktatás a nemzetközi szintéren is láthatóvá váljon, a TKA külföldi oktatási vásárokon közös nemzeti standokon nyújt bemutatkozási lehetőséget. A Stipendium Hungaricum Ösztöndíj Program március 5-i beadási határidejével harmóniában Oroszország egyik vezető hallgatótoborzó eseményén, az ICIEP Oroszország International Education Fair 2017 (http://www.iciep.ru) felsőoktatási kiállításon, valamint annak „Post-Exhibition Day” elnevezésű szakmai programján vett részt a delegáció. Idén Magyarország volt a vásár díszvendége, így a moszkvai és szentpétervári standos megjelenést speciális online kommunikációs kampány is kísért.

A vásári napokat követő „Post-Exhibition Day” eseményen is hazánk kapott bemutatkozási lehetőséget, a meghívottak közel harminc orosz felsőoktatási intézményt képviseltek. A kétoldalú tárgyalások a magyar delegáció tagjaival számos konkrét együttműködési kezdeményezést eredményeztek úgy általános megállapodások, mint közös képzések, ösztöndíj lehetőségek, kutatási együttműködések tekintetében.

A vásáron és a szakmai napon is fontos kiemelnünk, hogy azon magyar felsőoktatási intézmények jelentek meg, melyek számottevő fejlődést értek eddig is el a nemzetközi nyitás terén, szélesítették idegen nyelvű képzéseik kínálatát és a külföldi hallgatók számára elérhető szolgáltatásainak palettáját, törekedve a minőségi és hosszú távú partnerkapcsolatok kialakítására.

A programsorozatot a Tempus Közalapítvány a moszkvai Magyar Nagykövetséggel, a moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központtal, valamint a szentpétervári Magyar Főkonzulátussal együttműködésben valósítja meg.

 

Idén második alkalommal képviselték hazánkat magyar felsőoktatási intézmények Sanghajban a Tempus Közalapítvány szervezésében. A 2016. október 26-31. között zajló szakmai látogatás fő célja a magyar felsőoktatás népszerűsítése és a kínai-magyar intézményi kapcsolatok fellendítése mellett a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program promóciója volt hallgatói vásár és partnertalálkozó keretében.

A Kínai-magyar Felsőoktatási Fórumot első alkalommal szervezte a Tempus Közalapítvány a Sanghaji Magyar Főkonzulátus közreműködésével október 27-én Sanghajban. A közel negyven fős Fórumot Horváth Levente Főkonzul nyitotta meg, melyet követően több szakmai előadás, értékes gondolat hangzott el az együttműködés lehetőségeiről. A Stipendium Hungaricum programban, az Erasmus+ kreditmobilitás alprogramjában vagy az Erasmus Mundus Közös mesterképzések programban rejlő lehetőségek felkeltették a figyelmét annak a 19 felsőoktatási szakembernek, akik 14 kínai intézmény képviseletében érkeztek a rendezvényre.

A kétnapos felsőoktatási vásáron 35 nemzeti pavilon között a Study in Hungary standon 9 magyar felsőoktatási intézmény képviselői és a Tempus Közalapítvány, valamint a Magyar Főkonzulátus képviselői népszerűsítették a magyar felsőoktatást. Szívmelengető volt hallani magyar szavakat lelkes kínai diákoktól, akiket reméljük, a jövőben magyar intézmények hallgatóiként köszönthetünk majd.

Résztvevő intézmények:

  • Budapest Corvinus Egyetem
  • Debreceni Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Eszterházy Károly Egyetem
  • Pannon Egyetem
  • Semmelweis Egyetem
  • Szent István Egyetem
  • Közép-európai Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem

További információ:
Mester-Takács Tímea
timea.takacs(kukac)tpf.hu

A több mint 200 kiállító között a Tempus Közalapítvány biztosította a „Study in Hungary” standot a magyar delegáció számára azzal a céllal, hogy támogassa a partnerkapcsolat-építést és elősegítse a magyar felsőoktatás promócióját.

A magyar intézményi képviselők immár harmadik alkalommal mutatkoztak be az EAIE kiállításon a Tempus Közalapítvány közreműködésével (2013 Isztambul, 2014 Prága). Három magyar intézmény poszter és konferencia szekcióban is nagy sikerrel részt vett a több száz esemény és program között: Central European University, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pannon Egyetem.

A kiállító magyar intézmények:

  • Budapesti Gazdasági Egyetem
  • Central European University
  • Debreceni Egyetem
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Eszterházy Károly Egyetem
  • Magyar Képzőművészeti Egyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Óbudai Egyetem
  • Pannon Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Semmelweis Egyetem
  • Szegedi Tudományegyetem
  • Szent István Egyetem

A magyar felsőoktatási intézmények részvétele részben a Campus Mundi (EFOP-3.4.2-VEKOP-15-2015-00001) projekt keretében valósult meg. A nemzetközi megjelenések támogatása része a TKA által koordinált nemzetköziesedési tevékenységeknek.

További információ:
Mester-Takács Tímea
nemzetköziesedési koordinátor
timea.takacs{kukac}tpf.hu

A NAFSA (Association of International Educators) által szervezett éves felsőoktatási kiállítás és konferencia, amely minden évben az Egyesült Államokban kerül megrendezésre, az egyik legkiválóbb fórumok egyikeként alkalmat biztosít a világ minden tájáról érkező felsőoktatási intézmények képviselői és oktatási szakértői számára a találkozásra és az új nemzetközi oktatási trendek megismerésére.

Az utóbbi években több alkalommal is nagy sikerrel vettek részt magyar felsőoktatási intézmények a rendezvényen, melynek folytatásaként a Tempus Közalapítvány a 2016. május 29. és június 3.között Denverben megrendezésre kerülő NAFSA konferencián és kiállításon ismét lehetőséget biztosít közös standdal történő bemutatkozásra a magyarországi felsőoktatási intézmények számára, elősegítve a partnerkapcsolatok kiépítését és fejlesztését.

A rendezvényről bővebb információ az alábbi linken érhető el: 
http://www.nafsa.org/Attend_Events/Annual_Conference/

A magyar felsőoktatás 2015-ben ismét megtalálható volt a nagyszabású amerikai NAFSA felsőoktatási kiállításon.

A megjelenés révén a Tempus Közalapítvány a magyar felsőoktatási intézmények nemzetközi kapcsolatainak fejlesztését kívánja elősegíteni, ismertebbé tenni a magyar felsőoktatást az Amerikai Egyesült Államok felsőoktatási piacán, valamint ösztönözni a magyar és amerikai illetve Európán kívüli felsőoktatási együttműködések létrejöttét.

A világ legnagyobb szabású oktatási rendezvényei közé tartozik a NAFSA által szervezett konferencia és nemzetközi felsőoktatási kiállítás, melynek idén Boston városa ad otthont. Az eseményen tavaly több ezer, a nemzetközi oktatási együttműködések terén jártas szakembernek biztosított lehetőséget a tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre. A kiállításon több mint 10 000 résztvevő, közel 4200 intézmény jelent meg a világ minden pontjáról, összesen 89 országból.

A program az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a Campus Hungary projekt részeként.

A kaukázusi régió egyik legjelentősebb felsőoktatási piaca Azerbajdzsán. Magyarország felsőoktatási intézményei számára jelentős hallgatói potenciállal rendelkező ország – az Erasmus+ kreditmobilitás programban résztvevő partnerország, valamint küldő fél a Stipendium Hungaricum Ösztöndíj Program keretében, mely évente 200 azeri hallgató magyarországi tanulását támogatja. A Tempus Közalapítvány a lehetőségek kiaknázására szervezett megjelenést Bakuban 2015. április 16-20. között a Campus Hungary program keretében, segítve a résztvevő magyar intézmények hallgatói toborzását és partnerkapcsolatainak szélesítését a nemzetköziesítés jegyében.

A Közalapítvány az Erasmus+ program magyarországi koordinációját végző szervezeteként jó kapcsolatot ápol a partnerországok, így Azerbajdzsán Nemzeti Erasmus+ Irodájával is. Előzetes tárgyalásokon alapulva, a két ország lehetséges felsőoktatási kapcsolatairól, együttműködéséről tartott megbeszélést április 17-én az iroda vezetőjével, Parviz Bagirovval. Ezzel párhuzamosan minisztériumi szintű egyeztetések is folytak az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselői részvételével, kiemelten a Stipendium Hungaricum Ösztöndíj Program Azerbajdzsánra vonatkozó részvételéről, melynek keretében évente 200 azeri hallgató kap lehetőséget ingyenes magyarországi tanulmányok folytatására magyar felsőoktatási intézményekben.

A magyar intézmények kapcsolatépítését az Erasmus+ Iroda segítségével szervezett intézménylátogatások segítették. Az intézmények profiljuknak megfelelő partnerekkel tárgyalhattak (Azerbaijan State Economic University, Azerbaijan Technical University, ADA University, Baku State University, Azerbaijan Tourism Institute). A látogatások során azeri részről a bilaterális kapcsolatok kialakítására, Erasmus+ együttműködések beadására jelentős hangsúly került, amellett hogy a hallgatói és oktatói mobilitás megvalósítását nevezték meg a közeljövőben első lépésként megvalósítható együttműködési alapnak.

Az intézmények az azeri hallgatók előtt az április 18-19. között, Bakuban megrendezett a2 Azerbaijan Educational Fair hallgatói vásáron mutatkoztak be a Közalapítvány szervezésében. A rendezvény évente több ezer hallgatót vonz, valamint számos kiállító – felsőoktatási intézmények, nemzetközi oktatási szervezetek, alapítványok – képviselteti magát

Statisztikát a vásárról hamarosan közlünk.

A Közalapítvány munkatársai és az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviselője szeminárium keretében hívta fel a hallgatók figyelmét az ösztöndíj lehetőségekre.

Résztvevő magyar felsőoktatási intézmények:
Debreceni Egyetem
Dunaújvárosi Főiskola
Eszterházy Károly Főiskola
Miskolci Egyetem
Szegedi Tudományegyetem
Szent István Egyetem

A program az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a Campus Hungary projekt részeként.

A Tempus Közalapítvány koordinációjában felsőoktatási delegáció vett részt az egyik legkiválóbb ázsiai felsőoktatási konferencián, kiállításon és vásáron Kínában. E mellett a pekingi Magyar Intézet is szervezett egy, kizárólag csak a magyar felsőoktatást népszerűsítő kiállítást a fővárosban.

2015. március 21-22-én a Tempus Közalapítvány koordinációjában, a Campus Hungary Programban magyar felsőoktatási delegáció vett részt a pekingi Magyar Intézet által szervezett magyar felsőoktatást népszerűsítő kiállításon. A kb 3-400 érdeklődő között voltak diákok, szülők, kínai felsőoktatási intézmények és közvetítő ügynökségek képviselői. Megismerkedtünk Li Honggal, Kínai Ösztöndíj Bizottság Európai ügyekért felelős igazgatójával, akinek felhívtuk a figyelmét a Tempus Közalapítvány tevékenységére és a magyar egyetemekre. Felkeresett minket az októberi kínai vásár (CEE) szervezője abból a célból, hogy elmondja, az őszi kínai vásáron is szeretettel várják a magyar delegációt.

Március 23-án a China Soong Ching Ling Alapítvány látott vendégül minket, ahol először az alapítvány bemutatkozó kisfilmjét néztük meg, majd egy kiállításon kísértek végig minket. Ezt követően Qi Mingqiu elnökhelyettessel találkoztunk, akinek egyenként bemutatkozhattak az intézmények. Az alapítvány csereprogramokat szervez a világ minden részére, eddig a fiatalabb korosztálynak, de most szeretnének a felsőoktatási szintéren is jelen lenni. Nagy megtiszteltetés, hogy Magyarországot az elsők között hívták meg. Tervezik, hogy bizottságot küldenek Magyarországra, amely felméri a felsőoktatási intézményeket, majd kínai diákokat küldenének. Konkrétumok még nem hangzottak el, de mindkét fél biztosította egymást a komoly együttműködési szándékról.


A 10. alkalommal megrendezésre kerülő APAIE (Asia-Pacific Association for International Education) konferenciára 2015. március 23-26. között került sor a Pekingi Egyetem közreműködésével. A rendezvény központi témája az „ázsiai és csendes-óceáni térség egyetemeivel való együttműködés új paradigmái ”.
Az előadások mellett fontos szakmai része volt a konferenciának a szervezett intézménylátogatás. A magyar résztvevők összesen 6 pekingi egyetemet és annak működését ismerhették meg közelebbről, leendő együttműködések előkészítését is nagyban segítette a személyes látogatás.
A konferenciát kísérő kiállításon közel száz szervezet és intézmény jelent meg.

A Pályázat útján kiválasztott résztvevő intézmények: Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Szolnoki Főiskola, Tomori Pál Főiskola, Eszterházy Károly Főiskola, Óbudai Egyetem valamint a Szent István Egyetem. A delegáció tagja volt még a Magyar Rektori Konferencia.

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a Campus Hungary program keretében.

Érdekesség:
Kínában a külföldi felsőoktatásban részt vevők száma 2008 óta megközelítőleg 20 százalékkal nő, az oktatási minisztérium adatai szerint 2012-ben már 400 ezer körül volt.
Az APAIE az egyik legkiválóbb fórum az ázsiai és csendes-óceáni térségben, mely évről-évre összehoz több mint ezer felsőoktatási szereplőt, politikai döntéshozót és oktatási szakértőt a világ minden tájáról, elősegítve ezzel a nemzetközi trendek és változások megismerését, a nemzetközi tapasztalatcserét.

 

A BMI nemzetközi szervezet Dél-Amerika térségében szervez nemzetközi hallgatói vásárokat és szakmai találkozókat évtizedek óta. A DAAD és a Campus France kezdeményezésére vált szervezőjévé Dél-Amerika két legnagyobb felsőoktatási piacán, Kolumbiában és Brazíliában az EuroPosgrados és az EuroPós elnevezésű, hallgatóknak szóló nemzetközi vásároknak, amelyek kimondottan európai intézményeknek szolgálnak lehetőséget a helyi hallgatókkal való találkozásra. A Tempus Közalapítvány hivatalos partnerként kapcsolódik be két helyszínen is a vásár programjába, standot biztosítva a magyar felsőoktatási intézmények részére: Bogotában (2014. november 22-23.) és Sao Paulóban (2014. november 29-30.).

A magyar delegáció kolumbiai látogatásának minél hatékonyabb kihasználása érdekében, a Közalapítvány bekapcsolódik a LACHEC éves konferenciájának programjába is 2014. november 25-26. között Bucaramangában. A bilaterális együttműködések, minőségfejlesztés és a nemzetköziesítés témájában a TKA szakmai előadásokkal járul hozzá a konferencia programjához. Az esemény egyben kiváló szakmai kapcsolatépítési lehetőség a térségbeli felsőoktatási intézményekkel, szakértőkkel.

A BMI nemzetközi szervezet Dél-Amerika térségében szervez nemzetközi hallgatói vásárokat és szakmai találkozókat évtizedek óta. A DAAD és a Campus France kezdeményezésére vált szervezőjévé Dél-Amerika két legnagyobb felsőoktatási piacán, Kolumbiában és Brazíliában az EuroPosgrados és az EuroPós elnevezésű, hallgatóknak szóló nemzetközi vásároknak, amelyek kimondottan európai intézményeknek szolgálnak lehetőséget a helyi hallgatókkal való találkozásra. A Tempus Közalapítvány hivatalos partnerként kapcsolódik be két helyszínen is a vásár programjába, standot biztosítva a magyar felsőoktatási intézmények részére: Bogotában (2014. november 22-23.) és Sao Paulóban (2014. november 29-30.).

November 8 – 13 között tizenegy magyar felsőoktatási intézmény mutatta be kínálatát az EHEF (European Higher Education Fair) keretei között Indonézia három nagyvárosában: Makassarban, Surabayában és Jakartában. Utóbbiban több mint 13 000-en látogattak el a kétnapos vásárra és sokan voltak kíváncsiak az ország bemutatónkra is. A magyar delegáció tagja volt még a Magyar Rektori Konferencia és a szervező Tempus Közalapítvány is.

A Tempus Közalapítvány tizenegy felsőoktatási intézmény bemutatkozását segítette Indonéziában a Campus Hungary Program keretében. A november 8 és 13 között lezajlott hallgatói vásárokra több mint 20 000 látogató volt kíváncsi.

Az indonéz hallgatókat leginkább az ösztöndíj lehetőségek érdekelték, legkeresettebb képzések az orvos, a mérnök és az üzleti képzések voltak.

Második alkalommal került megrendezésre november 7-én az Indonéz – Magyar Felsőoktatási Fórum Jakartában. A diskurzuson olyan témákat jártak körül a szakemberek, mint az üzleti szféra és a felsőoktatás együttműködési lehetőségei, a minőségbiztosítás, az indonéz – magyar együttműködési lehetőségek és a jó gyakorlatok. Száznál is több érdeklődőt vonzott a fórum, az egész indonéz szigetvilágból jöttek résztvevők.

A Tempus Közalapítvány a megjelenések koordinálásán túl tájékoztatta a hallgatókat a lehetőségekről, érdeklődésüknek megfelelően irányította a hallgatókat a felsőoktatási intézményekhez, általános információkat nyújtott Magyarországról, valamint ország bemutató előadásokat tartott, melyeket több százan hallgattak meg.

A vásáron részt vett a Budapesti Corvinus Egyetem, a Debreceni Egyetem, a Eszterházy Károly Főiskola, a Kaposvári Egyetem, a Közép-európai Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Szent István Egyetem. A delegáció tagja volt még a Magyar Rektori Konferencia.

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

 

Kapcsolatépítés és hangsúlyos közép-európai megjelenés

A 2014-es évben az EAIE éves konferenciájának és kiállításának Prága adott otthont, amelyen a Tempus Közalapítvány 11 magyar felsőoktatási intézmény valamint a Magyar Rektori Konferencia képviselőivel vett részt. A kiállításon több mint 5000 résztvevő és megközelítőleg 200 kiállító jelent meg a világ minden pontjáról, összesen 90 országból. A Tempus Közalapítvány által idén második alkalommal biztosított „Campus Hungary” standon mutatkozhattak be a magyar felsőoktatás képviselői. A magyar intézmények és a Magyar Rektori Konferencia delegáltjai tárgyalásokat és találkozókat bonyolítottak le a helyszínen, melyek során egyrészt jelenlegi kapcsolataikat erősíthették, másrészt új kapcsolatok kialakítására nyílt lehetőségük a hallgató- és oktatócsere, tudományos együttműködések, illetve a közös képzési programok területén.

Részt vevő intézmények:
Szegedi Tudományegyetem, Nyugat-magyarországi Egyetem, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Kaposvári Egyetem, Szolnoki Főiskola, Óbudai Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Szent István Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem

Poszter szekció:
Az idei évben a Tempus Közalapítvány először tett javaslatot poszter szekción történő előadás megtartására, amely az értékelő bizottság által elfogadásra került. A „Support System for Institutional Development and International Strategising” címet viselő poszter a Campus Hungary projekt keretében zajló, magyar felsőoktatási intézmények nemzetköziesedését célzó tevékenységeket ábrázolta.

V4 Fogadás – „Central European Reception”:
A Tempus Közalapítvány a közép-európai részvétel hangsúlyosabb megjelenésének biztosítása érdekében, ebben az évben először a cseh, lengyel és szlovák nemzeti irodákkal közös fogadás szervezését kezdeményezte. Az állófogadás célja a nemzeti irodákkal meglévő együttműködés szorosabbra fűzése, a Közép-Európai térség felsőoktatási intézményeinek hangsúlyosabb képviselete valamint a meghívott intézmények közötti kapcsolatépítés lehetőségének biztosítása volt. A fogadás, amelyen megközelítőleg 100 résztvevő jelent meg, nagy sikerrel zárult.


A visszajelzésekből:
A felsőoktatási kiállításon való megjelenés lehetőséget ad arra, hogy találkozókat bonyolítsunk le, bemutassuk az egyetemet az érdeklődőknek, új kapcsolatokat teremtsünk, valamint a régi partnerekkel újabb irányt adjunk a már meglévő kapcsolatoknak. Az előadásokon és a kiállítók standjainál megismerhetők a felsőoktatás nemzetköziesítésével kapcsolatos új lehetőségek, legyen az akár tartalmi, felsőoktatás politikai kérdés, akár a folyamat megjelenését illető formai kérdés.
Dudás Mária, Óbudai Egyetem

„A Campus Hungary programnak köszönhetően a Nyugat-magyarországi Egyetem másodszor képviseltette magát ezen a nemzetközi fórumon. A rendezvény lehetővé tette, hogy személyesen találkozhassak több Erasmus+ partnerintézményünk képviselőjével, egyeztethessünk a mobilitás szervezési kérdéseiről. Néhány potenciális új partnerrel is tárgyaltam előzetes egyeztetések alapján, illetve a networking lehetőségek során.”
Sándor Márta, Nyugat-magyarországi Egyetem

A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg a Széchenyi2020 program keretében.

 

Magyar megjelenés az amerikai NAFSA felsőoktatási kiállításon

A megjelenés révén a Tempus Közalapítvány a magyar felsőoktatási intézmények nemzetközi kapcsolatainak fejlesztését kívánta elősegíteni, ismertebbé tenni a magyar felsőoktatást az Amerikai Egyesült Államok felsőoktatási piacán, valamint ösztönözni a magyar és amerikai illetve Európán kívüli felsőoktatási együttműködések létrejöttét.

A világ legnagyobb szabású oktatási rendezvényei közé tartozik a NAFSA által szervezett konferencia és nemzetközi felsőoktatási kiállítás. Az esemény több ezer, a nemzetközi oktatási együttműködések terén jártas szakembernek biztosít lehetőséget a tapasztalatcserére, kapcsolatépítésre. A kiállításon több mint 10 000 résztvevő, közel 4200 intézmény jelent meg a világ minden pontjáról, összesen 89 országból. A nagy volumenű rendezvény idei témája a „Pathways to Global Competence” címet viselte. A különböző felsőoktatási intézmények képviselői és a felsőoktatási szakértők mellett hallgatói és intézményi szolgáltatásokat nyújtó szervezetek képviselői is jelen voltak a kiállításon, így széles körben vitathatták meg egymással az érintettek a felsőoktatás globalizációs trendjeit és stratégiáit.

Az idei évben először volt lehetősége a magyarországi felsőoktatási intézményeknek közös standdal bemutatkozni a NAFSA rendezvényén. Amellett, hogy a magyar intézmények számára az Erasmus+ program kapcsán is fontos a partnerségek bővítése, az amerikai Study Abroad programok miatt is érdemes a tengerentúli kapcsolatépítést elősegíteni. Az Institute for Internatnional Education kezdeményezése révén 5 év alatt 600 000-re szeretnék növelni a külföldi tanulmányokat is folytató amerikai hallgatók számát az Egyesült Államokban.

 „A konferencia és kiállítás rendkívül jó lehetőségeket adott Magyarország, és a magyar felsőoktatás bemutatására, képzési rendszerünk és oktatási intézményeink nemzetközi szinten történő széleskörű megismertetésére. A kiállításon szereplő hazai felsőoktatási intézmények képviselői számos kétoldalú tárgyalást folytattak leendő hallgató- és oktatócserékről, közös képzések elindításának lehetőségeiről. Hasznos tapasztalatokat szereztünk az ország-imázs és az intézményi marketing kreatív módszereiről és eszköztáráról. Leghatékonyabbnak azonban a személyes kapcsolatok kialakításának, további építésének lehetőségei bizonyulhatnak, amelyek nagymértékben támogathatják a magyar hallgatók külföldi képzését és külföldi hallgatók magyarországi képzésben való mind szélesebb körű részvételét.” – mondta Prof. Dr. Borbély Attila, a Magyar Rektori Konferencia Nemzetközi Bizottság elnöke, a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola rektora.

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A rendezvényről bővebb információk:
http://www.nafsa.org/Attend_Events/Annual_Conference/Exhibiting_And_Sponsoring/Expo_Hall/

 

Szöul, Dél-Korea

Az APAIE, azaz az Asia-Pacific Association for International Education szervezet éves konferenciáján és kiállításán is részt vett a Tempus Közalapítvány 10 magyar felsőoktatási intézmény képviselőjével. A rendezvény az egyik legkiválóbb fórum az ázsiai és csendes-óceáni térségben, mely évről-évre összehoz több mint ezer felsőoktatási szereplőt, politikai döntéshozót és oktatási szakértőt a világ minden tájáról, elősegítve ezzel a nemzetközi trendek és változások megismerését.
A 9. APAIE konferenciát 2014. március 17-20. között rendezték meg Dél-Koreában, Szöulban 14 helyi egyetem közreműködésével.
A dinamikusan változó politikai, társadalmi és gazdasági környezet az ázsiai és csendes-óceáni térségben, a régió felsőoktatási intézményei számára is új stratégiai feladatokat eredményez. Az ehhez kapcsolódó kihívásokat és lehetőségeket kívánta feltérképezni a konferencia témája is: Határokon átnyúló együttműködések ázsiai intézményekkel.

 Az előadások mellett szervezett intézménylátogatás színesítette a tapasztalatszerzési palettát. A magyar résztvevők 6 szöuli egyetemet ismerhették meg közelebbről. Ez nem csak arra szolgált, hogy jó példákkal találkozhassanak a résztvevők, de leendő együttműködések előkészítését is segítette a személyes látogatás. A konferenciát kísérő kiállításon közel száz szervezet és intézmény jelent meg, melyek között a Tempus Közalapítvány által biztosított Campus Hungary standon a magyar felsőoktatási intézmények képviselői bemutatták intézményüket, valamint tárgyalásokat és találkozókat bonyolítottak meglévő kapcsolataik erősítésére, illetve jövőbe mutató kezdeményezések elindítására a hallgató- és oktatócsere, a tudományos együttműködések, illetve a közös képzési programok területén.

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Tucatnyi nemzet képviseletével vette kezdetét a közép-ázsiai és a közép-európai régiót megszólító felsőoktatási fórum Kazahsztán egykori fővárosában, Almatiban, március 13-án. A kiutazás célja a magyar és a közép-európai felsőoktatás hallgatók és intézmények körében való népszerűsítése, a közép-ázsiai partnerkapcsolatok elősegítése, valamint közös képzési, mobilitási és fejlesztési programok kialakítása volt. Hazánk az egyik legnagyobb megjelenést adó országként szerepelt a vásáron. A magyar intézmények részvételét a Tempus Közalapítvány tette lehetővé.

A 100 fős esemény jelentőségét a 11 országból érkező felsőoktatási intézményi képviselők mellett magas rangú diplomaták és nemzetközileg elismert szakértők jelenléte emelte. A kazah, kirgiz, örmény, azeri, grúz, üzbég, orosz, ukrán, belga, osztrák, szlovák és magyar részvétellel zajló kétnapos fórum keretében intézménylátogatásokra is sor került, végül a magyar delegáció az a2 International Education Fair in Kazakhstan nevű oktatási vásáron való részvétellel fejezte be a látogatást. Az intézmények külföldi megjelenését a Tempus Közalapítvány tette lehetővé.
A jelenleg futó Campus Hungary projekt intézményfejlesztési programja és az Enhancing Cross Regional Cooperation with Erasmus Mundus osztrák- szlovák-magyar együttműködési projektjének keretében hirdette meg a Central Asian and Central European Higher Education Forum című rendezvényét. Az eseményt kazahsztáni partneri kapcsolatok segítették, többek között a kazah Nemzeti Erasmus+ Iroda, a fórumnak helyet adó Al-Farabi Kazah Nemzeti Egyetem, valamint az Almatiban működő magyar Főkonzulátus.
A rendezvény megnyitóján a Kazah Köztársaság oktatásügyi minisztériumának képviselője, Banu Narbekova, Blaumann Ferenc magyar főkonzul és az osztrák nagykövetség képviselője, Michael Müller mondott beszédet, valamint Szlovákia rendkívüli és meghatalmazott kazahsztáni nagykövete, Peter Juza is megtisztelte jelenlétével az eseményt.
A kétnapos fórum kiemelten foglalkozott az Erasmus+ program újdonságaival, olyan témák mentén, mint a közös diplomát adó képzések, az intézményi reform, a partnerországok bevonása és a Jean Monnet program, amelyek megértését jó gyakorlatok bemutatása segítette. Az intézményi, valamint a régiós tapasztalatokat kisebb workshopokban dolgozták fel a résztvevők, érintve a közös curriculum fejlesztésének, a közös képzések vezetésének és az akkreditációnak a kérdéskörét, valamint a projektek fenntarthatóságának esélyeit, módjait, végül a mobilitási programok lebonyolítását és az elismertetés akadályait. A nemzetköziesítés témáját külön szekció tárgyalta, ahol a Tempus Közalapítvány munkájának ez irányú bemutatásán kívül magyar intézményi prezentációk szólították meg a kazah felsőoktatás képviselőit. A találkozó célja a kapcsolatépítés lehetőségének megteremtése és a közép-európai és a közép-ázsiai régió együttműködési pontjainak megtalálása volt.


12 magyar felsőoktatási intézmény állított ki az Almatiban megrendezett nemzetközi vásáron, amely elsősorban a kazah hallgatókat célozta meg és próbálta megnyerni a magyarországi tanulmányoknak. Hazánk az egyik legnagyobb megjelenést adó országként szerepelt a vásáron és magas színvonalú képzési kínálatot mutatott be.

Közép-Ázsia országai, kiemelten Kazahsztán, jelentős piacot jelenthet a magyar és általában a közép-európai felsőoktatási intézmények számára, figyelembe véve a mobilitásban részt vevő kazah hallgatók egyre növekvő számát. A Kazahsztánban való megjelenés fontos partnerkapcsolatokat jelentett és együttműködési lehetőségeket vázolt fel, így a Tempus Közalapítvány kész folytatni a munkát 2015-ben is – magyar intézmények bevonásával. Addig is a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolatainak bővítése érdekében más régiókat is érintő nemzetközi megjelenéseket szervez, amelynek keretében magyar felsőoktatási intézmények képviselői utazhatnak a célrégiókba jelentős támogatással.

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. 

A Tempus Közalapítvány szervezésében két napos műhelymunkával és egy magyar pavilonnal mutatkozott be a magyar felsőoktatás a jakartai Európai Felsőoktatási Vásáron, melyet 2013. október 12-én és 13-án rendeztek Indonézia fővárosában. A rendezvényen tizenhat magyar felsőoktatási intézmény vett részt. A felsőoktatási vásárra kilátogatott Bus Szilveszter, Magyarország indonéziai nagykövete is. A Tempus Közalapítvány célja az volt, hogy minél több külföldi hallgatót vonzzon a magyar felsőoktatási intézményekbe azáltal, hogy fórumot teremtett az indonéz-magyar intézmények együttműködésének.

A több mint 230 milliós népességet számláló Indonézia fővárosában, Jakartában október 12-én és 13-án rendezték azt az Európai Felsőoktatási Vásárt, melyen a magyar felsőoktatás is képviseltette magát. Jakartában 119 standon mutatkoztak be az európai felsőoktatás képviselői. A legnagyobb számban megjelent német, angol, holland és francia egyetemek mellett 16 magyar felsőoktatási intézménnyel találkozhattak a látogatók. A magyar kiállítókat személyesen kereste fel és üdvözölte Bus Szilveszter Magyarország indonéziai nagykövete a két nap alatt több mint 11 000 érdeklődő részvételével lezajlott kiállítás helyszínén.

„Az indonéziai Európai Felsőoktatási Vásáron (EHEF) való részvétel és az ezt megelőző két napos Indonéz–Magyar Felsőoktatási Fórum célja az volt, hogy minél több hallgatót vonzzon a magyar egyetemekre és főiskolákra, valamint lehetőséget biztosítson a felsőoktatási intézmények közötti még szorosabb együttműködések kialakítására." – mondta el Kisbáró Edina, a Tempus Közalapítvány pr koordinátora.

Az október 10–11-én lezajlott indonéz–magyar fórumon olyan témákat érintett a mintegy 60 indonéz és magyar résztvevő, mint a mobilitási és együttműködési lehetőségek, a jó gyakorlatok és a közös képzések lehetőségei.
Az Indonéz-Magyar Felsőoktatási Fórumot követően együttműködési megállapodást írt alá az Institut Teknology Nasional, Bandung rektora, Dr. Ir. Imam Aschuri. A Dr. Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora által aláírt megállapodást Dr. Szabó István dékántól vette át bandungi egyetem rektora október 12-én, az EHEF-nek is otthont adó jakartai Grand Sahid Jaya Hotelben.
Gödöllő testvérvárosában, Bogorban működő Bogor Agricultural University-vel egy szándéknyilatkozatot is véglegesített a Szent István Egyetem a fórum ideje alatt. Mindkét dokumentum hallgatói és oktatói mobilitási, valamint közös publikációkban és közös kutatásokban való együttműködésekről szól.
„A hallgatók, a tanárok és a két intézményben dolgozó munkatársak cseréjéről szóló együttműködésről tárgyalt a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Jakarta Institute of Arts – melynek színház, tánc, zene, film és televízió fakultása van." – nyilatkozta Winkler Erika, a DocNomads dokumentumfilm-rendezői Erasmus Mundus mesterprogram menedzsere. A küldöttséget – az angol nyelvű képzés iránt érdeklődő hallgatóknak szóló előadás után – Dr. Wagiono Sunarato rektor és Dr. Iwan Gunawan, az indonéz képzés vezetője fogadta Jakartában.
A Semmelweis Egyetem (SE) delegációja találkozott és megbeszélést folytatott a University of Indonesia Orvostudományi Kar vezetőségével. A megbeszélés, mely jellegét tekintve tájékozódó, bemutatkozó volt, olyan témákat érintett, mint az indonéz egyetem orvosképzés tantervének struktúrája, felépítése, a rezidensképzés, a sportorvoslás és a sportmenedzsment. Az SE delegáció a fórumon megjelent bandungi Padjadjaran Egyetem képviselőivel a már több mint két évtizede fennálló együttműködés bővítési lehetőségeiről is tárgyalt.
Az indonéz-magyar fórumon, valamint az EHEF-en további 13 magyar felsőoktatási intézmény részt vett: a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Debreceni Egyetem, az Eötvös József Főiskola, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Eszterházy Károly Főiskola, a Gábor Dénes Főiskola, az International Business School, a Kaposvári Egyetem, a Károly Róbert Főiskola, a Miskolci Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Szegedi Tudományegyetem.

A workshop és a vásáron való részvétel a „Nemzeti Kiválóság Program – Campus Hungary, K+F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó, nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése országos program" a Balassi Intézet és a Tempus Közalapítvány együttműködésében, 4 947 522 094 forint értékű össztámogatással, az Új Széchenyi Terv TÁMOP-4.2.4.B/1-11/1-2012-0001 és TÁMOP-4.2.4.B/2-11/1-2012-0001 azonosítószámú projektjeinek keretében valósult meg.

Jubileumi rendezvényen, a 25. EAIE konferencián vett részt a Tempus Közalapítvány 2013. szeptember 10-13. között Isztambulban, ahol a Campus Hungary standon 11 egyetemmel közösen képviselte a magyar felsőoktatást (BGF, BME, CEU, DF, ELTE, KE, NYME, OE, PTE, SZIE, SZTE).
A több mint 4500 fős rendezvényen 86 vett részt, mely lehetőséget biztosított a nemzetközi felsőoktatási színtéren való bemutatkozásra, elősegítve a hasonló területen dolgozó szakemberek tapasztalatcseréjét, illetve partnerkapcsolatok kiépítését és fejlesztését. Az intézmények mindegyike naponta két órában, váltásban tartott fogadóórát a Campus Hungary standon, amit a meglévő kapcsolatok továbbfejlesztésére és újak kiépítésére használtak igen komoly sikerrel.

„Számomra az EAIE Isztambul amiatt is nagyon érdekes élményt és hasznos tapasztalatot nyújtott, mert itt volt lehetőségem találkozni végre olyan kollégákkal is több külföldi partneregyetemünkről, akikkel már hosszabb vagy rövidebb ideje dolgozunk együtt úgy, hogy e-mailen és telefonon kommunikálunk a munkafeladatok megoldása során, de csak most először adódott lehetőség a személyes találkozóra. Tapasztalataim szerint ezek a személyes találkozások gördülékenyebbé, közvetlenebbé és hatékonyabbá teszik a közös munkát a külföldi munkatársakkal."
Vágó József – Dunaújvárosi Főiskola

„Szeptember 10-én részt vettem a konferencia által szervezett egyetemi látogatáson, az isztambuli székhelyű Yildiz Egytemen, Törökország egyik legrégebbi műszaki egyetemén. A konferencia további három napján megbeszéléseket bonyolítottam le. A találkozók részben európai, részben pedig ázsiai –japán és koreai- intézmények képviselőivel zajlottak. Több új programban, lehetőségben sikerült megállapodnunk."
Dudás Mária – Óbudai Egyetem

A projekt az Európai Unió támogatásával és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.