Színesítené tanóráját? Böngésszen ötlettárainkban!

A Tempus Közalapítvány honlapján működő, bárki számára hozzáférhető módszertani gyűjtemények szerkesztésének gondolatát pályázóink és a műhelymunkáinkon részt vevők adták azzal a gyakori visszajelzéssel, hogy módszereiket szívesen megosztanák szélesebbkörben is a tanár kollégákkal. Az ötletgyűjteményt pedagógusok írják, és pedagógusoknak szól.

Az érdeklődők több min 800 kiváló módszertani ötlet között válogathatnak, a kínálat folyamatosan bővül. Az ötletek kipróbálását, használatát ajánljuk tanórai és tanórán kívüli foglalkozások, illetve projektek keretében is.Milyen motivációs szerepe lehet a Skype-nak az idegennyelv-tanulásban? Hogyan használható a Facebook az irodalomórán? Miképp jelenhet meg a tanulási célokat szolgáló játék és játékosítás (gamification) a tanórákon? Miképp lehet a tanulást támogató eszköz a mobiltelefon a magyarórán?

 A Módszertani Ötletgyűjtemény főként a pályázati programjaink keretében továbbképzésen részt vevő pedagógusok rövid, játékos, érdekes feladatait tartalmazza, melyek jól alkalmazhatók egy-egy tanóra-részlet megtervezésekor, vagy akár mobilitási projektek előkészítésében a felkészítéskor (pl. idegen nyelv, lélektani, kulturális felkészítés, csapatépítés).

 A Digitális Módszertár a tanítási gyakorlatot újszerű, interaktív módszerekkel, a tananyag feldolgozását IKT-eszközökkel megtámogató ötletek gyűjteménye. Olyan, a pedagógiai tervezés és tanulásszervezés tárgykörébe tartozó dokumentumoknak, módszertani ötleteknek ad helyet, melyek a digitális nemzedék interaktív tanulását, tanítását segítik az IKT-eszközök kreatív használatával. Egy-egy hosszabb időtartamú projekt vagy tanóra teljes tervezéséhez segítséget nyújt letölthető segédanyagokkal, illusztrációkkal, vagy akár óratervekkel együtt.

Válogasson kedvére, próbálja ki a gyakorlatokat az osztályteremben!

Írjuk együtt, legyen Ön is módszertáraink ötletadója! A FELTÖLTÉS menüpontban a Feltöltési útmutatót követve adja meg a gyakorlatban bevált, kedvenc módszereit, információit. Az ötletek a választott módszertárba való feltöltést és elfogadást követően megoszthatók, kommentelhetők. 

Miért érdemes regisztrálni a TUDÁSTÁR oldalán?

A www.tka.hu/tudastar oldalon való regisztrációval a következő szolgáltatások érhetők el:

  • a Tudástár / Digitális Módszertárba feltöltött módszertani ötletek teljes tartalma elérhető a regisztrált látogatók számára (regisztráció nélkül csak egy rövid leírás olvasható)
  • a regisztrált látogató a PROFILOM menüpont alatt:
    • ADATAIM: módosíthatja megadott jelszavát és nevét
    • ÖTLETEIM ÉS PONTJAIM: megjelennek feltöltött ötletei és azokért kapható pontok (a pontrendszer kidolgozása folyamatban - a pontrendszer független az aktuális Felhívásoktól!)
    • KEDVENCEIM: megjelölheti az ötletek listájában kedvenceit, melyeket itt listázva megtalál
    • FELIRATKOZÁSAIM: feliratkozhat témakörökre, melynél értesítést kap új ötlet bekerüléséről

 

Mi ez? Kattintson! Info

Részletes keresés itt olvashatja.

A keresés minden esetben a Módszertani ötletgyűjtemény  és a Digitális Módszertár releváns találatait listázza ki, ikonnal jelezve, hogy az ötlet milyen jellegű.

A honlapra látogatók egy egyszerű regisztrációt követően kaphatnak teljes képet a feltöltött ötletekről (pl. a Digitális Módszertár ötleteinek teljes tartalmáról, csatolmányairól); összegyűjthetik kedvenc gyakorlataikat, értékelhetik és megoszthatják azokat, illetve feltölthetik saját ötleteiket.

 

' class="Info floatright">Info

Témakör

Célcsoport

Szükséges IKT eszközök

Kulcskompetencia

A módszer alkalmazásának időtartama

Munkaforma

Keresett kifejezés


Virtuális kooperatív csoportmunka - 8. osztályban, tanév végén

Általános iskola 8. osztályában tanítók közt ismert az a probléma, hogy 2. félévben - miután a gyerekek megkapták a továbbtanulási ...

2016.08.20.

Csonka Fashion Days

A projekt célja a divat megismerése, a cégalkotás feladatai és a kreativitás felhasználása a szakmai és elméleti tantárgyak ötvözése ...

2016.08.17.

Sound Mind in a Sound Body/ Ép testben ép lélek

A projekt célja az egészséges/egészségtelen életmód, a kulináris szokások feltérképezése és az ezekkel kapcsolatos idegen nyelvi ...

2016.08.17.

Digitális irodák

Évek óta informatikát tanítok a felső tagozatban, évfolyamonként egyszerre 2-3 osztályban. A 8. osztályosokkal a tanév elején "Az ...

2016.08.03.

Sem emlék,sem varázslat - A XX. századi totális diktatúrák jellemzőinek feldolgozása az On the Spot kerettörténet és digitális történetmesélés módszerével

Módszertani ötletem meghatározó elemei a konstruktív pedagógia jegyében a produktív tanítás ,a digitális történetmesélés, az inverz ...

2016.07.27.

Gamifikációs lehetőségek Madách Az ember tragédiája című művének tanításában

A módszertani ötlet témája Madách Az ember tragédiája című művének tanítása, a téma feldolgozásához ad ötleteket. Módszere a ...

2016.07.18.

A birodalmi sas lecsap, avagy német támadások a II. világháborúban

A történelmi események feldolgozásának egy, a tanulók számára is érdekesnek tartott része a második világháború, ezt megerősíthetjük ...

2016.07.10.

József Attila és én - játékosan

A módszertani ötletet egy 6 órás projektre terveztem, intenzíven dolgoztuk fel a témát 1,5 hét alatt. Így sokkal nagyobb hatásfokkal tudtam...

2015.08.19.

GAUSS Budapesten - avagy: Geometriai Algebrai Utazás Sorozat Budapesten

Ötlet: Belevinni a hétköznapokba a matematikát, illetve megmutatni, hogy mindennapjaink során mennyi matematikai problémával találkozunk. ...

2015.08.19.

Lovagok az időben - Szövegértés fejlesztése az IPOO minimum tanulási modell alapján IKT eszközök kreatív felhasználásával

Módszertani ötletem a Lovagok az időben címet viseli, mely a szövegértés és szövegalkotás fejlesztését az IPOO tanulási modellel ...

2015.08.14.

Projektmunka a kémiaórán - a levegő témakör feldolgozása

A 7.évfolyamos kémia tananyag első féléve az életfeltételek (levegő, víz, energia) köré felépíthető, javarészt természetismeret ...

2014.05.27.

Újragondolt tanítás, avagy inverz tanítás IKT-eszközök segítségével

Mint informatikatanárok, egyértelmű, hogy az előadásaink és a módszertanunk alapköveit a számítógép és a kivetítő adja. Ezen belül ...

2014.05.19.

Sasszem - természeti és épített környezeti nyomozó iroda, €“avagy: kincsvadászok a világörökség nyomában

2012 júniusában 4 napos projekthét keretében dolgoztak a felsős gyerekek. A projektekre önként jelentkeztek az 5-8. osztályos diákok ...

2014.04.26.

Vízprojekt - avagy amikor együtt visszük a vadászpuskát- természetismeret órán

Napjainkban egy tanóra teljesen máshogy zajlik, mint 20 évvel ezelőtt. Ennek számos oka van, többek között az oktatástechnika fejlődése, de...

2014.04.26.

Szeretettel - Anyukáknak

Az ötletem a tavalyi tanévben negyedikes gyerekekkel valósítottuk meg iTEC projekt keretében. Minden évben műsorral, meglepetéssel ...

2014.04.22.

Mobiltelefon a magyar órán? Az okos telefonok a hangtan és a helyesírás tanításában/tanulásában több fokozatban (5. fokozat)

5. fokozat a) feladat: A mássalhangzók kapcsolódásának (mássalhangzó törvények) gyakorlása Bevezetésként ismételjük át, milyen ...

2014.03.29.

Kreatív internet angol órán

- A módszertani ötlet egy 45 perces angol, idegennyelvi órára tervezett óravázlat. - Az óra célja, egy adott témakör, vizsga téma ...

2014.03.08.

Semmi

A dán botránykönyvet, Janne Teller Semmi című regényét dolgoztam fel 9. évfolyamosokkal és két 10.-es osztállyal. Tabudöntögető témák ...

2014.02.09.

Budapest a térképasztalon- a történelem viharában

A modern, IKT eszközök felhasználásával készült projekt bemutatja Budapest dualizmus kori kiépülésének történetét és digitalizált ...

2014.02.07.

A Magyar Nyelv Napja

Matematika tanárként megdöbbenve kaptam fel a fejem igazgatóm emailjét olvasva, melyben arra hívja fel figyelmemet, hogy osztályfőnökként ...

2013.12.29.

A reneszánsz színház és dráma témakörének feldolgozása

A reneszánsz színház és dráma témakörének feldolgozása során a diákok csoportos, pár- és egyéni munka keretében dolgozzák fel az adott...

2016.08.21.