Színesítené tanóráját? Böngésszen ötlettárainkban!

A Tempus Közalapítvány honlapján működő, bárki számára hozzáférhető módszertani gyűjtemények szerkesztésének gondolatát pályázóink és a műhelymunkáinkon részt vevők adták azzal a gyakori visszajelzéssel, hogy módszereiket szívesen megosztanák szélesebbkörben is a tanár kollégákkal. Az ötletgyűjteményt pedagógusok írják, és pedagógusoknak szól.

Az érdeklődők több min 800 kiváló módszertani ötlet között válogathatnak, a kínálat folyamatosan bővül. Az ötletek kipróbálását, használatát ajánljuk tanórai és tanórán kívüli foglalkozások, illetve projektek keretében is.Milyen motivációs szerepe lehet a Skype-nak az idegennyelv-tanulásban? Hogyan használható a Facebook az irodalomórán? Miképp jelenhet meg a tanulási célokat szolgáló játék és játékosítás (gamification) a tanórákon? Miképp lehet a tanulást támogató eszköz a mobiltelefon a magyarórán?

 A Módszertani Ötletgyűjtemény főként a pályázati programjaink keretében továbbképzésen részt vevő pedagógusok rövid, játékos, érdekes feladatait tartalmazza, melyek jól alkalmazhatók egy-egy tanóra-részlet megtervezésekor, vagy akár mobilitási projektek előkészítésében a felkészítéskor (pl. idegen nyelv, lélektani, kulturális felkészítés, csapatépítés).

 A Digitális Módszertár a tanítási gyakorlatot újszerű, interaktív módszerekkel, a tananyag feldolgozását IKT-eszközökkel megtámogató ötletek gyűjteménye. Olyan, a pedagógiai tervezés és tanulásszervezés tárgykörébe tartozó dokumentumoknak, módszertani ötleteknek ad helyet, melyek a digitális nemzedék interaktív tanulását, tanítását segítik az IKT-eszközök kreatív használatával. Egy-egy hosszabb időtartamú projekt vagy tanóra teljes tervezéséhez segítséget nyújt letölthető segédanyagokkal, illusztrációkkal, vagy akár óratervekkel együtt.

Válogasson kedvére, próbálja ki a gyakorlatokat az osztályteremben!

Írjuk együtt, legyen Ön is módszertáraink ötletadója! A FELTÖLTÉS menüpontban a Feltöltési útmutatót követve adja meg a gyakorlatban bevált, kedvenc módszereit, információit. Az ötletek a választott módszertárba való feltöltést és elfogadást követően megoszthatók, kommentelhetők. 

Miért érdemes regisztrálni a TUDÁSTÁR oldalán?

A www.tka.hu/tudastar oldalon való regisztrációval a következő szolgáltatások érhetők el:

  • a Tudástár / Digitális Módszertárba feltöltött módszertani ötletek teljes tartalma elérhető a regisztrált látogatók számára (regisztráció nélkül csak egy rövid leírás olvasható)
  • a regisztrált látogató a PROFILOM menüpont alatt:
    • ADATAIM: módosíthatja megadott jelszavát és nevét
    • ÖTLETEIM ÉS PONTJAIM: megjelennek feltöltött ötletei és azokért kapható pontok (a pontrendszer kidolgozása folyamatban - a pontrendszer független az aktuális Felhívásoktól!)
    • KEDVENCEIM: megjelölheti az ötletek listájában kedvenceit, melyeket itt listázva megtalál
    • FELIRATKOZÁSAIM: feliratkozhat témakörökre, melynél értesítést kap új ötlet bekerüléséről

 

Mi ez? Kattintson! Info

Részletes keresés itt olvashatja.

A keresés minden esetben a Módszertani ötletgyűjtemény  és a Digitális Módszertár releváns találatait listázza ki, ikonnal jelezve, hogy az ötlet milyen jellegű.

A honlapra látogatók egy egyszerű regisztrációt követően kaphatnak teljes képet a feltöltött ötletekről (pl. a Digitális Módszertár ötleteinek teljes tartalmáról, csatolmányairól); összegyűjthetik kedvenc gyakorlataikat, értékelhetik és megoszthatják azokat, illetve feltölthetik saját ötleteiket.

 

' class="Info floatright">Info

Témakör

Célcsoport

Szükséges IKT eszközök

Kulcskompetencia

A módszer alkalmazásának időtartama

Munkaforma

Keresett kifejezés


Nyomozz és írj!

A Nyomozz és írj! projekt alapvetően játékos tartalmú és a játékosítás (gamification) módszerét alkalmazó projekt. A diákok ...

2017.08.20.

Inter-Aktívan! Tanulás másként - interaktív tananyagfeldolgozás és készítés természetismeret órákon

A jó gyakorlat során a tanulókkal együtt, a hagyományos módtól eltérően, IKT eszközök segítségével közösen dolgoztuk fel a tananyagot,...

2017.08.19.

Felkészülni! Vigyázz! MARS! (A Virtuális világból a kódolás és programozás segítségével a Kiterjesztett valóságon át a valós világba.)

A hírekből értesültünk, hogy az ExoMARS/TGO űrexpedíció Schiaparelli leszállóegységének Marsra szállása 2016.októberében sikertelen ...

2017.08.18.

Érettségi videók

Az érettségi videó egy-egy témakör kidolgozása felelet formájában, illetve annak rögzítése videón. Minden videóhoz készül egy-egy ...

2017.08.13.

Időutazás Süsüvel és barátaival

A projekt SNI-s tanulócsoportra készült és valósult meg, jóval túlszárnyalva az eredeti elképzeléseket, ezért bármely iskolatípusban ...

2017.08.06.

Hogyan tovább az iskolakapun innen és túl? Avagy együttműködés online és offline A DST módszerének integrálása környezettudatosság témakörében az angol nyelv órákon

A projekt a digitális történetmesélés módszerére épül, de lényege az, hogy nem önmagában, hanem más módszerekkel együtt (mint például...

2017.07.20.

MajmoZoo

A MajmoZoo projektben résztvevő kisdiákok azt a célt tűzték ki célul, hogy játékos keretek között minél több információt megtudjanak a ...

2016.08.20.

Csonka Fashion Days

A projekt célja a divat megismerése, a cégalkotás feladatai és a kreativitás felhasználása a szakmai és elméleti tantárgyak ötvözése ...

2016.08.17.

Sound Mind in a Sound Body/ Ép testben ép lélek

A projekt célja az egészséges/egészségtelen életmód, a kulináris szokások feltérképezése és az ezekkel kapcsolatos idegen nyelvi ...

2016.08.17.

Sem emlék,sem varázslat - A XX. századi totális diktatúrák jellemzőinek feldolgozása az On the Spot kerettörténet és digitális történetmesélés módszerével

Módszertani ötletem meghatározó elemei a konstruktív pedagógia jegyében a produktív tanítás ,a digitális történetmesélés, az inverz ...

2016.07.27.

József Attila és én - játékosan

A módszertani ötletet egy 6 órás projektre terveztem, intenzíven dolgoztuk fel a témát 1,5 hét alatt. Így sokkal nagyobb hatásfokkal tudtam...

2015.08.19.

GAUSS Budapesten - avagy: Geometriai Algebrai Utazás Sorozat Budapesten

Ötlet: Belevinni a hétköznapokba a matematikát, illetve megmutatni, hogy mindennapjaink során mennyi matematikai problémával találkozunk. ...

2015.08.19.

Lovagok az időben - Szövegértés fejlesztése az IPOO minimum tanulási modell alapján IKT eszközök kreatív felhasználásával

Módszertani ötletem a Lovagok az időben címet viseli, mely a szövegértés és szövegalkotás fejlesztését az IPOO tanulási modellel ...

2015.08.14.

Színes kémia

Az ötlet fő mozgatója tulajdonképpen a tanulók motiválása a természettudományos tantárgyak tanulásában. Új ismeretek megszerzése kémia ...

2015.08.06.

XIX.század költői a Facebookon

1. A módszertani ötletet egy ötórás projektre terveztem, amit az iskola projekthetében valósítottunk meg. A projekt célja a XIX. század ...

2014.07.02.

Újragondolt tanítás, avagy inverz tanítás IKT-eszközök segítségével

Mint informatikatanárok, egyértelmű, hogy az előadásaink és a módszertanunk alapköveit a számítógép és a kivetítő adja. Ezen belül ...

2014.05.19.

Találd ki, hol vagyok!

Találd ki, hol vagyok!-eredeti néven "Mystery skype". Mi a téma feldolgozáshoz nemcsak a skype segítségét vesszük igénybe, hanem ...

2014.05.08.

Peregrinusok egykor és most-Életpálya -tervezés és tudásmenedzsment lehetőségei a középiskolás korosztály körében

Gyorsan változó világunkban célszerű, ha nem csak egy szakmát választ az ember, hanem tudatosan,átgondolva életpályát tervez. Az egyéni ...

2014.04.27.

A magyar nyelv hangzó tiszta forrása - tájnyelveink

http://www.tajnyelv.hu honlapon a Kárpát-medence vidékeit, falvait személyes közelségből ismerheti meg a tanuló. 1.-Nyelvezet “ Megismeri...

2014.04.26.

Magyarország - a második félév kihívásai!

„Az iskolában azt mondják: „Ne beszélj a másikkal, mert az csalás!” – az iskolán kívül ezt úgy hívják: ...

2014.04.22.

Szeretettel - Anyukáknak

Az ötletem a tavalyi tanévben negyedikes gyerekekkel valósítottuk meg iTEC projekt keretében. Minden évben műsorral, meglepetéssel ...

2014.04.22.