Kreatív fizika

Közzétéve2014-04-22 14:41:49
ÖtletgazdaFilep Doina Otília,
Az ötlet fő mozgatója tulajdonképpen a tanulók motiválása a természettudományos tantárgyak tanulására - egy hagyományos fizika óra, új ismeretek megszerzése IKT-eszközökkel és kooperatív módszerekkel támogatva. Már jó pár éve próbálkozom, és úgy vettem észre, a tanulók jobban figyelnek, szívesebben dolgoznak, ha önállóan tehetik, kis irányítással. Nagyobb a felelősségérzetük, igyekeznek teljesíteni a rájuk bízott feladatokat. Az a cél, hogy szívesen vegyenek részt a tanórai tevékenységen, hogy élmény legyen a tanulás. Új ismeretek megszerzése tanulóközpontú tanulási módszerekkel, használva az adott IKT eszközöket- ez tulajdonképpen az általam leírt foglalkozásnak a lényege. Ezt a végtelenségig lehet bővíteni témakörökre vagy egész tananyagra, odafigyelve a tanulói igényekre és az időkeretekre. A diákcsoportok kísérleteznek, gondolkodnak, vázlatot írnak, kinyilvánítják véleményüket szóban és írásban, tesztet készítenek, saját terméket hoznak létre (vázlat, teszt, prezentáció, kísérleti munkalapok), mindezt hagyományos módon és új, innovatív módszerek, eszközök használatával, segítségével.
A szófelhő nagyon egyszerűen elkészíthető a Wordle alkalmazással, és használható a tanóra bármelyik részében, bármelyik tantárgy esetében. Meghatározzuk, hogy milyen céllal készítjük, mit szeretnénk kiemelni egy adott leckéhez, foglalkozáshoz, és perceken belül elkészíthető. A közzétett szófelhő hivatkozása elmenthető, megosztható. Készíthetünk kulcsszavakat tartalmazó szófelhőt, ami segíthet egy nehezebb házi feladat megoldásában. Elküldhetjük e-mailben, így segítséget nyújtva a házi feladat elvégzésében.
A szófelhőt a tanulók is könnyen elkészíthetik egy beillesztett szövegből vagy általuk begépelt, adott témához tartozó szavakból. Használhatjuk tanulói igény, vélemény, hangulat felméréshez: Mivel szeretnél foglalkozni? Mi a véleményetek? Hogy érzed magad most óra végén, milyen volt? Hogyan értékelnétek a mai tevékenységet?
Ugyanúgy használjuk a Quizlet alkalmazást is, saját kis tesztek elkészítéséhez, amin játékosan lehet gyakorolni a fizikában és kémiában oly sok betűjelet.
Nagyon egyszerű ötletek, de beépítésük a mindennapi foglalkozásokba; nagyon sokat segíthetnek a tanulók figyelmének felkeltésére: szép, színes, különleges elrendezésben ismerhetik fel a tanult fogalmakat, szavakat, tudósok neveit, nyomtatható, megosztható feladatlapokat készíthetnek. Kedvet kapnak saját, adott témához kapcsolódó szófelhő vagy teszt készítéséhez. Ha sikerül felkelteni az érdeklődésüket, sokkal motiváltabbak lesznek a tanórai foglalkozásokon. Ez nagyon sokat számít, tulajdonképpen ez a munkánk lényege.
Valamit, valamiért! Törekedjünk a figyelem felkeltésre, a motiválásra és ezt a tanulók meghálálják. A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be