Toldi projekt

Közzétéve2017-08-20 20:07:17
ÖtletgazdaZongor Klára, art-i-csoka.blog.hu
Hogyan ötvözhető az irodalom, a történelem, a rajz és a mozgókép-kultúra?
Régóta foglalkoztatott - ami lényegében a NAT egyik alappillére is -, hogy a különböző tantárgyak együtt haladjanak és a tanuló globálisan lássa az adott kort, kultúrát. Lényegében ez mindenhol megvalósul (a tananyagok egymásra épülése miatt), mégsem láttam, hogy a kapcsolódási pontokra bárki felhívná a tanulók figyelmét. Azaz történelem órán beszélünk Nagy Lajosról, irodalmon Toldiról, rajzon pedig előkerül a középkor építészete, művészete, az összefüggéseket azonban mégsem látják a gyerekek. Egyik óráról ki, másikra be, de hogy a már megtanult ismeretet elő lehetne "húzni a kalapból", eszükbe sem jut.
A projekt ezt a tantárgyköziséget hangsúlyozza Arany János: Toldi című művén keresztül. Cél, hogy ezt 6. osztályos tananyagot közelebb hozzuk a tanulókhoz, figyelembe véve a 21. század technikáját illetve az, hogy az ún. "főtantárgyak" és "készségfejlesztő tantárgyak" közti kapcsolatot erősítsük.
Másrészt a projekt a rajz és vizuális kultúra órák jelentőségét is hivatott erősíteni. Manapság egyre kevesebb idő jut a készségtárgyak megfelelő szintű tanítására, ezáltal háttérbe szorulnak, holott jelentőségük vitathatatlan. A látvány, a vizualitás, a kézművesség rendkívül közkedvelt, gondoljunk csak a pinterest és a DIY (do it yourself) népszerűségére.
Azok a tanulók, akik akár szóban, akár írásban nehezen fejezik ki magukat, a rajz és a képzőművészetek segítségével tudnak megnyílni. A projektben szerepet kap a mozgókép-kultúra is, amely mint tantárgy szintén elég ritkán jelenik meg az oktatásban.
A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be