Virtuális látogatás a CERN-ben

Közzétéve2015-08-07 18:32:31
ÖtletgazdaHeltmanné Mudri Zsuzsa,
http://cylindricalonion.web.cern.ch/blog/201411/cms-open-virtual-visits-your-school-science-festival-or-exhibition-centre

A végéről kezdem, mert nagyon büszke vagyok arra, hogy a világ egyik legnagyobb kutatóintézete "megvette" az ötletemet, az Öveges Középiskola neve alatt és honlapjára utaló linkkel kínálja, terjeszti a nálunk már kétszer is nagy sikerrel lezajlott programot. Feltöltésem célja is az, hogy minél szélesebb körben megismerjék és használják a magyar iskolák is.
Turistaként, magánemberként jártam Svájcban a CERN- ben 2011 tavaszán. Az ott folyó munka és Dr. Szillasi Zoltán előadása annyira lenyűgözött, hogy elhatároztam: behozom az iskolába mindenestől. Levelezésünk alatt gyorsan kikristályosodott, hogy amit én szeretnék, eddig nem volt, viszont technikailag megvalósítható, tartalmilag pedig jól dúsítható. Így került sor az első kapcsolatra, amelynek során a CMS vezérlőt, a detektort és a gyorsító berendezés egyik egységét sétáltuk körbe, természetesen interaktív módon. Kérdések, válaszok, lényegében zökkenőmentes kommunikáció zajlott, mindenki számára közérthetően. Tudatos döntés volt a részemről, hogy ötletgazdaként, szervezőként a kapcsolatot is vezetem, nem kérek fel erre fizikatanárt. Ezzel is azt kívántam demonstrálni, hogy - ezen a szinten különösen - a fizika nem csupán egy tantárgy, hanem mindennapjaink szerves, meghatározó része. A
természettudományos műveltség szélesítése minden pedagógus, de különösen a könyvtárostanár fontos feladata.
A technikai feltételek lényegében a minden iskolában adottak, az internet, skype, nem probléma, kivetíteni pedig akár egy nagy falfelületre is lehet. A kapcsolódási, technikai próba azért ajánlott - mi is megtettük - mielőtt azt a 400 diákot és egyéb vendégeinket leültettük az iskola ebédlőjében. A 8 perces film jól mutatja a hangulatot. http://civiltv11.blog.hu/2011/11/14/hadronutkozteto_az_ovegesben
A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be