EGT Alap Ösztöndíj Program zárórendezvény

A Tempus Közalapítvány szervezésében, az EGT Alap Ösztöndíj Program keretében megvalósuló zárórendezvénnyel a program (2009-2014) lezárultát szeretnénk megünnepelni a programban részt vevő, szakmai látogatásokat, nemzetközi projekteket megvalósító és intézményközi együttműködéseket folytató intézmények pedagógusaival, oktatóival, hallgatóival, munkatársaival, valamint a Donor Országok képviselőivel, és a hazai oktatásért felelős döntéshozókkal.

Időpont: 2017.10.05. 09:00-17:00
Helyszín: Európa Hajó rendezvényhajó, 1013 Budapest, Budai alsó rakpart

Az EGT Alap Ösztöndíj Program azzal a céllal jött létre, hogy hozzájáruljon az Európai Gazdasági Térség gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeinek csökkentéséhez, valamint az EGT-államok és Magyarország közötti kétoldalú kapcsolatok megerősítéséhez. A program keretében megvalósított mobilitásával az Ön intézménye is hozzájárult ehhez.
A rendezvényen a programban érintett szervezetek összegzik az ösztöndíj program eredményeit, bemutatják rövid és hosszabb távú tervezett hatását, ezenkívül sor kerül majd projektbemutatókra és asztalbeszélgetésekre az alábbi szektoronként: köznevelés, szakképzés, felnőttoktatás, felsőoktatás.

A rendezvény a program révén elért eredmények bemutatásán túl nemzetközi mobilitások viszonylatában képet ad a hazai oktatás helyzetéről is. A program során innovatív oktatási kezdeményezések is bemutatásra kerülnek, valamint alkalom nyílik a tapasztalatcserére és közös gondolkodásra.

Tervezett program:

09:00-09:30 Regisztráció
09:30-10:15 Megnyitó és köszöntők
Tempus Közalapítvány és közreműködő szervezetek
10:15:10:30 EGT Alap Ösztöndíj Program eredményei
Tempus Közalapítvány
10:30-11:00 Kávészünet
11:00-12:30 Projektbemutatók
Szakmai látogatások; Felsőoktatási mobilitási pályázatok; Oktatói és személyzeti mobilitások szakképzési, köznevelési, felnőtt tanulási intézményekben; Intézményközi együttműködési projektek
12:30-13:30 Ebédszünet
13:30-15:00 Asztalbeszélgetések - Együttműködési tapasztalatok a donor országokkal
15:00-15:30 Az EGT Alap Ösztöndíj Program - kitekintés
15:30-15:45 Konferencia zárása
15:45-17:00 Kötetlen szakmai eszmecsere, hálózatépítés

A zárórendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 26.

A jelentkezés elfogadásáról e-mailes visszaigazolást küldünk.
A rendezvénnyel kapcsolatos további kérdéseit az egtalaposztondij@tpf.hu e-mail címre várjuk.


REGISZTRÁCIÓ

A regisztrációval hozzájárul, hogy Önről, mint Résztvevőről a rendezvény alkalmával képi, videó- és hangfelvételek készüljenek, amelyek kapcsán a Tempus Közalapítvány a Résztvevő tekintetében térben, időben, és felhasználási módban korlátlan, átruházható felhasználási jogosultságot szerez. A Tempus Közalapítvány a Résztvevő relációjában korlátozás nélkül jogosult a megjelenítés hasznosítására, felhasználására, többszörözésére, közzétételére, átdolgozására, nyilvánosságra hozatalára, nyilvánossághoz közvetítésére anélkül, hogy a Résztvevő részére ezért bármilyen módon ellenszolgáltatást kellene nyújtania. Az előzőek szerinti megjelenítések kapcsán a Résztvevő semmilyen követeléssel nem élhet a Tempus Közalapítvánnyal, illetve a kifejezetten a Közalapítvány felkérésére dolgozó fotós, videós, vagy sajtómunkatársakkal szemben.


* - kötelező mezők

Megvalósított-e projektet az EGT Alap támogatásával? Ha igen, kérjük, jelölje, hogy mely pályázattípusban.*
Több is választható!







Van speciális étkezési igénye?*




Hírlevélre feliratkozom


Kérjük, írja be az alábbi számot*

Utolsó módosítás: 2017.09.20.

HIBA

Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.


Köszönjük, hogy jelezte részvételi szándékát az EGT Alap Ösztöndíj Program zárórendezvényére.

Mivel a férőhelyek korlátozottak, a regisztráció elfogadásáról minden esetben visszajelzünk megadott e-mail címén. Utazásának, részvételének szervezésével kérjük, hogy várja meg a részvételi visszaigazolást.