Szűrési feltételek

Hely

Oktatási szektor

Téma

Tantárgy

Pályázat

Óvónők a világ körül

2017 | Köznevelés | tanári kompetenciák | Fejér | Perkátai Szivárvány Óvoda

2017

Románia, Lettország és Anglia: a perkátai Szivárvány Óvoda pedagógusai alaposan körülnéztek a világban, vajon hogyan nevelik a gyermekeket tőlünk kicsit messzebb. Az élmények mellett arról is beszélgettünk, hogyan hasznosítják az Erasmus+ program tapasztalatait itthon.

Tapasztalatcsere zenével, tánccal, énekszóval

2017 | | aktív állampolgárság, önkéntesség | Pest |

2017

Kilencszázötven év: ez lehet Alsónémedi legnagyobb büszkesége. Ennyi ideje bizonyítottan élnek itt emberek a Duna-Tisza közén, Pest megye egyik legrégebben lakott helységében. Egy ilyen múltú településnek bőven van mondanivalója a „szomszédoknak”, és az Európa a polgárokért programnak köszönhetően az itteniek már számos alkalommal át is adhatták tapasztalataikat a testvérvárosaiknak.

Testvérvárosok párbeszédben

2017 | | aktív állampolgárság, önkéntesség | Bács-Kiskun |

2017

Az Európa a polgárokért program keretében magyarországi, szerbiai, romániai és szlovákiai kistelepülések lakói találkoztak Tompán 2017 augusztusában. A Szolidaritás, szuverenitás és Európa jövője a Brexit után című projekt csaknem 270 fő részvételével zajlott. Végh Lászlót, Tompa polgármesterét kérdeztük az eseménysorozatról.

Európa egységes, élő egész

2017 | | aktív állampolgárság, önkéntesség | Komárom-Esztergom | Mire Magyar Identitásért Regionális Egyesület

2017

A polgár útja a történelem tükrében című projekt segítségével 4 ország 6 civil szervezete indított párbeszédet az Európai Unió által biztosított szabadságról és jogokról. A generációkat összekötő programnak köszönhetően a fiatal korosztály számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a közös értékeket építeni és óvni kell. A kiemelkedő sikerű kezdeményezést nemrég európai szintű díjjal ismerték el, amelyet a demokratikus közösségek építéséhez hozzájáruló civil szervezetek kaphatnak meg. A magyar résztvevő Magyar Identitásért Regionális Egyesület képviselőjével, Illés Kádek Kata projektkoordinátorral beszélgettünk.

Történelem testközelből

2017 | | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat, önkéntesség | Pest | Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola

2017

A Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium diákjai azt tanulmányozzák az Európa a polgárokért program keretében, hogy a civil társadalom hogyan járult hozzá a diktatúra bukásához és a demokráciába való átmenethez. Öt európai országban vizsgálják a kérdést az „Építsük együtt a demokratikus Európát!” projektben: Magyarországon, Németországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Görögországban. A témában szervezett rendezvények mellett a fiatalok által készített videóinterjúk, kérdőívek és kiállítások mutatják be az adott korszakot. A projekt koordinátorát, Varga Adrienne-t az eddigi tapasztalatokról kérdeztük.

Társadalmi vállalkozások a fenntarthatóságért

2017 | | aktív állampolgárság, önkéntesség, vállalkozókészség fejlesztése | Békés |

2017

Milyen egy jó program, amelyben országok, városok kooperálnak egymással? Olyasmivel foglalkozik, ami minden résztvevő számára fontos és aktuális, lehetőséget ad a jó gyakorlatok cseréjére, és benne rejlik a tartós együttműködés lehetősége. Egy ilyen támogató hálózat felépítésére tesz kísérletet most Gyula Város Önkormányzata a Hálózat a társadalmi vállalkozások sikerességéért című nyertes projektje keretében.

Játszva tanulni és játékosan tanítani - Fejleszd a vállalkozási készségeid! - Erasmus+ Nívódíj 2017

2017 | Szakképzés | IKT, munkaerőpiac, nívódíjas projekt, vállalkozókészség fejlesztése | | TREBAG Szellemi tulajdon- és Projektmenedzser Kft

2017

Egy játék, amelyet nem csak, hogy nem tilos az órán játszani, hanem egyenesen ajánlott, és még a Tajvani Egyetem is szeretné kipróbálni? Ismerkedjen meg az Agropoly-val, amely az agrárszakképzésben tanuló fiatalok vállalkozói készségeinek fejlesztésére jött létre. Az Erasmus+ program támogatásával megvalósult projektről a TREBAG Szellemi tulajdon- és Projektmenedzser Kft. képviseletében Kövesd Andrea koordinátorral és Lengyel Adrienn projektmenedzserrel beszélgettünk.

Kétkultúrájú iskolából interkulturális közösség - Erasmus+ Nívódíj 2017

2017 | Köznevelés | nívódíjas projekt, nyelvtudás, tanári kompetenciák | Budapest | Budapesti Nemzetközi Iskola és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

2017

A Budapesti Nemzetközi Iskolában végzett munka túlmutat egy Erasmus+ mobilitási projekt határain. Nemcsak a munkatársak nyelvi és módszertani fejlesztése volt a cél, hanem az is, hogy a brit és a magyar alaptantervet jobban összehangolva új tanmeneteket alakítsanak ki. Az iskola első Erasmus+ projektjének köszönhetően átalakították a pedagógiai programjukat, és most már új, kétnyelvű bizonyítványt is kapnak a tanulóik. Hogy eközben hogyan kerültek egymáshoz közelebb az amerikai, indiai, ír és magyar kollégák, arról Vályi Éva koordinátor mesélt.

Iskola - az életre készít fel? - Erasmus+ Nívódíj 2017

2017 | Szakképzés | | Baranya | Pécsi Szakképzési Centrum Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnáziuma

2017

22 évre visszatekintő múltja van a pécsi Zipernowsky Károly Műszaki Szakgimnázium és osztrák partnere kapcsolatának. Mindkét iskolában gépész és elektronikai tárgyakat oktatnak. Naszári László, az iskola szakmai igazgatóhelyettese és a projekt koordinátora szerint azért nyerhettek nívódíjat, mert nem az Erasmus+ program célkitűzéseit próbálták adaptálni valamilyen ötletre, hanem az iskola céljai találkoztak az Erasmus+ program elveivel.

Peace action week - Make change happen

2017 | | interkulturális tapasztalat, önkéntesség, szociális kompetenciák | Budapest | ELIX - Conservation Volunteers Greece (pályázó), Egyesek Ifjúsági Egyesület (partner)

2017

A projekt a fiatalok interkulturális tanulási lehetőségének megteremtése nemzetközi önkéntes táborok és egyéb nem-formális tanulási programok és események életre keltésével.

Szárnyvonalak Európában

2017 | Köznevelés | drámapedagógia, színház, hátrányos helyzet, sport, szociális kompetenciák | Pest | Csepp a Tengerben Alapítvány

2017

Társadalmi előítéletekkel kapcsolatos nemzetközi érzékenyítő találkozót szerveztek az Európa a polgárokért program résztvevői.

Fókuszban a szabadságjogok

2017 | | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat | Zala | Fókuszban a szabadságjogok

2017

Hévízi fiatalok részvételével zajlott az EU3doms nevű programsorozat, amely az Európa a polgárokért program keretében valósult meg, középpontban a négy uniós szabadságjoggal. Miközben a gyerekek megismerkedhettek alapvető jogaikkal és az Unió működésével, a projektben részt vevő felnőttek komoly problémákat vitattak meg a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása, valamint az emberek szabad mozgása kapcsán. A megvalósult programokról Kepli Józsefet, Hévíz alpolgármesterét kérdeztük.

Játékos szemléletformálás üzleti szimulációval

2017 | Köznevelés | cégek és oktatás, a munka világa, pénzügyi / gazdasági ismeretek, vállalkozókészség fejlesztése | Komárom-Esztergom | Maximulation Business Simulation Games Kft.

2017

A Maximulation Business Simulation Games Kft. egy tatabányai, egy erdélyi és egy szlovák közgazdasági középiskolával együtt olyan üzleti szimulációs tananyagot dolgozott ki, melyben a gyerekek észrevétlenül készülhetnek fel arra, hogy pár éven belül maguk is vállalkozásokat vezethessenek.

A nyitottság a beilleszkedés sikerfaktora

2016 | Felsőoktatás | alapkészségek fejlesztése, interkulturális tapasztalat, nyelvtudás, szociális kompetenciák | Veszprém | Tanárok Európai Egyesülete (AEDE-Hungary)

2016

Nagyszabású nemzetközi kutatómunka zajlott 2012 és 2015 között Európában, amelynek fókuszában az Erasmus+ programban való részvétel és az interkulturális kompetenciafejlesztés összefüggéseinek és egymásra hatásainak vizsgálata állt. A tíz kiváló európai felsőoktatási intézmény és oktatási szervezet részvételével zajló projektnek magyar partnere is volt: hazánkat a Tanárok Európai Egyesülete (az AEDE hazai szervezete) képviselte.

Magas minőségre törekszenek - Műszaki tanulók külföldi szakmai gyakorlata

2016 | Szakképzés | interkulturális tapasztalat, műszaki ismeretek, nívódíjas projekt, nyelvtudás | Békés | Békéscsabai SZC Trefort Ágoston Szakképző Iskolája és Kollégiuma

2016

Autószerelő, géplakatos és hegesztő tanulók vehettek részt négyhetes szakmai gyakorlaton Németországban és Szlovákiában. A békéscsabai diákok szakmailag is sokat fejlődtek, emellett önállóbak, magabiztosabbak lettek, és olyan élményekkel gazdagodtak, amelyek a személyiségfejlődésükre is hatással vannak. A projekt koordinátora, aki a szakképző iskola vezetője is volt egy ideig, komoly elhivatottsággal és nagy lelkesedéssel számolt be tapasztalataikról. Pataki Ferenccel az elmúlt években lezajlott külföldi szakmai gyakorlatokról is beszélgettünk.

Művészetre és kreativitásra épülő gondozás

2016 | Felnőtt tanulás, Köznevelés, Szakképzés | drámapedagógia, színház, egészségügy, hátrányos helyzet, interkulturális tapasztalat, művészet, nívódíjas projekt, szociális kompetenciák | Budapest | ArtMan Mozgásterápiás Művészeti Közhasznú Egyesület

2016

A fogyatékossággal élők és speciális gondozást igénylő emberek ellátásának területén a klasszikus terápiás módszerek mellett egyre nagyobb az igény az újabb szemléletű fejlesztő programokra. A SPARKS projektben nemzetközi kutatás és tapasztalatcsere zajlott a sérült emberek életminőségének javítása érdekében. Az öt partnerszervezet kultúrákon átívelő együttműködésében a szomatikus munka, a művészet és a kreativitás állt a középpontban. 29 hazai és nemzetközi tevékenységet valósítottak meg azzal a céllal, hogy egy új képzési tananyagot hozzanak létre. A különleges művészeti együttműködésről Kálmán Ferenc projektkoordinátorral beszélgettünk.

Önkéntesek, őrangyalok -Időskorúak segítik a rászorulókat

2016 | | aktív állampolgárság, generációk közti tanulás, hátrányos helyzet, időskori tanulás, interkulturális tapasztalat, nívódíjas projekt, önkéntesség | Fejér | Katolikus Karitász

2016

Különleges célcsoporttal, ötven év feletti magyarországi és erdélyi önkéntesekkel valósult meg a Katolikus Karitász projektje. A tevékenységeik célja az idősek aktivizálása és mobilizálása mellett az volt, hogy megismerjék a segítségnyújtás különböző módjait és lehetőségeit a határon innen és túl. Legyen szó hátrányos helyzetű vagy fogyatékkal élő fiatalokról, akár épp idősekről, a megszerzett tapasztalatoknak és a kidolgozott képzésnek köszönhetően, felkészülten tudnak segíteni az önkéntesek a rászorulókon. Az uniós támogatással megvalósult együttműködésről Zagyva Richárddal, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettesével és Nagy Lajosnéval, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatójával beszélgettünk.

Belecsöppenni a munka világába - Mit tehet az iskola a foglalkoztathatóság növeléséért?

2016 | | cégek és oktatás, a munka világa, interkulturális tapasztalat, munkaerőpiac, nívódíjas projekt, nyelvtudás, szakmai gyakorlat, vállalkozókészség fejlesztése | Budapest | Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskolája, Budapest

2016

A fiatalok munkanélkülisége az Európai Unió minden tagállamában – bár eltérő mértékben – jelentkező probléma, megoldása ezért kiemelt célként jelenik meg az uniós foglalkoztatáspolitikai célkitűzések között. A készségek, kompetenciák fejlesztése, a releváns munkatapasztalat megszerzésének lehetősége, illetve a vállalkozói hajlandóság ösztönzése mind segítséget jelenthetnek a fiataloknak abban, hogy az oktatásból kikerülve könnyebben helyezkedjenek el. Mindezeket figyelembe véve a Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola a legtöbb uniós munkavállalót foglalkoztató kis- és középvállalkozások világával igyekszik megismertetni tanulóit. Eredményeikről Gere Gábor koordinátorral beszélgettünk.

Egész életen át tartó nyelvtanulás - Hogyan kell tanítani a szenior korosztályt?

2016 | Felnőtt tanulás | időskori tanulás, interkulturális tapasztalat, munkaerőpiac, nívódíjas projekt, nyelvtudás | Budapest | Shetland U.K. Nyelviskola

2016

Az idegennyelvtudás tekintetében hazánk a lemaradók között van az Európai Unióban, és ez különösen igaz a 45 év felettiek esetében. A budapesti Shetland Nyelviskolánál azonban felismerték, hogy az utóbbi években folyamatosan nő az idősebb korosztály igénye a nyelvtanulásra. Erre reagálva pályáztak az Erasmus+ programban, azért, hogy pedagógusaik az idős korosztály nyelvoktatásának speciális módszereivel ismerkedhessenek meg az Egyesült Királyságban és Németországban. Az Erasmus+ Nívódíjat elnyert nyelviskola oktatási igazgatójával, Tóthné dr. Udvardi Katalinnal beszélgettünk.

Terepszemlén Svédországban - Hogyan motiválhatók a 21. századi gyerekek?

2016 | Köznevelés, Szakképzés | IKT, interkulturális tapasztalat, nívódíjas projekt, nyelvtudás, tanári kompetenciák | Budapest | Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskolája

2016

A skandináv oktatási módszerekről, a svéd vagy a finn iskolamodellről rengeteg tanulmány érhető el már magyar nyelven is, egy gyakorló pedagógus számára azonban a legérdekesebb, ha terepmunkát is tud végezni. Vagyis saját szemmel megnézheti és megtapasztalhatja, milyen módszereket alkalmaznak a saját szakterületén mások. Erre nyílt lehetősége a II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakközépiskola angolnyelv-tanárának, aki két hónapon át követte figyelemmel, hogyan dolgoznak svéd kollégái. Milyen szakmai fejlődéssel, tapasztalatokkal jár, ha egy pedagógus hosszabb időszakot külföldön tölt, mit jelent a gyakorlatban a job shadowing – ezek voltak a főbb témáink Horváth Jánossal, a 2016-ban Nívódíjjal kitüntetett mobilitási projekt résztvevőjével.

Európai adatbázisok

A Tempus Közalapítvány honlapján sütiket (cookie-kat) használunk a jobb felhasználói élmény érdekében. A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát. Tudjon meg többet »
Bezár X