Megújuló energiaforrások

2010 | Köznevelés, Szakképzés | környezetvédelem, természettudomány | Budapest | Egressy Gábor Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola

Címkék: Önálló tartalom és információgyűjtés, feldolgozás, Problémamegoldás, Kreatív gondolkodás, Kritikai gondolkodás, Személyes és társas készségek, IKT eszközök alkalmazása a tanórán, Kooperatív megközelítés, Projektszerű megvalósítás

Előző pályázatunk továbbgondolásaképp, illetve az ott megszerzett általános ismeretekre építve projektpartnereinkkel azt a célt tűztük ki, hogy egy aktív házat tervezünk. Az aktív házaknak a különféle klimatikus viszonyokkal rendelkező országok adottságaihoz is alkalmazkodniuk kellett. Tevékenységeink során megismerkedtünk a különféle országok működő aktív házaival, megállapítottuk, mik azok a különbségek országonként, amelyeket a közös aktív ház tervének megalkotásánál át kell hidalnunk ahhoz, hogy egy minden országban alkalmazható aktív házat kapjunk végső terveink megszületésével. Ezeket a tapasztalatokat összegyűjtöttük egy SketchUp nevű háromdimenziós számítógépes tervező program segítségével, majd megszületett a közös aktív ház terve. Munkánkat egy honlap segítségével mutattuk be.

A természettudományok minden területét segítségül hívja a fenntarthatóság, a környezetvédelem, a megújuló energiák népszerűsítése. Ez manapság nagyon aktuális és sajnos égetően fontos területe az emberiség fejlődésével összefüggő problémák megoldáskeresésének. Iskolai szinten is minél használhatóbban, nemcsak elméleti síkon kezelve kell a felnövekvő nemzedékkel megismertetni a problémákat és az arra választ adó, reálisan kivitelezhető lehetőségeket. Az ehhez szükséges természettudományos ismertek elsajátítását a tanulók sokkal inkább fontosnak és elengedhetetlennek érezték, hiszen saját munkájukat segítette elő, ha egy adott természettudományos területen jobban el tudtak mélyülni az alkalmazható ismeretekben.

A leginkább újnak tűnő tanulási módszer a saját tapasztalat megélése és a saját megoldás keresése volt a tanulók munkájában. A cél adott volt, a példákat nem tankönyvekből, hanem személyes jelenléttel, illetve kutatómunkával tapasztalhatták meg diákjaink, majd a megoldást természetesen a technika adta lehetőségek segítségül hívásával, de maguk kellett, hogy kitalálják. A csoportmunkát emelném ki mint módszertani elemet, amelyet a leginkább hatásosnak tartok. Nem csak nemzeti, de nemzetközi szinten kellett együttműködniük, amely nagyban elősegítheti majd a munka világába való beilleszkedésüket, illetve saját munkahelyükön való sikeres tevékenységüket.
A projekt nemzetközisége részben a nemzetközi együttgondolkodás, alkalmazkodás miatt volt fontos, de igazából arra is megtanította a diákokat, hogy több szempontot kell figyelembe venni egy probléma megoldásánál, alkalmazkodni kell nemcsak a változó adottságokhoz, hanem a szokásokhoz, a gondolkodásmódhoz is, tehát alapvetően a tolerancia fejlesztéséhez is hozzájárult. 

A projekt a résztvevőkre maximálisan pozitív hatással volt, előfordult, hogy új életcélokat világított meg egy-egy tanulónál, illetve ösztönözte a szakmai kollégákat is arra, hogy haladjanak a korral és új ismereteket gyűjtsenek, különben ezeket nem tudják bemutatni a diákoknak. Az iskola életében különösen a vendéglátó szerep jelentett változást, hiszen akkor az egész iskola találkozhatott a projektben részt vevő külföldi delegációkkal. A projekt eredményeire ugyanúgy büszkék vagyunk, mint az ebédlőben lévő fotovoltaikus elemre, amely az iskola minden tanulója számára elektromos áramot állít elő, és bárki szabadon hasznosíthatja is a rákötött fogyasztóval.

A projekt most zárult, de az már megállapítható, hogy a szakmai munkaközösségek beépítik az oktatásba az itt megtapasztalt ismereteket. Honlapunk állandó tartalmát gyarapítja e projekt honlapja is. Projektünk legnagyobb erénye az az átfogó összeurópai együttműködés, amely Törökországtól Hollandiáig, Lengyelországtól Olaszország déli részéig áthidalja azokat a kontinensen jellemző regionális eltéréseket, amelyek igazából a nagy nehézségét jelentik minden mai európai törekvésnek. Ez iskolapéldája lehetne más európai együttműködés számára is, amire büszkék vagyunk.

Szajda Szilveszter