Erasmus 30 | Köznevelés, Felsőoktatás, Szakképzés, Ifjúság, EU

Rendezvények, kisfilmek, plakátok, előadás sablonok, infografikák, szórólapok és egy mobil applikáció. Minden, ami Erasmus+30!

Rendezvény | Köznevelés, Felsőoktatás, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Ifjúság, Civil szervezet

A Tempus Közalapítvány idén is megrendezi „ A hatékony kommunikáció trükkjei” című disszeminációs tréningjét!

Magazin | Köznevelés, Felsőoktatás, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Ifjúság

„A múlt tapasztalataira építeni, szem előtt tartava a jövőt” – áll az Erasmus+ pályázati útmutató első oldalain. Sokan még most ismerkednek az Erasmus+ programmal, de a Tempus Közalapítvány a program félidei értékelésének apropóján már lassan az új, 2020-ban kezdő időszak előkészítése felé tekint.

Oktatás és képzés 2020 | Köznevelés, Felsőoktatás, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Ifjúság, EU, Civil szervezet, Önkormányzatok

A korai iskolaelhagyás Európa szinte minden országát érintő probléma, hol súlyosabb, hol kevésbé súlyos méreteket ölt, csökkentésére európai szintű elvárások és javaslatok mentén és saját tapasztalatok alapján a legtöbb ország tesz valamilyen kísérletet.

Magazin | Köznevelés, Felsőoktatás, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Ifjúság, EU, Civil szervezet, Önkormányzatok

Navracsics Tibor uniós biztos egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az idén 30 éves Erasmus+ programot minél nyitottabbá tegye a hátrányos helyzetűek számára is.

Magazin | Köznevelés

A korai iskolaelhagyás a különböző, az oktatás és képzés határterületén mozgó szektorok (ifjúságügy, gyermekvédelem, egészségügy, szociálpolitika, munkaügy, rendvédelem stb.) közös erőfeszítési nyomán hatékonyabban és eredményesebben előzhető meg. Ebbe az irányba mutatnak az európai szakpolitikák és a hazai gyakorlat is. A következőkben néhány kiemelt szakpolitikai irány és jó gyakorlat segítségével görgetjük tovább a korai iskolaelhagyás megelőzésének témáját, amely a Közalapítvány szakmai projektjeinek is fókuszában áll.

2017.04.05.

Magazin | Köznevelés

Két jó gyakorlat a tanári közösség összekovácsolására az iskola jobbá tétele érdekében.

2017.03.29.

Magazin | Köznevelés

Októberben arra voltunk kíváncsiak, hogy mit jelent a tanárok számára a motiváció. Kérdésünkre sokszínű, inspiráló és olykor igencsak megható válaszokat kaptunk, ezekből olvashatják most összeállításunkat. Lássuk, mit gondol az Erasmus+ tanárok Facebook-közösség a témáról!

Magazin | Köznevelés

Az európai oktatásügyi trendeket tekintve az elmúlt évek során egyre több fórumon megfogalmazódott a törekvés, amely új, európai szinten közös alapelveket kíván kialakítani a tanárképzési rendszer területén.

Magazin | Köznevelés

„Az oktatási rendszer kulcsa a jó pedagógus.” A tanári munka minősége hat legerősebben a tanuló eredményességre.” – Ilyen és hasonló mondatok számtalanszor elhangzanak mind laikusok, mind szakemberek szájából, ugyanis ebben a tekintetben a közvélekedéssel megegyezők a tudományos kutatási eredmények is. Hogy mi teszi a tanári munkát igazán hatékonnyá, van-e a szakmában „bölcsek köve”, az azonban már jóval összetettebb kérdés. Több közelmúltbeli kutatás is azt mutatja, hogy ha nem is egyetlen és egyedüli sikerkritérium, de mind a tanári, mind a tanulói munkára egyértelműen jelentős pozitív hatást gyakorló tényező lehet a pedagógusok közti rendszeres együttműködés, a közös tanulási tevékenységekben való részvétel. A Pályázati Pavilon 2016. őszi számának fókusztémája a pedagógusok közti együttműködés és kollaboratív tanulás.

Magazin | Felsőoktatás, Köznevelés, Felnőtt tanulás, Szakképzés

Az Erasmus+ programban szerzett tapasztalatok között mind a szakértők, mind a résztvevők gyakran emelik ki az interkulturális készségek fejlődését. Ez elsősorban a különböző kultúrákban jellemző viselkedésformák megismerését jelenti. Az interkulturális élmények sokfélék lehetnek, a nyilvánvaló különbségek felfedezésétől (pl. ruházkodás) az eltérő hétköznapi szokásokon keresztül (pl. kávézás) a társadalom egészét átható központi kérdésekig. Az alábbiakban ilyen történeteket mutatunk be.

Magazin | Köznevelés, Felnőtt tanulás, Szakképzés

Stratégiaalkotás és nemzetközi tevékenységek tervezése az oktatás és képzés területén

Utolsó módosítás: 2014.08.19.