Oktatáson, képzésen és az ifjúságpolitikán keresztül megvalósuló társadalmi befogadás

A szakpolitikai reform támogatása

1. Leírás, célkitűzések

E pályázati felhívás olyan oktatási, képzési és ifjúságpolitikai projektek támogatására irányul, amelyek célja a polgári szerepvállalásnak, valamint közös értékeinknek: a szabadságnak, a toleranciának és a megkülönböztetés mentességnek az oktatás által történő előmozdításáról szóló, 2015. március 17-i nyilatkozat („a párizsi nyilatkozat”) hatálya alá tartozó, innovatív bevált gyakorlatok fejlesztése és terjesztése.

1.1. Általános célkitűzések

Az e felhívás keretében benyújtott pályázatoknak főként az alábbi két általános célkitűzés egyikével kell foglalkozniuk, amelyet a pályázati űrlapon fel kell tüntetni:

1.2. Speciális célkitűzések

Mindezek mellett minden egyes pályázatnak az alábbi speciális célkitűzések közül legalább eggyel, de legfeljebb hárommal kell foglalkoznia:

Ez a pályázati felhívás két csoportra osztható:

1. csoport: Oktatás és képzés
2. csoport: Ifjúságpolitika

A pályázóknak a fenti csoportok közül csak az egyikkel kell foglalkozniuk, és azt fel kell tüntetniük a pályázati űrlapon.

E felhívás keretében három projektterület támogatható:

1. terület: Országokon átívelő együttműködési projektek (1. és 2. csoport)
2. terület: Nagyszabású önkéntességi projektek (2. csoport)
3. terület: Nemzeti Erasmus+ Irodák közötti hálózatépítés (1) (2. csoport)

A pályázóknak a fenti területek közül csak az egyikkel kell foglalkozniuk, és azt fel kell tüntetniük a pályázati űrlapon.

 

2. Támogatható tevékenységek

Az e pályázati felhívás keretében támogatandó tevékenységek közé tartozhatnak a következők (a felsorolás nem teljes körű):

1. terület – Országokon átívelő együttműködési projektek

2. terület - Nagyszabású önkéntességi projektek

3. terület - Nemzeti Erasmus+ Irodák közötti hálózatépítés

Az 1. és 3. területen belül kizárólag támogatható országokban folytatott tevékenységek jogosultak finanszírozásra. A 2. területen belül kizárólag az EU tagállamaiban folytatott tevékenységek jogosultak finanszírozásra.

 

3. Támogatásra jogosultak köre

Támogatható pályázónak minősülnek az oktatás, képzés és ifjúságpolitika terén, a párizsi nyilatkozat által lefedett témákban tevékenykedő állami vagy magánszervezetek. E pályázati felhívás szempontjából a következő pályázók tekinthetők támogathatónak:

Csak az alábbi országok valamelyikében székhellyel rendelkező jogi személyek által benyújtott pályázatok támogathatók:

A partnerség minimális összetételére vonatkozó követelmények:

1. terület: 4 támogatható országból származó 4 szervezet. Amennyiben a projektben hálózat is részt vesz, a partnerségben legalább 2 olyan szervezetnek is képviseltetnie kell magát, amely nem tagja a hálózatnak (azaz két partner a hálózatból, plusz két szervezet, amely nem tagja a hálózatnak);

2. terület: 3 támogatható országból származó 3 szervezet;

3. terület: 4 támogatható országból származó 4 olyan Nemzeti Erasmus+ Iroda, amely az ifjúságpolitika területén tevékenykedik.

 

4. Támogatható időszak

A tevékenységeket 2016. december 1. és december 31. között kell megkezdeni. A projekt időtartamának 24 vagy 36 hónapnak kell lennie. Mindemellett, amennyiben a megállapodás aláírása és a projekt megkezdése után a kedvezményezettek számára – rajtuk kívül álló, kellően megalapozott okokból – lehetetlenné válik a projekt tervezett időszakon belüli végrehajtása, engedélyezhető a támogathatósági időszak meghosszabbítása. További, legfeljebb 6 hónapra szóló hosszabbítás engedélyezhető, amennyiben ezt a támogatási megállapodásban megjelölt határidőn belül kérelmezik. A projektek időtartama ez esetben legfeljebb 42 hónap.

 

5. A pályázás menete

Az elektronikus pályázat benyújtása előtt a pályázóknak regisztrálniuk kell szervezetüket az oktatási, audiovizuális, kulturális, uniós polgársági és önkéntességi résztvevői portálon (Education, Audiovisual, Kultúra, Citizenship and Volunteering Participant Portal), ahonnan megkapják résztvevő-azonosító kódjukat (PIC-kód). A PIC-kódot fel kell tüntetni a pályázati űrlapon.

A szervezetekkel kapcsolatos valamennyi jogi és pénzügyi információ kezelése a résztvevői portálon keresztül zajlik. A regisztrációval kapcsolatos információkért keresse fel a portált a következő címen: http://ec.europa.eu/education/participants/portal

A pályázókat arra kérjük, hogy figyelmesen olvassák el a pályázati felhívásra és a benyújtási eljárásra vonatkozó összes tájékoztatást, és a pályázat részét képező dokumentumokat (a pályázati csomagot) használják, amely itt érhető el: https://eacea.ec.europa.eu/erasmus-plus/funding/key-action-3-initiatives-for-policy-innovation-social-inclusion-through-education-training-and-youth_en

A pályázati csomagot online kell benyújtani, és tartalmaznia kell a helyes, megfelelően kitöltött elektronikus pályázati űrlapot, valamint az összes vonatkozó és alkalmazandó mellékletet és igazoló dokumentumot.

A pályázati űrlapok az alábbi internetes címen találhatók: https://eacea.ec.europa.eu/PPMT/

Nem lehet figyelembe venni azokat a pályázatokat, amelyek nem tartalmaznak minden szükséges információt, illetve nem érkeznek be online a határidő lejárta előtt.

A támogatás iránti pályázatokat az EU hivatalos nyelveinek egyikén kell benyújtani.

 

6. Odaítélési feltételek

A támogatható pályázatok értékelése a következő elbírálási szempontok alapján történik. A pályázati támogatások odaítélésének kritériumai a következők:

  1. Relevancia (30 %)
  2. A projekt tervének és végrehajtásának minősége (20 %)
  3. A partnerség és az együttműködési megállapodás minősége (20 %)
  4. Hatás, terjesztés és fenntarthatóság (30 %)

 

7. Költségvetés

E pályázati felhívás keretében a projektek számára nyújtható társfinanszírozásra rendelkezésre álló költségvetés 13 000 000 EUR, amelynek elosztására a következőképpen kerül sor:

  1. csoport - Oktatás és képzés: 10 000 000 EUR
  1. csoport - Ifjúságpolitika: 3 000 000 EUR

Költségvetés csoportonként és indikatív elosztás területenként

1. terület: Országokon átívelő együttműködési projektek

Teljes összeg: 10 500 000 EUR

1. csoport: 10 000 000 EUR

2. csoport: 500 000 EUR

2. terület: Nagyszabású önkéntességi projektek

2. csoport: 1 000 000 EUR

3. terület: Nemzeti Erasmus+ Irodák közötti hálózatépítés

2. csoport: 1 500 000 EUR

 

Az EU által nyújtott pénzügyi támogatás nem haladhatja meg a teljes támogatható projektköltség 90 %-át. A maximális támogatási összeg projektenként: 500 000 EUR.

Az Ügynökség fenntartja magának a jogot arra, hogy ne ossza ki a pályázati felhívás céljára rendelkezésre álló teljes támogatási keretet.

 

8. Határidő

A pályázatok benyújtásának határideje: 2016. május 30. – közép-európai idő szerint déli 12.00

 

9. További információk

További részletekről a pályázóknak szóló útmutatóban tájékozódhat.

A pályázati útmutató és a pályázati csomag elérhető a következő internetes címen: https://eacea.ec.europa.eu/erasmus-plus/funding/key-action-3-initiatives-for-policy-innovation-social-inclusion-through-education-training-and-youth_en

 

Elérhetőség e-mailben: EACEA-Policy-Support{kukac}ec.europa.eu

Utolsó módosítás: 2017.03.09.