EURÓPAI NYELVI DÍJ 2017

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Tempus Közalapítvány pályázatot hirdet az idegen nyelvek oktatása terén működő intézmények számára az EURÓPAI NYELVI DÍJ 2017 elnyerésére.

A pályázatok benyújtásának határideje (postai feladás dátuma):
2017. február 24. (péntek)

Előbírálati határidő (beérkezési határidő!): 2017. február 10. (péntek)

Tájékoztatjuk kedves pályázóinkat, hogy 2017. február 24-én 14:30-ig leszünk elérhetők, eddig az időpontig tudunk pályázói támogatást nyújtani.

Az Európai Nyelvi Díj az Európai Bizottság által indított kezdeményezés, amelynek célja, hogy hivatalos elismerésben részesítse az idegen nyelvek tanítása terén megvalósuló, példaértékűnek minősülő és innovatív programokat, folyamatokat az oktatás és képzés bármely szintjén.

 Az Európai Nyelvi Díjat 1998-ban alapították az Európai Unió tagállamainak kezdeményezésére. Az azóta eltelt időben Európa-szerte több mint hétszáz intézmény vehette át a nyelvoktatásban elért kiemelkedő eredményeiért járó Díjat. Magyarországi pályázók először 2002-ben indulhattak a Díjért folyó versenyben.

A program hazai lebonyolításáért felelős Tempus Közalapítvány várja azon nyelvoktatásban érdekelt intézményi pályázók jelentkezését, amelyek az alábbi feltételeknek megfelelő, mintaértékű nyelvoktatási programnak adnak otthont:

A program…

a) …legyen átfogó
Építenie kell a célcsoportok lehetőségeire, szükségleteire és igényeire; ki kell terjednie a tanítási-tanulási folyamat minden szereplőjére, a tananyagra és a módszerekre egyaránt.

b) …képviseljen többletértéket nemzeti szinten     
Hozzá kell járulnia az idegen nyelvek oktatásának és tanulásának mennyiségi és/vagy minőségi fejlődéséhez. Mennyiségi javuláson például a nyelvi kínálat bővítése értendő, különös tekintettel a kevésbé gyakran használt és oktatott nyelvekre. A minőségi fejlődés fogalmába tartoznak többek között a korszerű módszerek.       

c) …biztosítsa a tanulók és/vagy tanárok tartós motivációját.

d) …legyen újszerű és kreatív
Új, korábban még nem alkalmazott megközelítési módokat kell feltárnia, megfelelve a tanulók szükségleteinek.

e) …rendelkezzen európai dimenzióval
Európa valóságából és nyelvi sokszínűségéből kell kiindulnia, továbbá ki kell használnia az abban rejlő lehetőségeket, hogy az idegen nyelvek tanulásán keresztül hozzájáruljon más kultúrák megismertetéséhez.

f) …legyen kiterjeszthető, továbbadható
Lehetséges forrásként kell szolgálnia mások számára, eltérő környezetben, különböző országokban. Például jó, ha az adott folyamat az eredetin kívül más nyelvek tanítására vagy más korcsoportok számára is adaptálható. A programnak bizonyítottan széleskörű hatása kell, hogy legyen. Kívánatos ezért, hogy az információterjesztés konkrét lépései legyenek nyomon követhetőek.

g) …illeszkedjen a Közös Európai Referenciakeret szemléletéhez.

Amennyiben a program a fenti feltételek mindegyikének eleget tesz, a programért felelős intézmény jó eséllyel pályázhat az Európai Nyelvi Díjra.

Bővebb információ az Európai Bizottság honlapján:

http://ec.europa.eu/languages/european-language-label/index_en.htm

 

Prioritások 2017-ben

A 2017. évben az Európai Nyelvi Díjra pályázók közül az éves prioritások területén működő programok az értékelés során többlet pontot kaphatnak. A felsorolt kategóriák nem jelentenek kizárólagosságot a pályázás során, más programok is jogosultak pályázni, amennyiben megfelelnek az Európai Nyelvi Díj egyéb keretrendszerének. Az idei évben az alábbi hat prioritás érvényesül:

  1. Többnyelvűség az iskolában és az osztályteremben: a sokféleség felkarolása az iskolában(európai prioritás)
  2. A nyelvtanulást elősegítő társadalom – informális nyelvtanulás (európai prioritás)
  3. Az információs és kommunikációs technológiák felhasználására épülő nyelvoktatási programok (nemzeti prioritás) (nemzeti prioritás)
  4. A munkaerő-piaci elhelyezkedést, illetve a munkahely megtartását célzottan segítő nyelvoktatási programok (nemzeti prioritás)
  5. Korszerű, gyakorlatorientált nyelvtanárképző és -továbbképző programok (nemzeti prioritás)
  6. Eltérő nyelveket tanító tanárok szakmai együttműködése révén megvalósuló programok.(nemzeti prioritás)
  7. Óvodás- és kisiskoláskori idegen nyelvi fejlesztő programok (nemzeti prioritás)
  8. Speciális tanulási igényű tanulók számára kidolgozott nyelvoktatási programok (nemzeti prioritás)

Milyen intézmények pályázhatnak?

Az Európai Nyelvi Díjra jogosult bármely, az európai nyelvek tanítása terén megvalósuló program, függetlenül attól, hogy annak oktatási, képző- vagy továbbképző intézmény, helyi vagy regionális hivatal, vállalat vagy más, Magyarországon bejegyzett szervezet (illetve ezek önálló szervezeti egysége) (továbbiakban intézmény) ad otthont. Az Európai Nyelvi Díj olyan programnak adományozható, amelynek kidolgozása a közelmúltban zárult le, és amelyet a mindennapok gyakorlatában már alkalmaznak - vagy a program gyakorlati alkalmazását még csak tervezik, de azt alaposan előkészítették. Olyan programok, amelyek már korábban befejeződtek, illetve hosszabb ideje futó, valamely intézmény alaptevékenységét képező, és emiatt önálló programként nem átadható folyamatok nem kaphatják meg az Európai Nyelvi Díjat.

Partnerségben megvalósuló programok esetében lehetőség van arra, hogy a partnerek egy koordinátor intézmény megjelölésével közösen adják be a pályázatot. Pályázó partnerként kizárólag olyan intézmény tüntethető fel, melynek jól körülhatárolható a program kidolgozásában pontosan betöltött szerepe és ez a szerep a pályázatban bemutatásra került. Partnerségben megvalósuló programok anyagi támogatása esetén a Tempus Közalapítvány a koordinátor intézménnyel köt szerződést.

Azon intézmények, amelyek programjai már elnyerték az Európai Nyelvi Díjat, nem pályázhatnak újra ugyanazon kezdeményezésükkel a díjazás évét követő öt évben, és azután is csak abban az esetben nyújthatnak be érvényes pályázatot, ha a korábban díjazott program időközben érdemi fejlesztéseken ment keresztül.

Javasoljuk, hogy azon intézmények, amelyek korábban pályáztak már az Európai Nyelvi Díjra, de programjuk nem kapott díjazást, akkor pályázzanak csak ugyanazon programmal újra, ha átdolgozzák, továbbfejlesztik a programot, figyelembe véve a szakértői értékelés során megfogalmazott visszajelzéseket is.

Az Európai Nyelvi Díjat nem nyerheti el olyan intézmény, melynek a Tempus Közalapítvány felé fennálló tartozása van, ezért a pályázat formai bírálatának egyik kritériuma, hogy a pályázó intézmény minden, a Tempus Közalapítvány felé korábban fennálló szerződéses kötelezettségét teljesítette.

Hogyan történik a pályázatok bírálata?

A pályázatok a TKA által felkért szakértők elé kerülnek, akik előzetesen véleményezik a formailag megfelelő pályázatokat. Az előválogatáson a legjobbnak ítélt programokat benyújtó pályázó intézményeket a szakértők személyesen is meglátogatják. (A szakértői csoport fenntartja a jogot, hogy a tartalmi bírálat során adott pontszámokat is figyelembe véve, maga határozza meg a meglátogatandó projektek listáját.) A szakértők javaslata alapján a TKA kuratóriuma 2017 nyarán dönt a bírálat végleges eredményéről, vagyis arról, hogy mely intézmények kapják az Európai Nyelvi Díjat. Ezután a TKA levélben értesíti a pályázókat, és a megítélt díjak az ősz folyamán ünnepélyes keretek között kerülnek átadásra.

Mit kapnak a díjazottak?

A nyertes pályázatot benyújtó intézmények és megjelölt partnereik oklevelet kapnak, melyet az Európai Bizottság Kulturális, Oktatási, Ifjúságpolitikai és Sportügyi Biztosa valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezető tisztségviselője lát el kézjegyével. A díjazottak között 500 000 Ft kerül kiosztásra. Az anyagi támogatás a program széleskörű megismertetésére, továbbfejlesztésére fordítható. A díjazottak továbbá használhatják az Európai Nyelvi Díj emblémáját céges dokumentumaikon, kiadványaikon. A Díj átadására ünnepélyes keretek között kerül sor Budapesten. Az eseményről várhatóan az országos sajtó és más média is tudósít.

Kik nyerték el eddig az Európai Nyelvi Díjat?

A Díjat elnyert projektek és azok rövid leírása megtalálható az Európai Bizottság Európai Nyelvi Díj adatbázisában: http://ec.europa.eu/education/language/label/label_public/. Az eddigiekben Magyarországon díjazott projektek a fenti adatbázison kívül megtalálhatóak a Tempus Közalapítvány honlapján: www.tka.hu.

Hogyan lehet pályázni?

Pályázni a Tempus Közalapítványtól igényelt űrlapon lehet. Az űrlap letölthető a TKA honlapjáról (www.tka.hu) vagy kérhető az információs irodától (T: 06-1-237-1320, info{kukac}tpf.hu). A pályázatokat és azok mellékleteit 6 nyomtatott példányban postán (egy eredeti és öt másolat), és egy elektronikus példányban e-mailen kell benyújtani az alábbi címekre:

Tempus Közalapítvány
1438 Budapest 70., Pf. 508.
katalin.horvath{kukac}tpf.hu

(Amennyiben a mellékletek mérete miatt csak postai csomagként tudja feladni a pályázatot, kérjük, a következő címre küldje: 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.)

Az e-mailen küldött pályázati anyag csak a pályázati űrlapot kell, hogy tartalmazza, a mellékletek elektronikus elküldésére nincs szükség. A postán küldött borítékra kérjük ráírni: „Európai Nyelvi Díj 2017”.

Felhívjuk figyelmüket, hogy hiánypótlásra a beadási határidő lejárta után nincs lehetőség. A Tempus Közalapítvány előzetes formai bírálatot végez a pályázat beadási határidejét megelőzően a 2017. február 10-ig beérkezett pályázatok esetében. Esetleges formai hibák esetén a pályázók írásban értesítést kapnak a hiányosságokról, amelyek korrigálására legkésőbb a pályázat beadási határidejéig lehetőséget kapnak. Amennyiben az előzetes formai ellenőrzésre beküldött pályázatoknak a Tempus Közalapítvány által jelzett szükséges hiánypótlásait a hivatalos beadási határidőig (2017. február 24.) nem adják postára, úgy az a pályázat formai érvénytelenségét vonja maga után. Hiánypótlásra e határidő lejárta után nincs lehetőség.


A pályázatok benyújtásának határideje:

2017. február 24. (péntek)
 (postára adás határideje, postabélyegző dátuma a borítékon)

Előbírálati határidő:

2017. február 10. (péntek)
 (beérkezési határidő)

 

További információ

Magyarországi díjazottak (2007-2012)

Az Európai Bizottság Nyelvek honlapja

Európai Nyelvi Díj adatbázis - a Díjat elnyert európai projektek tárháza, a legjobb gyakorlati példák a nyelvoktatás terén

 

 

Utolsó módosítás: 2016.09.09.