KEDVES ÉRDEKLŐDŐ, KEDVES JÖVŐBELI PÁLYÁZÓ!

Az Erasmus+ program előző szakasza 2020-ban lezárult. Az új 2021-2027 közötti szakasz pályázási lehetőségeit
az új Erasmus+ honlapunkon érheti el: Pályázati lehetőségek az Erasmus+ programban Erasmus+ | Tempus Közalapítvány (erasmusplusz.hu)

Partnerségi együttműködések: innováció és jó gyakorlatok cseréje (KA2) a 2014-2020-as programszakaszban

Az Erasmus+ program 2. kulcstevékenysége, Az együttműködés az innováció és a bevált gyakorlatok cseréje terén (KA2) partnerségi együttműködésben megvalósuló tevékenységeket támogat, amelyek célja innovatív gyakorlatok intézményi, helyi, regionális, nemzeti vagy európai szinten történő fejlesztése, átadása, megvalósítása.

A pályázatok vagy brüsszeli benyújtásúak (centralizált pályázatok):

vagy hazai benyújtásúak (decentralizált pályázatok):

Stratégiai partnerségek az Erasmus+ programban

A stratégiai partnerségek pályázattípus célja innovatív gyakorlatok fejlesztésének, átadásának, megvalósításának támogatása, továbbá az együttműködést, a társaktól való tanulást és az európai szintű tapasztalatcserét támogató közös kezdeményezések megvalósítása. A pályázatot a koordinátor intézmény országának nemzeti irodájához kell benyújtani. A nemzetközi együttműködések keretében megvalósuló projektek az európai és a hazai oktatás és képzés minőségének fejlesztéséhez járulnak hozzá. A cél az, hogy olyan eredmények szülessenek, melyeket a partnerség intézményei, illetve szűkebb-tágabb környezetük is használni fog a projektek lezárása után is.

A pályázati forma remek lehetőséget nyújt választ, megoldást találni az intézményen belül felmerülő szakmai kérdésekre, új kihívásokra, problémákra. Olyan intézményekkel javasolt együttműködni, melyek partnerek lehetnek a kitűzött célok elérésében.

A támogatási struktúra lehetőséget biztosít arra, hogy új tartalmakat hozzunk be az oktatásba, kipróbáljunk olyan tevékenységeket, módszereket, amelyek nem vagy kevésbé érhetőek el jelenleg az országban, környezetünkben, kísérletezzünk, tapasztalatot cseréljünk, tananyagot fejlesszünk, hogy mindezzel konkrét lépéseket tegyünk az oktatás fejlesztéséért.

Attól függően, hogy mik a projekt célkitűzései, eszközei, a projektek két típusba sorolhatók, ezek:

Az innovációt támogató stratégiai partnerségekben a partnerek a nemzetközi együttműködés keretében vállalják a projekt céljaihoz kapcsolódó, magas minőségű, innovatív gyakorlatok, szellemi termékek fejlesztését vagy átvételét, adaptálását és a már létező vagy új termék intenzív disszeminációját. Az elkészült vagy átvett szellemi termékek terjesztésére, népszerűsítésére külön események szervezhetők. A kitűzött célok elérését egymáshoz szervezett partnertalálkozók és beépített mobilitási tevékenységek is segíthetik akár. 

Bevált gyakorlatok cseréjét támogató stratégiai partnerségek, melyben az egymástól tanulás, a jó gyakorlatok, módszerek, ötletek cseréje, hálózatok létrehozása és megerősítése, a nemzetközi együttműködések megalapozása és kibővítése, nemzetközi kapacitás növelése, kisebb eredményeken való közös munka, azok összegzése, terjesztése, valamint a résztvevők és szűkebb-tágabb környezetük képzése lehetséges. A kitűzött célok elérését egymáshoz szervezett partnertalálkozók és beépített mobilitási tevékenységek is segíthetik akár.

A köznevelés területén a bevált gyakorlatok cseréjére irányuló pályázattípusok közé tartozik az iskolai, óvodai partnerségek, azonban erre különálló pályázattípusként tekintünk speciális szabályai miatt.

A partnerségben részt vevő intézmények

Az oktatás megújítása nem kizárólag az oktatási intézmények feladata és hatásköre, a korszerű tudás és módszertan sok esetben kívülről kell, hogy bekerüljön az oktatási szektorba. Ezért a pályázattípusban nem csak oktatási intézmények számára nyitott a lehetőség a részvételre, hanem bármilyen intézmény bekapcsolódhat projektbe.

Oktatási szektorok

Az Erasmus+ program a felnőtt tanulás, a felsőoktatás, a köznevelés, a szakképzés és az ifjúságügy területén megvalósuló projekteket támogat. Az, hogy a projekt melyik szektorhoz kapcsolódhat, nem az határozza meg, hogy a projektben részt vevő intézmények melyik oktatási szektorhoz tartoznak, hanem az, hogy a projekt eredményei melyik szektorban hasznosulnak, melyik oktatási szektor fejlesztését támogatják. Az Erasmus+ program kiemelten támogatja olyan projektek megvalósulását is, amelyek több oktatási szektort érintenek. A pályázatot azonban annak az oktatási szektornak a pályázati űrlapján kell benyújtani, amelyik terület a projekt a legnagyobb hatást fejti, ahol a leginkább hasznosul.

A stratégiai partnerségek pályázattípus egyes fajtái a következőképpen érhetők el az egyes oktatási szektorokban. 

Bővebb információ a pályázattípusról az egyes oktatási szektorokban

Az ifjúságügy területén benyújtható pályázatokról ezen az oldalon tájékozódhat.

További információk

Az Erasmus+ stratégiai partnerségek pályázattípusról, a pályázat benyújtásához kapcsolódó elvárásokról az angol nyelvű Erasmus+ program útmutatóból tájékozódhat.

A gyakori kérdések gyűjteménye a további tájékozódást segíti:

Partnerintézmények keresése alakuló projekthez

A Tempus Közalapítvány projektpartner keresését segítő adatbázisa: https://tka.hu/partnersearch
További információ a köznevelést érintő partnerkeresési lehetőségekről: https://tka.hu/palyazatok/532/partnerkereses
További információ a szakképzést érintő partnerkeresési lehetőségekről: https://tka.hu/palyazatok/573/partnerkereses
További információ a felnőtt tanulást érintő partnerkeresési lehetőségekről: https://tka.hu/palyazatok/579/partnerkereses

Jó példák, inspiráció

Már megvalósult magyar részvételű projektek között itt böngészhet tka.hu/projektbemutatok

Még több támogatott projekt leírása, és lezárult projektek eredményei az Európai Bizottság által fenntartott oldalon találhatóak Erasmus+ Project Results Platformon

Erasmus+ stratégiai partnerségek pályázattípust érintő cikkek, publikációk

 

Pályázattípusok 2014-2020 között

Kedves érdeklődő, kedves jövőbeli pályázó!

Az Erasmus+ program előző szakasza 2020-ban lezárult, a lenti pályázatokra jelentkezni már nem lehet. Az új 2021-2027 közötti szakasz pályázási lehetőségeit az új Erasmus+ honlapunkon érheti el: Pályázati lehetőségek az Erasmus+ programban Erasmus+ | Tempus Közalapítvány (erasmusplusz.hu)

 

Utolsó módosítás: 2022.11.10.