KEDVES ÉRDEKLŐDŐ, KEDVES JÖVŐBELI PÁLYÁZÓ!

Az Erasmus+ program előző szakasza 2020-ban lezárult.
Az új 2021-2027 programszakasz információit az új Erasmus+ honlapunkon érheti el: Erasmusplusz \ Köznevelés Erasmus+ | Tempus Közalapítvány

Köznevelési projektek az Erasmus+ programban 2014-2020 között

Az Erasmus+ program keretében a köznevelési-, illetve a köznevelés terén aktív intézmények szakmai fejlesztési céljaik elérése érdekében pályázhattak mobilitási és partnerségi projektek megvalósítására.

A mobilitás során a külföldi képzésen való részvétel változatos lehetőségeket hordozott magában: a sikeres pályázók módszertani továbbképzésen, nyelvtanfolyamon vehettek részt, oktatási tevékenységet folytathattak külföldi iskolában, szakmai látogatást tehettek (job shadowing) egy külföldi iskolában vagy szakmai szervezetnél.
A pályázattípus célja, hogy a tanárok és más munkatársak – az intézményi igényeket szem előtt tartva - nemzetközi környezetben fejlődhessenek.

Kik pályázhattak mobilitásra?

Partnerségi projektek keretein belül iskolai, óvodai partnerségek, továbbá vegyes intézményi összetételű köznevelési stratégiai partnerségek valósulhattak meg 2014 és 2020 között.

Iskolai, óvodai partnerségek
A sikeresen pályázó óvodák, általános iskolák, gimnáziumok, szakgimnáziumok, szakközépiskolák, szakiskolák, készségfejlesztő iskolák, kollégiumok, alap- vagy középfokú művészeti iskolák olyan közneveléshez kapcsolódó rövid és hosszú távú projektekre kaphattak támogatást, melyek óvodai vagy iskolai keretek között elvégezhető tevékenységekre épültek.
A hétéves ciklus célja a fenti intézmények 21. századi készségekkel és kompetenciákkal való felruházása, illetve az európai identitás erősítése volt.

Vegyes intézményi összetételű köznevelési stratégiai partnerségek
A pályázatra az oktatás, a képzés vagy a munkaerőpiac területén aktív köz- és magánintézmények, valamint a köznevelési intézmények jelentkezhettek.
A pályázattípus a köznevelésben biztosított lehetőséget új és innovatív gyakorlatok, módszerek kidolgozására, terjesztésére és alkalmazására a köznevelési intézmények és/vagy más, a köznevelésben érintett intézmények által megvalósított nemzetközi partnerségi projektek keretében. A projektek során innovációt vagy jó gyakorlatok cseréjét támogató partnerségek jöhettek létre.

Pályázattípusok 2014-2020

Kedves érdeklődő, kedves jövőbeli pályázó!

Az Erasmus+ program előző szakasza 2020-ban lezárult, a lenti pályázatokra jelentkezni már nem lehet. Az új 2021-2027 közötti szakasz pályázási lehetőségeit az új Erasmus+ honlapunkon érhetik el: Erasmusplusz \ Köznevelés Erasmus+ | Tempus Közalapítvány

 

Utolsó módosítás: 2022.11.07.