Az Európai Unióval kapcsolatos ismeretek oktatása Comenius projektek segítségével

2011 | Disszeminációs füzetek, Egész életen át tartó tanulás program 2007-2013

Az Európai unió szakpolitikái közvetlen hatással vannak a mindennapokra, mindannyiunk életére. Ezért is lényeges, hogy az emberek tisztában legyenek azzal, tulajdonképpen mi is az Unió, hogyan működik, mi miért történik. Különösen fontos, hogy a fiatalok tájékozottak legyenek ezekben az ügyekben. Az ő felkészítésükben az iskolák és a tanárok játszanak kulcsszerepet.

A Comenius iskolai együttműködések jellegüknél fogva mind az európaiság megélését szolgálják, ezért számos kincs rejtőzik a részt vevő iskoláknál. A nemzetközi együttműködések során sokszor az Európai Unióval kapcsolatos ismeretek feldolgozására is nagy hangsúlyt fektetnek, segédeszközöket dolgoznak ki, akkor is, ha nem ez a projekt központi témája.

A kötetben bemutatott projektek résztvevői készítettek társasjátékot, prezentációkat, filmeket, színdarabot, virtuális útitervet, országismertetőket, vetélkedőt, recepteket – ami összeköti a sokféle témát és megközelítést, az az európai uniós ismeretek jelentőségének felismerése, a diákok aktív közreműködése, az élményszerű tanulás és a nyitottság.

A Comenius projektekben és más intézmények gondozásában is számos információs anyag készült az Európai Unióról, kifejezetten a tanárok és a diákok számára – nemcsak hagyományos kiadványok, térképek, plakátok, kifestőkönyvek, képregények, kártyák, társasjátékok, de élvezetes on-line kvízek és játékok is. A problémát inkább az jelenti, hogyan juthat el mindez más tanárokhoz, diákokhoz. Kiadványunkkal az első lépést szerettük volna megtenni afelé, hogy egyengessük ezt az utat, és megkönnyítsük a tudásmegosztást.

A kiadvány a forrás megjelölésével szabadon felhasználható.

Méret: 2,2 MB
Kiterjesztés: PDF

Letölthető