Karácson Zsolt

Projektmenedzsment képzés oktatója

Végzettségét tekintve okleveles közgazdász (EU-szakirány), valamint MBA-programban pénzügyi és gazdasági, valamint menedzsment szakirányon folytatott tanulmányokat. Szakterülete az EU-s támogatással megvalósuló projektek, programok pénzügyi menedzsmentje, amelyben elméleti tudása mellett sokéves gyakorlati tapasztalata is van: számos EU-s projekt megtervezésében és megvalósításában vett részt szakértőként, projektmenedzserként, illetve több pályázati konstrukcióban működik közre szakmai és pénzügyi értékelőként, továbbá vállalkozások vezetője és tulajdonosa itthon és külföldön.

A Szegedi Tudományegyetemen, a Széchenyi István Egyetemen és a Budapesti Metropolitan Egyetemen tanfolyami és egyetemi kereteken belül lebonyolított képzéseken oktat projektek pénzügyi tervezéséhez és megvalósításához kapcsolódó tárgyakat. A Tempus Közalapítvány projektmenedzsment képzésén is a pénzügyi ismeretekbe vezeti be a résztvevőket. Bátran kérdezheti őt mindenről, ami a költségvetés-tervezéssel, cash flow-val, pénzügyi beszámolóval kapcsolatban kérdésként felmerül Önben.

Utolsó módosítás: .