Szűrési feltételek

Hely

Oktatási szektor

Téma

Tantárgy

Pályázat

AZ EUROSZKEPTICIZMUSTÓL KÖZÖS EURÓPAI KINCSEINKIG - Együttműködni a hétköznapokban is

2020 | | aktív állampolgárság | Nógrád | HOLLÓKŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA - „Örökségünket örökül hagyni”, testvérvárosi találkozó

2020

Öt ország településeiről érkeztek résztvevők Hollókőre 2019 tavaszán, hogy megosszák egymással, mit jelent számukra európai polgárnak lenni. Az Örökségünket örökül hagyni projekt lehetőséget adott őszintén beszélni kétségekről, kihívásokról és a közös, sokszínű, európai értékeink megőrzésének lehetőségeiről. Szabó Csabát, Hollókő polgármesterét kérdeztem a testvértelepülési találkozó tapasztalatairól.

EGY FESZTIVÁLON A SZAVAZÁS IS JOBBAN MENNE

2020 | | aktív állampolgárság | Budapest | PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATA - debate, therefore I learn - Vitatkozva tanulni, civil társadalmi projekt

2020

Pest Megye Önkormányzata 6 nemzetközi partner együttműködésével valósította meg az iDebate – Vitatkozva tanulni projektet, amelynek célja a fiatalok társadalmi szerepvállalásának ösztönzése, a közéletbe való bevonása volt. A helyi rendezvényeken kiderült: a gyerekeknek sok ötletük van arra, hogyan lehetne a korosztályuk aktivitását növelni. A projekt során létrejött iDebate online ifjúsági platform folyamatosan frissül, a fórumozók és követők száma pedig még most is bővül. Dorka Áronnal, Pest Megye Önkormányzatának programfelelősével beszélgettünk.

VELÜNK ÉLŐ ELLEN-KULTÚRA

2020 | | aktív állampolgárság | Pest | LATERNA MAGICA NONPROFIT KFT. - EUnderground, európai emlékezet

2020

Az EUnderground projekt hét volt szocialista ország szervezeteinek részvételével igyekezett feltárni az 1945-1989 közötti kultúrpolitikában épphogy csak megtűrt, de inkább tiltott művészek tevékenységét és sorsát. A cél az volt, hogy megmutassák a fiataloknak: a szólásszabadság nem volt mindig magától értetődő jog, ezért különösen figyelni kell a védelmére. Bíró Dániellel, a vezető partner, a Laterna Magica Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Kulturális örökségünk másként

2019 | | | | Veszprém megyei jogú város önkormányzata - Reveal YouropEaN Cultural Heritage városok hálózata

2019

2018 őszén indult útjára a Reveal YouropEaN Cultural Heritage (ENriCH) elnevezésű pályázat, öt ország részvételével. Vállalásuk merész: szeretnék, ha a fiatalok számára a kulturális örökség kifejezés új értelmet nyerne. A program koordinátorát, a veszprémi önkormányzat Stratégiai Irodájának munkatársát, Knauer Annát kérdeztük arról, hogyan fognak eljutni idáig.

TÖBB MINT TÁBOROZÁS

2018 | | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat | Pest | GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

2018

A táborozásban mindig ugyanaz volt a fontos: együttlét és kommunikáció. Az érintkezés, a megismerés öröme. Így van ez ma is – csak ma már tudatosabban lehet jóra használni a nemzetközi összejövetelekben rejlő erőt. Erről beszélgettünk a gödöllői önkormányzat kommunikációs vezetőjével az Európa a polgárokért programban megvalósított ifjúsági táboruk kapcsán.

KÖRNYEZETVÉDELMEN ÉS EU-S PROBLÉMÁKON TÚL: „Az volt az elsődleges célunk, hogy jobban megismerjük egymást!”

2018 | | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat | Veszprém |

2018

A Helyi környezetvédelmi erőfeszítések az EU környezetvédelmi szakpolitikája tükrében elnevezésű projekt az Európa a polgárokért program testvérvárosok találkozója támogatásával valósult meg. Ahhoz képest, hogy a környezetvédelmen volt a hangsúly, az uniós intézményektől a gasztronómiáig és a néptáncig sok minden más is szóba került. A program eredményeiről és kihívásairól a pályázat koordinátorát, Borbásné Gazdag Gabriellát, a Várpalotai Önkormányzat nemzetközi referensét kérdeztem.

Sorsdöntő kérdések megoldásához bárki hozzájárulhat

2018 | | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat | Vas | KŐSZEGI TESTVÉRVÁROSI EGYESÜLET

2018

Még mi, a kicsik is sokat számítunk – ez a mottója a Kőszegi Testvérvárosi Egyesület legutóbbi, Európa a polgárokért program keretében megvalósított nemzetközi projektjének. Az EULOCAL kezdeményezés globális jelentőségű témák kapcsán vizsgálta, hogyan járulhatnak hozzá kis közösségek, nemzetek a közös sikerekhez. A projektről dr. Mátrai Istvánt, az egyesület elnökét kérdeztük.

KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÜNK MÁSKÉNT

2018 | | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat | Veszprém | KULTURÁLIS ÖRÖKSÉGÜNK MÁSKÉNT

2018

2018 őszén indult útjára a Reveal YouropEaN Cultural Heritage (ENriCH) elnevezésű pályázat, öt ország részvételével. Vállalásuk merész: szeretnék, ha a fiatalok számára a kulturális örökség kifejezés új értelmet nyerne. A program koordinátorát, a veszprémi önkormányzat Stratégiai Irodájának munkatársát, Knauer Annát kérdeztük arról, hogyan fognak eljutni idáig.

ELŐÍTÉLET HELYETT VÁLASZD AZ ÉLETET!

2018 | | aktív állampolgárság | Pest | Szembenézés Alapítvány (projektpartner)

2018

Miért kell még mindig a holokauszttal foglalkozni? – kérdezik sokan, sokszor. A Szembenézés Alapítvány könnyen érthető, pozitív emlékezetprojektjével az eddigiektől eltérő, erős választ ad erre a kérdésre

MIRE TANÍT A MÚLT?

2018 | | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat | Pest | KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

2018

Hogyan élünk együtt ma a történelem sötétebb fejezeteivel? Megmenthetjük-e a jövő generációit a háborúk és a totalitárius rezsimek fenyegetésétől? Mit kell tennünk ahhoz, hogy az idegengyűlölet, az intolerancia és a diszkrimináció ne nyerhessen teret? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az Európa a polgárokért program támogatásával megvalósuló, Cellafalra karcolva című nemzetközi projekt, amelyről Lippai Klaudia, a kezdeményezés magyar koordinátora számolt be.

Történelem testközelből

2017 | | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat, önkéntesség | Pest | Történelem testközelből

2017

A Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium diákjai azt tanulmányozzák az Európa a polgárokért program keretében, hogy a civil társadalom hogyan járult hozzá a diktatúra bukásához és a demokráciába való átmenethez. Öt európai országban vizsgálják a kérdést az „Építsük együtt a demokratikus Európát!” projektben: Magyarországon, Németországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Görögországban. A témában szervezett rendezvények mellett a fiatalok által készített videóinterjúk, kérdőívek és kiállítások mutatják be az adott korszakot. A projekt koordinátorát, Varga Adrienne-t az eddigi tapasztalatokról kérdeztük.

Európa egységes, élő egész

2017 | | aktív állampolgárság, önkéntesség | Komárom-Esztergom | Mire Magyar Identitásért Regionális Egyesület

2017

A polgár útja a történelem tükrében című projekt segítségével 4 ország 6 civil szervezete indított párbeszédet az Európai Unió által biztosított szabadságról és jogokról. A generációkat összekötő programnak köszönhetően a fiatal korosztály számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a közös értékeket építeni és óvni kell. A kiemelkedő sikerű kezdeményezést nemrég európai szintű díjjal ismerték el, amelyet a demokratikus közösségek építéséhez hozzájáruló civil szervezetek kaphatnak meg. A magyar résztvevő Magyar Identitásért Regionális Egyesület képviselőjével, Illés Kádek Kata projektkoordinátorral beszélgettünk.

Fókuszban a szabadságjogok

2017 | | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat | Zala | Fókuszban a szabadságjogok

2017

Hévízi fiatalok részvételével zajlott az EU3doms nevű programsorozat, amely az Európa a polgárokért program keretében valósult meg, középpontban a négy uniós szabadságjoggal. Miközben a gyerekek megismerkedhettek alapvető jogaikkal és az Unió működésével, a projektben részt vevő felnőttek komoly problémákat vitattak meg a tőke, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlása, valamint az emberek szabad mozgása kapcsán. A megvalósult programokról Kepli Józsefet, Hévíz alpolgármesterét kérdeztük.

Szárnyvonalak Európában

2017 | Köznevelés | drámapedagógia, színház, hátrányos helyzet, sport, szociális kompetenciák | Pest | Csepp a Tengerben Alapítvány

2017

Társadalmi előítéletekkel kapcsolatos nemzetközi érzékenyítő találkozót szerveztek az Európa a polgárokért program résztvevői.

Peace action week - Make change happen

2017 | | interkulturális tapasztalat, önkéntesség, szociális kompetenciák | Budapest | ELIX - Conservation Volunteers Greece (pályázó), Egyesek Ifjúsági Egyesület (partner)

2017

A projekt a fiatalok interkulturális tanulási lehetőségének megteremtése nemzetközi önkéntes táborok és egyéb nem-formális tanulási programok és események életre keltésével.

Testvérvárosok párbeszédben

2017 | | aktív állampolgárság, önkéntesség | Bács-Kiskun | Testvérvárosok párbeszédben

2017

Az Európa a polgárokért program keretében magyarországi, szerbiai, romániai és szlovákiai kistelepülések lakói találkoztak Tompán 2017 augusztusában. A Szolidaritás, szuverenitás és Európa jövője a Brexit után című projekt csaknem 270 fő részvételével zajlott. Végh Lászlót, Tompa polgármesterét kérdeztük az eseménysorozatról.

Tapasztalatcsere zenével, tánccal, énekszóval

2017 | | aktív állampolgárság, önkéntesség | Pest | Tapasztalatcsere zenével, tánccal, énekszóval

2017

Kilencszázötven év: ez lehet Alsónémedi legnagyobb büszkesége. Ennyi ideje bizonyítottan élnek itt emberek a Duna-Tisza közén, Pest megye egyik legrégebben lakott helységében. Egy ilyen múltú településnek bőven van mondanivalója a „szomszédoknak”, és az Európa a polgárokért programnak köszönhetően az itteniek már számos alkalommal át is adhatták tapasztalataikat a testvérvárosaiknak.

Társadalmi vállalkozások a fenntarthatóságért

2017 | | aktív állampolgárság, önkéntesség, vállalkozókészség fejlesztése | Békés |

2017

Milyen egy jó program, amelyben országok, városok kooperálnak egymással? Olyasmivel foglalkozik, ami minden résztvevő számára fontos és aktuális, lehetőséget ad a jó gyakorlatok cseréjére, és benne rejlik a tartós együttműködés lehetősége. Egy ilyen támogató hálózat felépítésére tesz kísérletet most Gyula Város Önkormányzata a Hálózat a társadalmi vállalkozások sikerességéért című nyertes projektje keretében.

Breaking Stereotypes

2016 | | hátrányos helyzet, szociális kompetenciák | | Együttható Egyesület

2016

A Breaking Stereotypes című ifjúsági csereprogramot 2016. november 17-25 között valósították meg Gánton. A projekt általános célja a fogyatékossággal élő fiatalok társadalmi inklúziójának elősegítése volt.

Citizenship education in European secondary schools

2016 | Köznevelés | aktív állampolgárság, interkulturális tapasztalat | Budapest | Közgazdasági Politechnikum (Cross-Cultural Connections)

2016

A projekt célja egyrészt, hogy a tanárok megismerjék egymás jó gyakorlatait, melyek a demokráciára neveléssel kapcsolatosak. Másik fontos célja, hogy a diákokat toleranciára nevelje, mérsékelje a sztereotíp és előítéletes gondolkodást, illetve hogy a diákok megismerkedjenek az emberi jogokkal, hogy majd tudatos állampolgárokká váljanak

Európai adatbázisok

Minden jog fenntartva, 2014 © Tempus Közalapítvány

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/002298
Engedélyszám: E/2020/000342

TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY 1077 BUDAPEST, KÉTHLY ANNA TÉR 1. • TELEFON: (+36 1) 237-1300 • INFÓVONAL: (+36 1) 237-1320
E-MAIL: INFO{KUKAC}TPF.HU