Erasmus ösztöndíj hallgatóknak

  Erasmus+ tanárok

  Erasmus+ Ifjúság és Eurodesk

  Európai Ifjúsági Portál

  100újélmény

  Campus Mundi ösztöndíjak

  Europass Magyarország

  Európa a polgárokért program

  A tanulás jövője

  Study in Hungary

  ErasmusPlus_HU

  Campus Mundi



Innováció és vállalkozókészség – ígéretes példák a hazai felsőoktatási intézményekben

2017.11.30.

Nemzetköziesítés | Felsőoktatás

Bemutatták az EMMI Felsőoktatási Államtitkársága, az Európai Bizottság és az OECD „A vállalkozókészség és az innováció támogatása a magyar felsőoktatásban” címmel kiadott közös jelentését.

 
A Tempus Közalapítvány által szervezett rendezvényen a felsőoktatási intézmények és partnereik közötti hazai együttműködések legjobb gyakorlatait is felvonultatták.
 
Európában és a világon a felsőoktatási intézmények korábbi oktatói-kutatói küldetése megváltozott, feladatkörei bővültek, a vele szemben támasztott elvárások nőttek, mind több szó esik az ún. „harmadik misszióról”. Előtérbe került, hogy az intézmények milyen választ adnak a közösség társadalmi, gazdasági és kulturális kihívásaira: mennyire segítik a társadalmi mobilitást és a hátrányos helyzetű csoportok hozzáférését a felsőoktatáshoz, mit tesznek a diplomások foglalkoztathatóságáért, hogyan járulnak hozzá a gazdasági növekedéshez és a helyi fejlődéshez, miként ösztönzik új vállalkozások létrejöttét és a meglévő cégek innovációját. A vállalkozó szellemű gondolkodásmód kialakítása új készségek tanítását és új tanítási módszerek alkalmazását követeli meg. A jelenlegi Felsőoktatási Stratégiával fontos lépést tettünk afelé, hogy a magyar felsőoktatási intézmények e két szempontból még aktívabbá váljanak.

 Fotó: EMMI

Ezt a folyamatot és legfrissebb eredményeit vizsgálta az OECD és az Európai Bizottság „A vállalkozókészség és az innováció támogatása a magyar felsőoktatásban” című új jelentésében. A jelentést Palkovics László az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára; Jens Nymand Christensen, az Európai Bizottság Oktatásügyi és Kulturális Főigazgatóságának főigazgató-helyettese; valamint Sylvain Giguere, az OECD Regionális Foglalkoztatási és Társadalmi Innovációs Divíziójának és Helyi Gazdasági és Foglalkoztatás Fejlesztési Programjának (LEED) vezetője mutatták be az Innovatív felsőoktatás – regionális fejlesztés és hálózatépítés című konferencián.

A jelentés a HEInnovate kutatás eredménye, amelyet az OECD és az Európai Bizottság az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Tempus Közalapítvánnyal együttműködésben 2015. december és 2016. november között végzett Magyarországon. 
Az országjelentésnek már most konkrét szakpolitikai hatása van. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Tempus Közalapítvánnyal közösen - felsőoktatási intézmények és innovatív vállalatok képviselőiből és szakpolitikai szereplőkből álló szakértői csoport bevonásával - gyakorlati javaslatokat és támogató mechanizmusokat dolgozott ki a magyarországi felsőoktatási intézmények számára.


 Fotó: EMMI 

A jelentés szerint a vállalkozókészség és az innováció hatékony támogatása érdekében maguknak a felsőoktatási intézményeknek is vállalkozó szelleműnek és újítónak kell lenniük az oktatásszervezés, a kutatás és az üzleti szférával való együttműködés terén. Számos magyar felsőoktatási intézmény kísérletezik is újító eszközökkel: új tanítási módszereket épít a tantervbe, a vállalkozói szemléletet fejlesztő tevékenységekbe kezd, támogatja a startupokat, erősíti vállalati és társadalmi partnerségeit és törekszik a nemzetközi működésre. A Debreceni Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Szent István Egyetem, a Széchenyi István Egyetem és az Eszterházy Károly Egyetem több nagyon ígéretes gyakorlatát ismerték meg a kutatók, amelyekről az országjelentésben is beszámolnak.

A tanulmány számos fejlesztési területet is megnevez:

  • Meg kell határozni, hogy mit jelent a felsőoktatási intézmények harmadik missziója, az ehhez kapcsolódó tevékenységek támogatására pénzügyi és humánerőforrás-fejlesztési ösztönző rendszert kell kialakítani. Ösztönözni kell a felsőoktatási intézmények együttműködését a stratégiai területeken, például a költséges kutatási eszközök megosztott használatával. Mindez elősegítheti a versenyképességet, különösen a gyógyszeripar és a biotechnológia terén. 
  • Fokozni kell a hallgatók és a fiatal kutatók részvételét a vállalkozási tevékenységekben.
  • Különös figyelmet kell fordítani a nemzetközi mobilitásból hazaérkező diákokra és munkatársakra éppúgy, mint a külföldi hallgatókra és oktatókra.

Palkovics László oktatási államtitkár megnyitójában arról beszélt, hogy a magyar Felsőoktatási Stratégia létrehozásának egyik fő célja volt, hogy kialakítsa azokat a fő irányokat, amelyek hozzájárulnak, hogy a felsőoktatási intézmények közelebb kerüljenek a munkaerőpiachoz, hogy a képzésből kikerülő diplomás hallgatók piacképes tudással rendelkezzenek. Kiemelt célként utalt arra, hogy fokozni kell a nemzetköziesítés mértékét és újra meg kell határozni a felsőoktatási intézmények harmadik misszióját – az egyetemeknek sokkal jobban be kell ágyazódniuk a helyi közösségbe és gazdaságba, amihez magunknak az intézményeknek kell újragondolniuk struktúráikat. Rávilágított, hogy kulcsfontosságú az egyetemek innovációban betöltött szerepe. 

A kiadvány letölthető az OECD honlapjáról:

http://www.oecd.org/industry/supporting-entrepreneurship-and-innovation-in-higher-education-in-hungary-9789264273344-en.htm

http://www.oecd-ilibrary.org/industry-and-services/supporting-entrepreneurship-and-innovation-in-higher-education-in-hungary_9789264273344-en 

Információ az Innovatív felsőoktatás - regionális fejlesztés és hálózatépítés konferenciáról 

Utolsó módosítás: 2017.12.19.

Minden jog fenntartva, 2014 © Tempus Közalapítvány

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/002298
Engedélyszám: E/2020/000342

TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY 1077 BUDAPEST, KÉTHLY ANNA TÉR 1. • TELEFON: (+36 1) 237-1300 • INFÓVONAL: (+36 1) 237-1320
E-MAIL: INFO{KUKAC}TPF.HU