Megújul az Iskolai-, óvodai stratégiai partnerségek pályázattípus

2017.10.18.

Pályázat | Köznevelés

Rugalmasabb feltételek, egyszerűbb pályázás, jelentősen bővülő pályázati forrás. A megújuló pályázattípus az eddiginél jóval könnyebben alkalmazható szabályrendszerrel segíti a tervek megvalósítását.

Jelentős változásokat tapasztalhatnak az Iskolai-, óvodai stratégiai partnerségek pályázattípusra jelentkező intézmények a 2018-as pályázati fordulóban. Az Európai Bizottság a nemzeti irodák közreműködésével az eddigieknél lényegesen egyszerűbb pályázati feltételeket biztosít pályázati felhívásában. A pályázattípus közérthetősége és hozzáférhetősége a tervek szerint jelentősen javulni fog. A megújuló támogatási forma továbbra is a stratégiai partnerségi kulcstevékenység része lesz, ennek értelmében a korábbi pályázattípus örökségének tekinthető. A projektek szakmai célkitűzései alapjaiban nem változnak, a program továbbra is köznevelési intézmények számára biztosít támogatást intézményi céljaik megvalósítására nemzetközi környezetben. A változtatások célja, hogy minél több iskola és óvoda tudjon csatlakozni az Erasmus+ programhoz és kihasználni annak nemzetközi tapasztalatszerzési lehetőségeit.

Az egyszerűsítési törekvés részeként a pályázati űrlapban jelentősen csökken a kérdések száma, azok megfogalmazása konkrétabb és világosabb, míg a támogatási összeg igénylése sokkal egyszerűbb lesz. A partnerségben minimálisan részt vevő intézmények száma nem változik, azonban a partnerek száma, illetve a költségvetés maximum összege módosulhat, így egységesebb támogatási konstrukció érhető el az intézmények számára.

A pályázattípus bevezetését további forrásnövekedés is kíséri, európai szinten összesen 280 millió euró áll majd a köznevelési stratégiai partnerségi szektorba jelentkezők rendelkezésére. A pályázattípus magyarországi bevezetését közel 50 százalékos forrásbővülés kíséri, ami az Erasmus+ program indulása óta a legjelentősebb emelkedés, melynek köszönhetően a 2017-es évi körülbelül 100 nyertes koordinátori vagy partneri pályázat akár felével is bővülhet.

2017 őszén megjelenik a 2018-as pályázati körre vonatkozó felhívás, melyben az érdeklődők a pontos pályázati feltételekről tájékozódhatnak. A Közalapítvány munkatársai a stratégiai partnerségi pályázatokat előkészítő rendezvényeket tartanak az ősz folyamán, és az új pályázattípust bemutató pályázatíró rendezvényeket is terveznek január-februárban.

Kérjük, kövesse figyelemmel honlapunkat, Erasmus+ tanároknak néven elérhető Facebook oldalunkat, illetve érdemes feliratkozni hírlevelünkre, melyben számos hasznos információt megtalálhat.

Balogh Tamás, Kiss Tímea, Vercseg Zsuzsanna

Erasmus+ Iskolai-, óvodai stratégiai partnerségek

Tempus Közalapítvány

Utolsó módosítás: 2017.10.30.