Felhívás jó gyakorlatok megosztására a korai iskolaelhagyás témában

2017.07.05.

Magazin | Köznevelés

A korai iskolaelhagyás Európa szinte minden országát érintő probléma, hol súlyosabb, hol kevésbé súlyos méreteket ölt, csökkentésére európai szintű elvárások és javaslatok mentén és saját tapasztalatok alapján a legtöbb ország tesz valamilyen kísérletet. Az országos szintű beavatkozások mellett a legtöbbet a veszélyeztetett diákokkal kapcsolatban álló segítők tehetik és teszik is, akik együttműködéssel, személyes segítségnyújtással tudják elérni, hogy ezek a tanulók is elvégezzék a középiskolát. Ezeket a segítőket keressük, hogy megosszák bevált gyakorlataikat, jó példáikat annak érdekében, hogy ebből mások is tanulhassanak.

A korai iskolaelhagyás olyan komplex probléma, amely bár az iskolában jelentkezik, a mögöttes okok számtalan tényezőre vezethetők vissza: családi problémák, a diák tanulási nehézségei, nem megfelelő iskolai környezet, nem támogató vezetői modell, vagy a diák és tanárai közötti bizalmi viszony hiánya. Annak, ha egy diák nem szerez középfokú végzettséget, hosszú távú negatív következményei vannak nemcsak az ő személyes életében, de társadalmi-gazdasági szinten is.
Ahhoz, hogy a problémát kezelni lehessen, azaz csökkenjen azok száma, akik végzettség nélkül hagyják el a középiskolát, az érintettek (törvényalkotók, oktatási szakemberek, iskolavezetők, tanárok és a gyerekeket közvetlenül segítő más szakemberek, úgymint pszichológusok, családsegítők, gyámügyesek stb.) folyamatosan megoldásokat keresnek, dolgoznak ki, alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy számos jó gyakorlat alakult már ki és működik többek között az iskolákban, ugyanakkor ezek jó része más érintettek számára általában ismeretlen marad.
A Tempus Közalapítvány által vezetett ESLplus (European ESL-Platform and Support Services; ESL – early school leaving) projektben egy nemzetközi jó gyakorlat gyűjteményt fejlesztettünk, amelyben megoszthatók a másokat inspiráló példák, és bárki kereshet is a feltöltött gyakorlatok között.

KITŐL VÁRUNK JÓ PÉLDÁKAT?

OSSZA MEG TUDÁSÁT! HASZNÁLJA AZ ONLINE ESZKÖZTÁRAT! BÖNGÉSSZEN MÁSOK JÓ GYAKORLATAIBAN! VÁLJON EGY EURÓPAI TANULÓKÖZÖSSÉG RÉSZÉVÉ!

Mivel a problémával először tanárok, iskolavezetők szembesülnek így az ő tapasztalatuk, gyakorlatuk, módszerük feltétlenül inspiráló lehet európai kollégáik számára.

Amennyiben van olyan iskolai vagy osztálytermi gyakorlata, módszertana, technikája vagy együttműködése, ami segíthet az iskolában tartani vagy oda visszavezetni a diákot, kérjük, hogy töltse föl a jó gyakorlat példatárba, hogy mások is megismerhessék.

Bár elsődlegesen tanárok, iskolavezetők jó gyakorlatait várjuk, mellettük fontosnak tartjuk, hogy megjelenjenek gyermekvédelmi szervezetek, pedagógiai szolgáltatók és más oktatásfejlesztők, a témában érintett szakemberek kipróbált gyakorlatai is.

MI A JÓ PÉLDA?

Bármilyen, az oktatásban vagy azon kívül alkalmazott tevékenység, ami hozzájárul ahhoz, hogy a veszélyeztetett diák az iskolában maradjon és befejezze tanulmányait. Egy ilyen jó példa egyaránt lehet oktatási, tanulási technika a tanár-diák viszonyában, de lehet iskolai menedzsment szintű vagy akár egyéni tanulási utat támogató gyakorlat is. Lehet esettanulmány szövegesen bemutatva, de videó, kép- és hanganyag, prezentáció vagy akár tréning program.

MILYEN TÉMÁBAN VÁRUNK JÓ PÉLDÁKAT?

Bármilyen témában, ami hozzájárul ahhoz, hogy a diák ne hagyja abba a tanulmányait, vagy ha ez már megtörtént, akkor segíti a hatékony beavatkozást.
Együttműködésre épülő, a szereplőket több (iskolai) szintről bevonó, a teljes iskolát érintő, társszektorok (családsegítők, gyámügy, ifjúságügy stb.) jó gyakorlatait bemutató, kipróbált és bevált, gyakorlati szemmel bemutatott jó példákat várunk magyar és/vagy angol nyelven.

MIÉRT HASZNOS ÖNÖKNEK, HA MEGOSZTJÁK JÓ GYAKORLATUKAT?

  • A megosztók szakértői visszajelzést kapnak, mely rámutat az esetlegesen fejleszthető pontokra.
  • A megosztás egyben egy európai szintű disszemináció is.
  • Része lesz az ESL Portálnak, ami egy folyamatosan fejlődő és bővülő oldal a korai iskolaelhagyás megelőzéséért.
  • Amennyiben a megosztott jó gyakorlat a felhasználók által kiemelt minősítést kap, megosztója is aktív szerepet tud játszani a portálon kiépülő szakmai együttműködésekben a korai iskolaelhagyás témájában.

A jó gyakorlatok feltöltését az alábbi oldalon várjuk:
http://oktataskepzes.tka.hu/en/jo-gyakorlatok
 

Kérdése esetén keresse Szabó Csilla (csilla.szabo@tpf.hu) projektmenedzsert vagy Jakab Erika (erika.jakab@tpf.hu) projektasszisztenst.

 

 

 

Utolsó módosítás: 2017.07.11.