Nyilvánosak az Európa a polgárokért program pályázati eredményei

2017.06.27.

Pályázat | Nonprofit szervezet, Önkormányzatok

Az EACEA honlapján közzétették az Európa a polgárokért program idei tavaszi pályázati körének eredményeit mind a négy kategóriában.

Az európai emlékezet pályázati kategória a modernkori Európa történelmében létrejött önkényuralmi rendszerek kialakulásának okait vizsgáló, valamint az említett rezsimek által elkövetett bűnök áldozataira való emlékezést szolgáló projekteket, illetve a közelmúlt európai történelmének más meghatározó pillanatait és mérföldköveit érintő projekteket támogatja. Fontos szempont emellett, hogy a projektötletek reflektáljanak Európa kulturális sokszínűségére és közös értékeire is.
A legtöbb pályázat Olaszországból, Lengyelországból és Magyarországról érkezett.

A testvérváros programban olyan projektötleteket vártak a bírálók, amelyek helyi és európai szinten mobilizálják, és az uniós politikai menetrend konkrét kérdéseiről folytatott vitára ösztönzik a polgárokat. Összesen 24 országból érkeztek testvérvárosi pályázatok ebben a pályázati körben. A legtöbbet Szlovákiából (26,8%), Magyarországról (19,9%) és Olaszországból (13,1%) nyújtották be.

A városok hálózatai kategóriában a hosszú távon, közös témán együtt dolgozó települések és egyesületek projektjei kapnak támogatást. Összesen 26 országból nyújtottak be pályázatot. A legtöbb projektötlet Olaszországból (27%), Görögországból (9%) és Lengyelországból (8%) érkezett.

A civil társadalmi projektek kategóriában olyan, nemzetközi partnerségek által előmozdított projekteket vártak a bírálók, amelyek lehetőséget biztosítanak a találkozásra a különböző háttérrel rendelkező polgárok számára. Emellett az is fontos szempont volt, hogy a projektek biztosítsák a polgárok közvetlen részvételét az európai szakpolitikákhoz közvetlenül kapcsolódó folyamatokban.
Olaszországból, Lengyelországból és Belgiumból pályáztak a legtöbben.

Valamennyi kategóriában születtek nyertes hazai pályázatok.

A támogatott projektek listája itt olvasható:
- európai emlékezet: https://eacea.ec.europa.eu/europe-for-citizens/selection-results/strand-1-european-remembrance-2017_en 
- testvérvárosi találkozók: https://eacea.ec.europa.eu/europe-for-citizens/selection-results/measure-21-town-twinning-round-1-2017_en 
- városok hálózatai: https://eacea.ec.europa.eu/europe-for-citizens/selection-results/measure-22-networks-towns-round-1-2017_en 
- civil társadalmi projektek: https://eacea.ec.europa.eu/europe-for-citizens/selection-results/strand-2-measure-3-civil-society-projects-2017_en

A pályázókat az EACEA írásban is értesíti az eredményekről.

Minden sikeres pályázónak gratulálunk!

Utolsó módosítás: 2017.06.29.