Felhívás jó gyakorlatok megosztására a korai iskolaelhagyás témában

2017.06.29.

Oktatás és képzés az EU-ban | Köznevelés, Felsőoktatás, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Ifjúság, EU, Nonprofit szervezet, Önkormányzatok

A korai iskolaelhagyás Európa szinte minden országát érintő probléma, hol súlyosabb, hol kevésbé súlyos méreteket ölt, csökkentésére európai szintű elvárások és javaslatok mentén és saját tapasztalatok alapján a legtöbb ország tesz valamilyen kísérletet.

Az országos szintű beavatkozások mellett a legtöbbet a lemorzsolódásban veszélyeztetett diákkal kapcsolatban álló tanárok, segítő szakemberek tehetik és teszik is, akik együttműködéssel, személyes segítségnyújtással támogatják a diákokat a középiskola elvégzésében. Ezeket a segítőket keressük, hogy megosszák bevált gyakorlataikat, jó példáikat annak érdekében, hogy ebből mások is tanulhassanak.

Mi a jó példa?
Bármilyen az oktatásban vagy azon kívül alkalmazott tevékenység, ami hozzájárul ahhoz, hogy a lemorzsolódásban veszélyeztetett diákok sikeresen befejezzék tanulmányaikat. Egy ilyen jó példa egyaránt lehet célzott oktatási-képzési program, tanulási módszer, a tanár-diák viszonyt támogató kommunikációs eszköztár, az egyéni tanulást és életvezetést támogató gyakorlat vagy mentorálás, de lehet iskolai menedzsment szintű vagy a tanári közösség fejlődését célzó komplexebb példa, vagy az iskolán kívül szerveződő támogató szolgáltatás.

Gyűjteményünkbe a példákat azonos formában, konkrét kérdések megválaszolásán keresztül mutatjuk be, feltárva általuk a gyakorlat hátterét és más területen való alkalmazhatóságát is: a probléma fő jellemzői, melyre választ adott; sikertényezők, szükséges erőforrások, a gyakorlatot leíró folyamatok és az elért változások; hatások – vagyis a legfontosabb kontextuális jellemzők. A részletes szöveges bemutatás mellett a gyakorlat mások általi könnyebb megértését támogathatja videó, kép vagy hanganyag, prezentáció vagy akár tréning anyag feltöltése is.

Kinek szól a gyűjtemény?
Számos jó gyakorlat működik többek között az iskolákban, civil szervezeteknél, segítő szakemberek körében, ugyanakkor ezek jó része más érintettek számára általában ismeretlen marad. A Tempus Közalapítvány által vezetett ESLplus (European ESL-Platform and Support Services; ESL – early school leaving) projektben egy többnyelvű nemzetközi jó gyakorlat gyűjteményt fejlesztünk, amiben gyakorlati szakemberek osztják meg egymással a másokat inspiráló példáikat, és bárki kereshet is a feltöltött gyakorlatok között. A gyűjteménnyel és a folyamatosan fejlődő, a jó példákhoz kapcsolt szakmai leírásokkal a gyakorlati szakembereket (tanárokat, segítő munkakörben dolgozókat, stb.) szeretnénk egyszerűen átvehető, bevált ötletekkel támogatni a lemorzsolódás elleni munkában.

Szakmai háttér
Az iskolából való lemorzsolódás olyan komplex probléma, amely bár az iskolában jelentkezik, a mögöttes okok számtalan tényezőre vezethetők vissza: családi problémák, diák tanulási nehézségei, nem megfelelő iskolai környezet, nem támogató vezetői modell, vagy a diák és tanárai közötti bizalmi viszony hiánya. Annak, ha egy diák nem szerez középfokú végzettséget, vagyis korai iskolaelhagyóvá válik, hosszú távú negatív következményei vannak nemcsak az ő személyes életében, de társadalmi-gazdasági szinten is.

Ahhoz csökkenjen azok száma, akik végzettség nélkül hagyják el a középiskolát, az érintettek (törvényalkotók, oktatási szakemberek, iskolavezetők, tanárok és a gyerekeket közvetlenül segítő más szakemberek, pszichológusok, családsegítők, gyámügyesek, stb.), folyamatosan megoldásokat keresnek, újakat dolgoznak ki vagy éppen másoknál bevált módszereket alkalmaznak.
A jó példák kapcsán fontos szem előtt tartani, hogy bár a probléma azonos szinte minden országban, a különböző körülmények (más ország, más oktatási kultúra, eltérő vezetői stílus és oktatási módszertan, különböző iskolatípus, más iskolai környezet, és természetesen más és más diákok) különböző megoldásokat igényelnek. Ezért bármely bevált gyakorlat csak akkor alkalmazható mások által is, ha azt részleteiben is megismerve, lehetőség adódik az adaptálás körülményeit kellően átgondolni.
A Tempus Közalapítvány ezért olyan portált épít, mely hangsúlyt fektet a gyakorlatok hátterének megismertetésére és további szakmai tartalmak hozzákapcsolására. A gyűjtemény keresőrendszerrel igyekszik segíteni, hogy a feltöltött jó példák az esetlegesen különböző környezetben történő alkalmazásuk ellenére is valódi segítséget jelentsenek a tanulni vágyóknak.

Kitől várunk jó példákat?
Mivel a problémával először tanárok, iskolavezetők szembesülnek így az ő tapasztalatuk, gyakorlatuk, módszerük feltétlenül inspiráló lehet európai kollégáik számára. A probléma társadalmi gyökerei miatt azonban fontosnak tartjuk, hogy az iskolai szereplők jó gyakorlatai mellett megjelenjenek gyermekvédelmi és ifjúsági szervezetek, civil vagy egyházi szervezetek és bármely szakmai szolgáltató témában érintett szakembereinek kipróbált gyakorlatai is. Továbbá várjuk a témával foglalkozó projektek eredményeit, tapasztalatait.

Milyen témában várunk jó példákat?
Bármilyen témában, ami hozzájárul ahhoz, hogy a diák ne hagyja abba a tanulmányait, ami megelőzi ezt, vagy ha már megtörtént, akkor alkalmas a hatékony beavatkozásra.
Együttműködésre épülő, a szereplőket több (iskolai) szintről bevonó, a teljes iskolát érintő, társszektorok (családsegítők, gyámügy, ifjúságügy, civilek stb.) jó gyakorlatait bemutató, kipróbált és bevált, gyakorlati szemmel bemutatott jó példákat várunk magyar és/vagy angol nyelven.

Néhány témát előre meghatároztunk, amelyekben való elért eredmények bemutatása mások számára is fontos lehet:

  • a család kötelezettségei
  • a diákok motiválása a tanulásban
  • a viselkedés támogatása
  • átmeneti támogatás
  • az iskolai légkör javítása
  • iskolai segítő csoportok
  • konfliktusmegoldás
  • korai figyelmeztető jelek
  • migráns tanulók
  • munkaalapú tanulás
  • rugalmas tanulási utak
  • szektorközi együttműködés
  • tanári teammunka
  • tanórán kívüli tevékenységek

De ezen kívül is bármely további témában fogadjuk a feltölteni kívánt gyakorlatokat, sőt a most induló tesztidőszakban Ön is hozzájárulhat észrevételeivel a gyűjtemény továbbfejlesztéséhez.

Miért hasznos Önöknek, ha megosztják jó gyakorlatukat?

  • A megosztók szakértői visszajelzést kapnak, mely rámutat a jó példa bemutatásának esetlegesen fejleszthető pontjaira.
  • A megosztás a hazai szakmai szereplők támogatása mellett egyben európai szintű disszemináció is.
  • Az Ön gyakorlata is része lesz az ESL Portálnak, ami egy folyamatosan fejlődő és bővülő oldal a korai iskolaelhagyás megelőzéséért.
  • Amennyiben a megosztott jó gyakorlat a felhasználók által kiemelt minősítést kap, megosztója is aktív szerepet tud játszani a portál köré kiépülő szakmai együttműködésekben a korai iskolaelhagyás témájában (workshopok, szakmai cikkek, szakmai közösség).

A jó gyakorlatok feltöltését az alábbi oldalon várjuk: http://oktataskepzes.tka.hu/en/jo-gyakorlatok

Az megosztásra magyar és angol nyelven van lehetőség, a TÖLTSE FEL SAJÁT JÓ GYAKORLATÁT gombra kattintva, bejelentkezést követően. A nyelvet az oldal alján az országzászlóra kattintva választhatja ki, a feltöltött gyakorlatát később szerkesztheti vagy újabbakat tölthet fel.

Kérdése esetén keresse Szabó Csilla (csilla.szabo{kukac}tpf.hu) projektmenedzsert vagy Jakab Erika (erika.jakab{kukac}tpf.hu) projektasszisztenst.

OSSZA MEG TUDÁSÁT! HASZNÁLJA AZ ONLINE ESZKÖZTÁRAT! BÖNGÉSSZEN MÁSOK JÓ GYAKORLATAI KÖZÖTT! VÁLJON EGY EURÓPAI TANULÓKÖZÖSSÉG RÉSZÉVÉ!

Utolsó módosítás: 2017.11.26.