30 éves az Erasmus program, rekordot döntött az Erasmus+ résztvevőinek száma

2017.01.26.

Erasmus 30 | Felsőoktatás, Köznevelés, Felnőtt tanulás, Nonprofit szervezet, Önkormányzatok, , Szakképzés

Az Erasmus az Európai Unió egyik legsikeresebb programja. A létrejötte óta eltelt 30 év alatt lehetőséget biztosított a résztvevők, elsősorban a fiatalok számára, hogy bizonyos időt külföldön eltöltve új tapasztalatokra tegyenek szert és szélesítsék látókörüket.

A program elnevezése 2014 óta már nem Erasmus, hanem Erasmus+, ami arra utal, hogy a program 2014 óta több embert céloz meg, és a lehetőségek szélesebb spektrumát kínálja. Az Európai Bizottság ma friss statisztikákat tett közzé, amelyek arról tanúskodnak, hogy az EU oktatási és képzési programja sikeresebb és nyitottabb, mint valaha.

2015-ben az Erasmus+ 678 ezer európainak tette lehetővé, hogy külföldön folytasson tanulmányokat, vegyen részt képzésben, illetve végezzen fizetett vagy önkéntes munkát. Ez minden korábbi év eredményét felülmúlja. Ugyanebben az évben az EU 2,1 milliárd eurót ruházott be több mint 19 600 projektbe, melyekben összesen 69 ezer szervezet vett részt. Az eredmények alapján úgy tűnik, a program jó úton halad afelé, hogy teljesítse kitűzött célját, nevezetesen azt, hogy 2014 és 2020 között 4 millió embernek nyújtson támogatást. A résztvevők beszámolói szerint az Erasmus+ keretében külföldön töltött időszak egyértelműen hasznosnak bizonyult: 94%-uk úgy nyilatkozott, hogy készségei fejlődtek, 80%-uk pedig arról számolt be, hogy sikerült javítania szakmai kilátásait.

Az utóbbi 30 évben az Erasmus+ és annak elődprogramjai több mint 5 millió diáknak, gyakornoknak és önkéntesnek nyújtottak segítséget, ezenfelül pedig ifjúsági és szakembereknek szóló csereprogram-lehetőségeket is biztosítottak. Összesen 9 millió résztvevője volt a programnak mindezidáig. 2017 során számos esemény kerül megrendezésre Európa-szerte, így Magyarországon is a program fennállásának 30. évfordulója alkalmából.

Magyarország 1998 óta vesz részt az Európai Unió által támogatott oktatási programokban. Elsőként a felsőoktatási hallgatók uniós tanulmányait segítő Erasmusban, majd a köznevelés, a szakképzés, a felnőtt tanulás és az ifjúsági programok terén is elindulhattak az együttműködések. Már több mint 60 ezer magyar egyetemi és főiskolai hallgató vett részt a programban, ugyanakkor Magyarország is vonzó célponttá vált. Mostanra évente több mint 5000 külföldi Erasmus hallgató érkezik magyar felsőoktatási intézményekbe vagy szakmai gyakorlatra Magyarországra.

Az Európai Bizottság sajtóközleménye itt olvasható el teljes terjedelmében.

További információk (angolul):

Az Erasmus+ program hazai eredményei

Utolsó módosítás: 2017.04.03.