Műhelymunka a szakképzés képzési kínálatának és a munkaerő-piaci igények jobb összehangolásának témájában

2017.01.25.

Nemzetköziesítés | Szakképzés

A Tempus Közalapítvány 2016. november 22-én egynapos műhelymunkát szervezett, amelyről Farkas Éva és Bogdány Zoltán szakértők írtak részletes összefoglalót.

A műhelymunka témája a szakképzés képzési kínálatának és a munkaerő-piaci igények jobb összehangolása volt. A kezdeményezés példaértékű abból a szempontból, hogy sikerült egy asztalhoz ültetni a szakképzés fejlesztésében és működtetésében érdekelt feleket, így a műhelymunka a munkáltatók, képző intézmények, kamarák és szakpolitikai döntéselőkészítők bevonásával teremtett lehetőséget egy közvetlen, többoldalú párbeszédre arról, hogyan lehetne a – mobilitási programokban már eredményesen alkalmazott – tanulási eredmény alapú gondolkodást beépíteni a hazai szakképzési gyakorlatba és ezzel előmozdítani a gyakorlati képzés minőségi fejlesztését.

A műhelymunkán 26 fő vett részt, 11 fő szakképző intézményt, 8 fő gyakorlati képzést folytató vállalatot képviselt, 4 fő a kereskedelmi és iparkamara, 2 fő kormányhivatal és 1 fő a Nemzetgazdasági Minisztérium részéről volt jelen. A résztvevők – a szakpolitikai döntéselőkészítők és döntéshozók számára is megfontolásra érdemes – javaslatokat fogalmaztak meg a (duális) szakképzés gyakorlati képzési részének tanulási eredmény alapú minőségi fejlesztésére.

A műhelymunka előkészítését megelőzte egy empirikus kutatás, amelyet a Tempus Közalapítvány indított el annak vizsgálatára, hogy azok a szakképző intézmények, amelyek mobilitási gyakorlatukban már eredményesen alkalmazzák a tanulási eredmény alapú gondolkodást, átültetik-e ezt a szemléletet/gyakorlatot a hazai szakmai gyakorlat szervezésébe és megvalósításába? A 2016 őszén lefolytatott, elsődlegesen interjú módszerére épülő kutatásban 7 szakképző iskola, 8 gyakorlati képzést szervező munkahely és 4 helyi kamara képviselője vett részt. A kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány elérhető honlapunkon

A műhelymunka részletes összefoglalója megtalálható ide kattintva.

Utolsó módosítás: 2017.01.26.