Campus MundiSzakmai gyakorlat

Bence külföldi szakmai gyakorlati beszámolója Portugáliából

EURÓPA LEGNYUGATIBB PONTJÁN

Az előkészületek

A sikeres egyetemi Erasmus pályázás után nagy izgalmak közepette láttam hozzá az előkészületeknek. Lisszabonba kerültem, és rögtön fel is vettem a kapcsolatot a lisszaboni egyetem beutazó hallgatókért felelős koordinátorával. Minden kérdésemre kedélyesen válaszolt, gyors és érthető utasításokkal segített a papírmunkában - tényleg rengeteget kell papírozni, de megéri a végeredmény! Erasmus mellett van lehetőség Campus Mundi pályázásra is, én is így tettem. Campus Mundit elnyerni nem sokban különbözik az egyetemi Erasmus pályázástól, bár kicsit több adminisztrációval jár, de a biztosított támogatás is több lehetőséget ígér a külföldi tanulmányútra. Mindenképp érdemes pályázni! A Campus Mundis munkatársak is rengeteget segítenek benne! Nem sokkal később a hallgatói szervezetek is felvették velem a kapcsolatot, elláttak minden földi jóval, adtak tippeket a szállásfoglaláshoz, a pakoláshoz és kis ízelítőt is a portugál atmoszférából. Kommunikáció terén nincs ok a panaszra: közös FB-csoport, levelezési lista, Whatsapp csoport, minden, amire szükség lehetett.

Az érkezés

Kérésre kaphattál egy portugál ’buddy’-t, aki a reptéren fogadott, elkísért a szállásra, a legközelebbi bevásárlóközpontba, válaszolt minden kérdésre, másnap pedig bevezetett a kórházakba, egyetemre, segített a papírok kitöltésével, hogy biztosan minden rendben menjen.

A gyakorlatok

A szakmai gyakorlat heti 30 óra munkavégzést jelent, ez pedig megfelel a magyarországi gyakorlatoknak is, így nincs szükség halasztásra a kiutazás miatt. Én 8 hét sebészeti osztályos gyakorlatot és 4 hét gyermekgyógyászat gyakorlatot töltöttem, bár a gyakorlatok terén mind a hazai, mind a lisszaboni egyetem rugalmas tud lenni. A teljes végzős kurrikulum is teljesíthető lenne akár, ha valakinek nem elég egy félév az élményekből. Az egyetem a hallgatóira bízza a gyakorlati helyek megválasztását, így nekem volt szerencsém megtapasztalni a luxus magánkórháztól a kissé nélkülöző állami klinikáig a teljes spektrumot. 

A kórházak gyönyörűek, felszereltek, a személyzet kedves, segítőkész volt változó angol nyelvtudással. A gyakorlat teljesítése mind a szakmai tudás és rutin, mind az idegennyelvi készségek fejlődését szolgálja.

A mediterrán mentalitás az orvosokat sem hagyta érintetlenül: mások az emberek, mások a szokások, mások a bevett technikák. A műtői és osztályos hangulat sem olyan feszült, hogy a hallgató tehernek érezze magát. Tanulni rengeteget lehet, a többi már csak egy kis szerencsén és a kiutazón múlik. 

A külföldi gyakorlatom alatt 3 kórház több osztályán töltöttem némi időt. Minden kórháznak a felszereltsége és az alkalmazottaik hozzáállása is merőben más volt. Pályakezdőként rengeteget számít, hogy ennyi féle attitűddel találkoztam már, így a kollégákkal is könnyebben értek szót. És mindig van 1-2 jó történetem, hogy oldjam a feszültséget! A külföldi gyakorlat miatt talán a kollégák is másképp állnak hozzám.

A nemzetközi közösség

Lisszabon világváros, a Föld minden pontjáról érkeznek hallgatók, és mindenki legalább annyira "elveszett" volt, mint én, az átlagos kiutazó. Az első pár hét még döcögősen telt, de a beiratkozás és a beköltözés után rögtön beindult a közösségi élet. Bulik, koncertek, kerti mozik, nemzetközi ’food fest’-ek, közös utazások, borkóstolók, múzeumlátogatások, szörfözés, túrázás - szó szerint minden, ami valaha is érdekelhet és csak ott jöttél rá, hogy nem tudsz élni nélküle. A sportrajongóktól a kulturális fanatikusokig mindenki megtalálja a kedvére valót, és a gyakorlat után egy percig sem tud unatkozni. Pár hónap alatt mindenki megtalálhatta a saját kis közegét a nemzetközi és portugál hallgatók között. 

A lisszaboni diákszervezetek is rengeteg programot kínáltak a beutazóknak, elkísértek minket Lisszabon öregnegyedébe, felvittek minket a várba, esténként pedig közös vacsorákra és VIP listás szórakozóhelyekre juttattak be minket. Bár a helyiek jószerivel semmit nem tudtak mondani a saját városuk történelmét illetően, pár Google keresés rögtön kárpótol.

A helyi ízek pedig a gyomrodnál fogva ragadnak magukkal! 

Az élelmes kiutazó persze nem csak a fővárosra kacsingat, Portugália kis ország, ám minden pontján akad látnivaló. Jártam Portóban, Portugália második legnagyobb városában - portói borkóstoló, hajókázás a folyóparton, belvárosi séta. Ellátogattam Óbidosba, a királynő városába, láttam Évorában a csont-kriptát. Szembe kerültem Amerikával Európa legnyugatibb pontjánál és többedmagammal kocsit béreltünk és bejártuk a portugál riviérát, Algarve-t is. A portugál nyárra jellemző melegséggel tudom ajánlani az országot, Lisszabont és lakóit, hiszen valóban mesés kalandban lehetett részem! 

Akit vonz az Ibériai-félsziget varázsa, az biztosan nem fog csalódni. Campus Mundi támogatással pedig az anyagiak sem jelentenek akadályt egy végtelen élmény megvalósulásához. Kiutazni félelmetes élmény, de egyike azoknak, amikre elsőként gondol vissza az ember, ha azt a kérdést kapja: „Milyen volt egyetemistának lenni?”

Miért utazz ki, de őszintén?

  • Karrier szempontjából a külföldi tapasztalat a nemzetközi és a hazai munkaerőpiacon egyaránt keresett és nagyra becsült érték, hiszen jól mutatja egy munkáltató számára az ember problémamegoldó készségét vagy a szociális találékonyságát.
  • Az idegennyelvi készségek robbanásszerűen fejlődnek, nem csak az angol, de a portugál is, hiszen az egyetem számos nyelvi kurzust biztosít. A nemzetközi diákcsoportok pedig sok másra is megtaníthatnak a munkanyelven kívül.
  • Mert vannak bizonyos készségek, amiket egyszerűen nem lehet máshogyan megszerezni, mint kiutazni egy idegen országba és ’túlélni’. A találékonyság, a szolidaritás, az idegen kultúrák csodálata csak így lelhető meg igazán.
  • És természetesen a barátságok miatt, mert ha eleget utazik szakmai cseregyakorlatra az ember, akkor egyetlen külföldi országot sem tud meglátogatni anélkül, hogy egy régen látott ismerősbe ne botlana. Akkor már csak az éjszakákba nyúló sztorizgatás marad hátra.

 

A történet szerzője: Verpeléti Bence
Fotók: Verpeléti Bence

 

További történetekért kövesd Facebook oldalunkat vagy kattints ide!

 

Utolsó módosítás: 2019.06.20.