Erasmus+

Volkan Aydin a Törökország ázsiai részén elterülő kisvárosból, Iğdır-ből érkezett az Erasmus ösztöndíjprogrammal. Soha nem járt még külföldön, most először lépte át az országhatárt, hogy Budapesten tölthessen el egy egyetemi félévet.

Miért döntöttél úgy, hogy megpályázod az Erasmus ösztöndíjat?

Azért jelentkeztem, hogy megismerjem az európai felsőoktatási rendszert, hogy új és érdekes emberekkel, világnézetekkel találkozzak, hogy legyen összehasonlítási alapom, milyen is Európa a hazámhoz képest. Testközelből szerettem volna megismerni Európát, és ez sikerült is. Úgy érzem, pontosan azt kaptam, mint amit vártam.

Milyen volt a Magyarországon töltött féléved?

Fantasztikus élmény volt számomra! Rengeteg új barátságot kötöttem, nyitottabbá váltam azáltal, hogy nap, mint nap számomra addig nem tapasztalt szituációkkal szembesültem, hogy egy teljesen új életstílussal ismerkedtem meg, és mindközül a legérdekesebb, hogy az itt eltöltött hat hónap alatt Magyarországban a második hazámra leltem, valóban úgy tekintek már rá, mint az otthonomra.
Rengeteget tanultam nemcsak a kultúráról és az emberekről, hanem az egyetemi szakomról is. Érdekes, hogy mennyire eltérő az oktatás itt, mint nálunk, teljesen új perspektívákat nyitott meg előttem ez a tanulmány. Az már csak hab a tortán, hogy mindezt az önéletrajzomba is beírhatom, és a későbbi karrieremet is jó eséllyel segíti elő, hiszen szakmai szempontból sem elhanyagolható ebben az ösztöndíjprogramban való részvétel.

Mit üzennél azoknak, akik még csak fontolgatják a jelentkezést?

Az Erasmus egy nagy család, ahol kultúrák találkoznak, keverednek és egyesülnek. Csodálatos élmény egy ilyen programban való részvétel, ahol a tanulás és a szórakozás egymásba fonódik, ahol minden nap egy egészen új meglepetést tartogat. Ekkora kaland rád vár és te még mindig habozol? Ne tedd, vágj bele most!

Az interjút Györki Rita készítette az Erasmus riporteri felhívásunkra. Köszönjük!

Utolsó módosítás: 2016.01.04.