Mi miatt aggódik a fiatal, és mi miatt a szülő egy külföldi ösztöndíjas időszak előtt? Hogyan élik meg a távollétet és a hirtelen kapott szabadságot? És mik azok a trükkök, amik átsegítik őket a nehéz pillanatokon? Többek között ezekről mesélt szüleivel együtt Somody Zoltán, aki egy padovai és egy lisszaboni Erasmus+ ösztöndíjas szemesztert tudhat maga mögött.
"Ha menni akar, engedjék el bátran!" - Mobilitás szülői szemmel
Mi motivált arra, hogy Erasmusra jelentkezz?
Ifj. Somody Zoltán: Mikor jelentkeztem az egyetemre, már akkor biztos voltam benne, hogy mindenképpen szeretnék részt venni nemzetközi mobilitásban. Ugyan a Károli Gáspár Református Egyetem bölcsészettudományi kara, - ahová jártam - nem számít a legnagyobb karok közé az országban, viszont nemzetközi kapcsolatok terén nagyon erős. A pszichológia szakon olyan külföldi egyetemek közül választhattam, mint a padovai, vagy a salamancai, melyek a világon az első universitások között voltak. A szakmai fejlődésen felül pedig ki ne akarna eltölteni egy támogatott félévet egy izgalmas olasz vagy spanyol környezetben? Én legalábbis mindenképpen!
Az első ösztöndíjas időszak előtt volt arra példa, hogy hosszabb időre elment külföldre Zoli?
Id. Somody Zoltán: Harmadikos korában egy hasonló tematikájú programban 10 napot töltött Franciaországban, önkéntesként. Az odaút elég viszontagságos volt, busszal mentek, ezért aggódtunk, de derekasan helyt állt, és végül jól érezte magát. Egy műemlék jellegű kőfalat építettek vissza nemzetközi csapattal.
Részt vettek hasonló programban fiatalon vagy akár később?
Somodyné Jámbor Ildikó: A hetvenes évek végén egyetemistaként Leningrádban és Moszkvában kulturális és művészeti intézményekben töltöttem egy hónapot, ami életre szóló élmény volt. A kilencvenes években nemzetközi néptánc fesztiválok szervezőjeként kapcsolatban álltam külföldi fiatalokkal, akik Magyarországra jöttek többek között Lettországból, Olaszországból, Török és Görögországból. Tudom, milyen lelkesítő élmény más nemzetek képviselőivel találkozni és valamit együtt véghezvinni.
Mi miatt aggódtak leginkább a kiutazás előtt?
Somodyné Jámbor Ildikó: A pénztelenségtől. Nem nagyon tudtuk támogatni, és nagy kihívás volt számára is, hogy hogyan osztja be az ösztöndíját, de jól vizsgázott. Attól nem tartottunk, hogy megérteti-e magát, attól inkább, hogy atrocitások érik. Az is nagy kihívás volt, hogy más kulturális környezetben meg kell felelnie az egyetemi követelményeknek. A gyakorlat azt mutatta, hogy a hazai felsőoktatás elég erős, s aki itthon tud teljesíteni, az külföldön is. A hazautazás a szemeszter végén külön költséggel járt, ám még így is megérte!
Ifj. Somody Zoltán: Azt hiszem talán az volt a legnagyobb félelem mind bennem, mind a szüleimben, hogy képes leszek-e egy idegen országban több hónapon keresztül egyedül boldogulni. Megértetem-e magam, és én megértem-e a kinti embereket és szokásokat, tudok-e hozzájuk alkalmazkodni, és nem kerülök az éhhalál szélére másfél hét után. Összességében ezek a gondolatok eléggé rémisztőek tudnak lenni, ha az ember először készül külföldre, huzamosabb időre. A második, portugáliai Erasmusomba már sokkal magabiztosabban, jóval kevesebb ellenérzéssel vágtam bele!
Jogos volt az aggodalom?
Id. Somody Zoltán: Aggódtunk valóban. A második alkalommal azonban már könnyebbség volt, hogy a kezdeti lépéseket segítették a Padovában megismert portugál barátok. Egyikük az első napokban szállást is adott Zolinak. Ha nem szervezi meg jól az odautazást nehezebb is lehetett volna a beilleszkedés. Elindulás előtt levetítette nekünk Reisz Gábor filmjét, a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant, melyben a főhős egyszer csak közli szüleivel, hogy elmegy Portugáliába. Mint a filmben, mi is csomagoltunk neki ingeket és kolbászt, hogy nehogy éhen haljon. Mikor aztán meglátogattuk és elkísértük az egyetemre is, igazán büszkeség töltött el bennünket, hogy ilyen tradicionális városban tanul a fiunk. Igazi öröm volt, amikor megmutatta ottani élete helyszíneit.
Ifj. Somody Zoltán: Mivel az Erasmus megkezdését megelőzően már két éve a szülővárosomtól, Egertől távol éltem és tanultam Budapesten, így volt időm megtanulni az önállóságot, és azt, hogy hogyan kell gondoskodni magamról. A külföldi viszontagságokkal, és főleg az anyagiakkal kapcsolatban azért persze bennem is jócskán volt félsz, mely sok esetben be is igazolódott és előre tervezésre, spórolásra sarkallt odakint. Szerencsémre mindkét úticélom esetében nagyon sok diákoknak szóló kedvezmény, szolgáltatás volt elérhető, az angol nyelvű tájékoztatásról nem is beszélve. Nem állítom, hogy nem voltak nehézségek, de a mobilitás annyi pluszt adott, hogy a gondok eltörpültek a pozitívumok mellett.
Hogyan tartották a kapcsolatot a mobilitások alatt?
Ifj. Somody Zoltán: A szüleimmel rendszerint vasárnap délutánonként beszéltem hosszan Skype segítségével. Ilyenkor azért volt némi honvágyam, és gyakran hiányoztak olyan itthonról triviálisnak tűnő, a családdal összekapcsolható dolgok, mint a vasárnapi húsleves. Szerencsére mindig szakítottunk időt a kommunikációra és nagyon kíváncsiak voltak rá, hogy milyen kalandokban volt részem. Ezt a lisszaboni, második szemeszterem alatt már az az EU-s rendelkezés is megkönnyítette, mely eltörölte a roaming díjakat az Unión belül. Így gyakorlatilag a saját otthoni mobilomról tudtam telefonálni a szeretteimmel naponta. Mindkét Erasmusom alatt meglátogatottak a szüleim és a nővérem is egy-egy hétvége erejéig, ilyenkor pedig körbevezettem őket a nekem kedves helyszíneken.
Miben változott Zoli a kiutazás alatt?
Id. Somody Zoltán: Önállóbb és felelősségtudatosabb lett, ezen kívül jól megtanult főzni, közlekedni. Látóköre szélesedett, sok kulturális hatás érte, műveltebb is lett, és empatikus más kultúrák iránt.
Ha jól tudom, szakdolgozatodat az Erasmus+ pszichológiai vonatkozásából írtad. Mennyire járultak hozzá az ösztöndíjas időszak alatti tapasztalatok a tanulmányaidhoz?
Ifj. Somody Zoltán: A szakdolgozatomban egy hosszmetszeti kutatásban vizsgáltam az Erasmus+ ösztöndíjra utazó magyar hallgatók személyiségjegyeit, az ún. énhatékonyságuk növekedését, valamint a szervezeti és nemzeti viszonyulások változását. Ez utóbbi a társas identitás szociálpszichológiai elméletének tükrében átalakuláson mehet át, elkötelezettebbek lehetnek csoportjaik iránt. A témaválasztáshoz egyértelműen hozzájárultak az én személyes külföldi tapasztalataim.
A társas identitás elmélet hogyan jelenik meg az Erasmus+ vonatkozásában?
Ifj. Somody Zoltán: A társas identitás, vagy szociális identitás elmélet a szociálpszichológia egyik alapvetése. Ez kimondja, hogy idegen környezetben az alapvető társas csoporttagságaink, mint amilyen például a nemzeti is, felértékelődnek, fontosabbá válnak. Ez a való életben, kevésbé elvontan úgy nyilvánult meg, hogy hirtelen sokkal hangsúlyosabbá vált számomra, hogy magyar vagyok. Többek között sokkal büszkébben gondoltam a magyar kultúrára és igyekeztem terjeszteni is azt. Mesélni az országomról, vagy éppen pörköltet és pálinkát kóstoltatni a külföldi barátaimmal. A nemzetközi miliőben pedig jóleső, szívet melengető érzéseket jutatott eszembe Magyarországgal kapcsolatban a húsleves, vagy az, ha péntek délutánonként együtt hallgatunk Kispált a magyar lakótársakkal.
Te tapasztaltad ezt, miután hazatértél Portugáliából?
Ifj. Somody Zoltán: A már említett kinti benyomások mellett a hazaérkezés után is tapasztaltam, igen. Amellett, hogy teljesen átértékelődött bennem az, amit az európai és a magyar kultúráról gondolok, az utóbbi nem vesztette el jelentőségét, sőt, fontosabbá vált. Hazatérés után egyszerre érzed magad egy nagyobb európai társadalom, és egy kisebb magyar közösség tagjának, egyszersmind pedig felelősségednek érzed mindkettőt jobbá tenni, visszaadni valamit a környezetednek.
Az Erasmus időszak alatt alakultak olyan nemzetközi kapcsolatok, amiket a jelenlegi életedben is tudsz hasznosítani?
Ifj. Somody Zoltán: Jócskán akadnak olyan kapcsolatok, amelyeket a most kezdődő karrieremben fel tudok használni. Ha más nem, akkor az, hogy folyékonyan, felsőfokon megtanultam használni az angol nyelvet, de emellett rengeteg készséget és kompetenciát is elsajátítottam. Szakmai kapcsolatokra is szert tettem, mind egyetemi professzorok, oktatók, mind eltérő nemzetiségű, de hasonló érdeklődési körű hallgatók tekintetében. Számos eltérő nemzetiségű barátra is szert tettem, akikkel az óta is tartom a kapcsolatot. A kint szerzett magyar barátaimmal pedig 2-3 havonta igyekszünk találkozni az elmúlt immáron négy évben, az Erasmusos élmények úgy látszik, ennyi év távlatából sem halványulnak, és egyfajta kapcsot képeznek.
Hasznosnak bizonyult az Erasmus tapasztalat a munka világában?
Ifj. Somody Zoltán: Abszolút. Nem véletlen, hogy ennyi külföldi élménnyel a hátam mögött, az első gyakornoki munkahelyem az Eurodesknél volt, ami egy olyan EU-s hálózat, mely többek között a nemzetközi lehetőségekről nyújt információt fiataloknak. Ez egy nagyon jó terep volt arra, hogy a nemzetközi tapasztalataimat kamatoztassam. A legjobb az egészben, hogy miközben azért dolgoztam, amit szeretek, olyan további helyekre jutottam el, mint egy észtországi digitalizációs konferencia, vagy egy nyár alatt négy különböző fesztivál.
Mit tanácsolnának annak a szülőnek, aki félti elengedni a gyermekét Erasmusra?
Somodyné Jámbor Ildikó: Természetesen minden gyerek és minden személyiség más. Még ugyanabban a családban is van két eltérő gyermek. Számít az előélet is, de én azt mondom, ha akar menni, engedjék el bátran, ám készítsék fel a várható kihívásokra, és maradjanak vele kapcsolatban. Mi napi szinten kommunikáltunk akár csak egy recept erejéig is, vagy pl. megbeszéltük, hogy mi a teendő akkor, amikor ellopják az ember biciklijét. A kinti látogatások pedig nekünk is nagyobb élményt jelentettek, mintha egy turistacsoporttal keltünk volna útra.
Te elengednéd majd a saját gyermekedet Erasmusra?
Ifj. Somody Zoltán: Mi az hogy? Nagyon is! Szerintem mindenkinek érdemes lenne megtapasztalni fiatalon ezt a soha vissza nem térő lehetőséget. Ha visszagondolok az elmúlt 6 egyetemi évemre, abból egyértelműen a két külföldi félévem volt a legértékesebb, amikor a legtöbbet fejlődtem.
Az interjú rövid változata a 2019 / tavaszi Pályázati Pavilonban is olvasható
Az interjút készítette: Deme Felícia, TKA
Utolsó módosítás: 2019.08.01.
