Campus Mundi

Bence a Barcelonai Egyetem Idegtudományi intézeténél töltött el egy hónapot, ahol doktori tanulmányainak keretében végzett kutatást.

Miért a Campus Mundi ösztöndíjra pályáztál és kitől hallottál róla?

Az ösztöndíjról a tanszéki levelezőlistán küldtek értesítést. A Campus Mundi ösztöndíj ideális lehetőségnek tűnt számomra, hogy kipróbáljam, mennyire tudok egy számomra viszonylag ismeretlen közegben dolgozni, illetve hogy felmérjem, mik azok a területek, amiken még fejlődnöm kell ahhoz, hogy a doktori képzés befejeztével egy nemzetközi kutatócsoportban is megálljam a helyemet.

Hogyan készültél a külföldi kint tartózkodásra? Voltál már a célországban előtte? Informálódtál a kinti körülményekről?

Barcelonában már jártam korábban néhányszor, és van is pár barátom, aki ott él, így szerencsére elég jól fel voltam készülve arra, hogy mire kell az utazás szervezésénél odafigyelni. A Barcelonai Egyetem munkatársaival pedig már korábban dolgoztam együtt itt Budapesten, így nem jelentett problémát a kapcsolatfelvétel a fogadó intézménnyel, és a korábbi együttműködés nagy mértékben megkönnyítette az új projekt megtervezését is. Mivel egy nagyobb volumenű kutatásba vágtunk bele, az ösztöndíj kezdete előtt pár hónappal már kilátogattam a barcelonai kutatócsoporthoz és elkezdtük a projekt kidolgozását. Így az utazást megelőző 2-3 hónapban volt rá lehetőségem, hogy felkészüljek a rám váró feladatokra előkészítsem a tervezett vizsgálatokat.

Könnyű volt szállást találnod?

Barcelonában rendkívül nehéz elérhető áron jó szállást találni. Noha nagy a kínálat, a sok turista miatt nagyon szemfülesnek kell lenni, ha egy jó lehetőséget akarunk elcsípni. Nekem is akadtak ezzel problémáim, pedig éppen emiatt az őszi időszakot választottam az utazásra, amikor már kicsit nyugodtabb a város. Szerencsére a fogadó egyetem is segített a szálláskeresésben, és az ő közreműködésükkel egy külföldi hallgatóknak kialakított diákszállóban sikerült szobát találnom. Ez egy elég jó választásnak bizonyult, a szoba és a szálló is nagyon jól fel volt szerelve, és könnyen elérhető volt innen az egyetem.

Pontosan milyen konferencián vettél részt és ott mit csináltál?

A Barcelonai Egyetem Idegtudományi intézeténél töltöttem egy hónapot. Egyrészt egy korábbi közös kutatásunk eredményeit dolgoztuk fel, másrészt ehhez kapcsolódóan egy új vizsgálatot is elindítottunk. Ezek a kutatások azt vizsgálják, hogy hogyan alakulnak ki az emberi agyban a mozgásért felelős motoros és az észlelésért felelős szenzoros rendszer közötti kapcsolatok, illetve a már létrejött kapcsolatok hogyan hatnak a mozgás irányítására, és az érszékszervek által gyűjtött információ feldolgozására. Az első kutatás eredményei remélhetőleg hamarosan publikálásra kerülnek, az új vizsgálathoz kapcsolódóan elvégeztünk néhány előzetes felmérést, de a tényleges adatfelvétel csak most indult meg. Ez utóbbi feladatot már a barcelonai egyetem diákjai végzik, ami nagy segítséget jelent. Az új kutatás módszereiről, illetve az előzetes eredményekről még Barcelonában tartottam egy előadást az egyetemen, de a terv természetesen az, hogy a vizsgálat eredményeit majd publikáljuk egy nemzetközi folyóiratban.

Szakmailag mit adott a külföldi konferencián való részvétel?

Szakmai szempontból nagyon fontos tapasztalat volt az elmúlt egy hónap. Az új kutatásunk jóval komplexebb módszertant alkalmaz, mint amelyekkel korábban dolgoztam, így a vizsgálat összeállítása programozási és technikai szempontból is számos kihívással szembesített, ezeknek a problémáknak a megoldásából rengeteget tanultam. A kutatás során főleg EEG-vel dolgoztunk. Ezt a módszert már korábban is többször használtam, de a barcelonai út alatt jelentősen bővültek az eljárással kapcsolatos ismereteim. Azt is érdekes volt látni, hogy a fogadó intézet mennyire nagy hangsúlyt fektet az alapszakos hallgatók mentorálására. Ebbe a tevékenységbe is bevontak, és bár az itthoni egyetemen is kellett órákat tartanom, ez a közvetlenebb kapcsolat a hallgatókkal új volt számomra, és sokat tanultam belőle.

Természetesen kapcsolatépítési szempontból is nagyon hasznos volt a tanulmányút. Az hamar érződött, hogy a barcelonai kollégákkal nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Sokat beszélgettünk szakmai kérdésekről, és ez mindig nagyon inspiráló volt. Úgy tűnik továbbá, hogy a most kezdett kutatásban sok lehetőség rejlik, így az együttműködésnek minden bizonnyal lesz folytatása a jövőben.

Mit üzennél a többi hallgatónak, miért vágjon bele a külföldi ösztöndíjba?

Ha valaki tervezi, hogy az egyetem után külföldön vállal állást, mindenképpen érdemes kipróbálnia magát egy rövid tanulmányút keretében. Ez a formátum még nem jelent komolyabb elköteleződést egy kutatási téma, vagy egy életpálya mellett, de lehetőséget ad, hogy felmérjük azt, hogy a megszokott egyetemi kereteken kívül mire elegendő a megszerzett tudásunk. A Campus Mundi ösztöndíjnak az is nagy előnye, hogy lényegében szabadon kiválasztható a fogadóintézmény ahova menni szeretnénk, így az ember megkeresheti a számára ideális környezetet. A szakmai tapasztalatokon túl, akár egy néhány hetes, vagy pár hónapos külföldi tartózkodás alatt is értékes személyes kapcsolatok alakulhatnak ki, és rengeteg új élményben lehet részünk.

Fotók: Neszmélyi Bence

A Campus Mundi rövid tanulmányút ösztöndíj lezárult, újabb pályázati felhívás nem lesz.
Részképzésre és szakmai gyakorlatra továbbra is lehet jelentkezni, a pályázás folyamatos.

További információk a pályázásról egy kattintásra!

További történetekért kövesd Facebook oldalunkat vagy katt ide

Utolsó módosítás: 2021.03.10.