Dr. Horváth Zoltán már a 90-es években bekapcsolódott különböző nemzetközi együttműködésekbe. Az ELTE Informatikai Kara a tudatos nemzetköziesítési folyamatoknak köszönhetően azóta számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült. A Tempus Közalapítványtól 2014-ben STEM díjat kaptak, 2016-ban pedig a Felsőoktatás Nemzetközi Fejlesztéséért Díjat nyerték el kiemelkedően megvalósított projektjeikért. De interjúnkban a tanszékvezető arról is mesélt, hogy a Szovjetunió felbomlása idején milyen szerepe volt az internet elődjének.

Hogy jelent meg a nemzetköziesítés a tanszékükön az elmúlt két évtizedben?

A felsőoktatás, és ezen belül az informatikai felsőoktatás is, óriási változásokon ment át az elmúlt húsz évben. Nem is a változások ténye, hanem az üteme az, ami lenyűgöző, főleg az informatikában, ami egy rendkívül gyorsan változó, és társadalmilag-gazdaságilag erősen beágyazott szakterület, ráadásul a nemzetközi kontextusból kiszakíthatatlan. Természetesen itt is, mint oly sok más területen, a rendszerváltás jelentette a valódi korszakhatárt, amikor is az informatika egy szinte teljesen elszigetelt helyzetből nemzetközi térbe került. Személyes példámmal tudom ezt illusztrálni: míg 25 évvel ezelőtt, fiatal oktatóként kétévente egy szakmai utazásom volt, addig a 2000-res években nem volt ritka, hogy egy héten három külföldi kiküldetésen is részt vettem. Ennek a változásnak sok előjele volt már a 70-80-as években, amikor a vasfüggönyön keletkező első réseken elkezdett beszivárogni a nyugati tudás és technológia, illetve a nyugati felsőoktatási intézményekkel létrejöttek az első kétoldalú kapcsolatok. Az egyetemi világ ennek folyományaként mára minden korábbi korszakát meghaladóan nyitottá vált.

Miként jöttek létre az első nemzetközi szakmai kapcsolatai?

1991-ben a Tempus program keretében fél évet töltöttem funkcionális programozással foglalkozva a hollandiai Nijmegenben, ami meghatározó volt pályafutásom szempontjából. Itt ismertem meg, hogyan működik egy vezető nyugati egyetemen egy tudományos kutatócsoport, és ezt a tapasztalatot hasznosítottam az ELTE-n. A mai napig is intenzív szakmai kapcsolatot ápolok az akkor megismert kollégákkal, akik mára a barátaim is lettek.

Melyek voltak a nemzetközi kapcsolatok bővülésének mérföldkövei az Ön pályáján, illetve intézményében?

A 90-es években több Tempus tanulmányúton vettem részt, PhD dolgozatomat a sheffieldi kutatásaim alapozták meg. A Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjjal töltött 6 hónap a habilitációm megszerzéséhez járult hozzá jelentősen. 1998-ban indult el vezetésemmel a CEEPUS hálózatunk, amely 2004-ben és 2007-ben is miniszteri díjas lett. Ezekben az években már tudatos törekvésünk volt a közép- és kelet európai magyar nyelvű felsőoktatási intézményekkel szoros kapcsolatokat kialakítani, aminek számos oktatási együttműködés lett az eredménye. 2010-től a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem vendégprofesszori meghívással tisztelt meg, melynek a mai napig is rendszeresen és örömmel teszek eleget, immár az egyetem díszdoktoraként.

Milyen tapasztalatokat szereztek a megvalósult projekteknek köszönhetően, milyen fejlődésen ment át intézményük?

A 90-es évektől Magyarország is felkerült az informatikai konferenciák térképére, és egyre rangosabb rendezvények váltak elérhetővé országhatáron belül is. Az ELTE-n az első vezető nemzetközi informatikai konferencia 2001-ben volt (ECOOP). 2006-ban pedig mi rendeztük meg az IFL konferenciát, amely a funkcionális programozás területén az egyik legrangosabb európai esemény. Az ezt követő években számos nemzetközi együttműködésben vettünk részt (pl. Erasmus, CEEPUS, Erasmus Mundus), 2016-ban pedig elnyertük az Informatics Europe, európai informatikai felsőoktatási intézményeket tömörítő csúcsszervezet éves konferenciájának (ECSS) szervezési jogát. Ugyancsak ebben az évben képzésünk bekerült a QS tematikus rangsorába is.

Tud-e olyan példát említeni, amelyben egy oktató vagy hallgató szakmai pályájának alapvető lendületet adott a nemzetközi együttműködésben való részvétel?

A nemzetközi együttműködések minden esetben nagyon komoly súllyal esnek latba egy-egy oktatói, kutatói karrier alakulásában. A már említett együttműködések révén tanszékem oktatóinak többsége megfordult többek között Nijmegenben, Canterburyban, Göteborgban, Linzben, St. Andrewsban.

Ön milyen fejlődési irányokat lát a nemzetköziesítés terén?

Alapvető tendencia, hogy nemzetközileg is versenyképes képzéseket tudjuk kínálni az egyre növekvő számú külföldi hallgatóknak. A nemzetközi oktatási és kutatási együttműködések további erősítése elkerülhetetlen. Ami jelenleg az egyik legnagyobb kihívást jelenti, az az oktatói kar nemzetköziesítése.

Hogyan képzeli el 20 év múlva az intézményét a nemzetköziesedés tekintetében?

Önfenntartásra is képes, tartósan együttműködő nemzetközi kutatócsoportok, kettős diplomás képzések, sok külföldi oktató és külföldi tanulmányok után nagy számban visszatérő PhD hallgatók szerepelnek a vágyaim között.

Fel tudná-e idézni a legkedvesebb vagy legemlékezetesebb eseményt, amely a nemzetközi együttműködésekhez kapcsolódott?

1991 augusztusában Helsinkibe utaztam egy finnugor informatikai konferenciára, ahol az észt kollégákkal együtt izgultunk a Gorbacsov elleni puccs fejleményein. A letiltott telefonvonalakat megkerülve, a kor színvonalán álló, az egyetemeket és akadémiai intézeteket összekötő számítógépes hálózaton át követtük az eseményeket, amelyeknek egy csillagászati összegű modemes telefonszámla és a Szovjetunió felbomlása lett a végkifejlete. Az „internet” már akkor is biztosította azt, hogy észt barátaink a távolból is tartani tudták a kapcsolatot és híreket kaptak otthonról a családtagjaiktól, barátaiktól hazájuk történelmének fordulópontján, Észtország függetlenné válásának pillanataiban, egy válságos időszakban.

Utolsó módosítás: 2016.11.22.