Campus MundiErasmus+Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj

Kíváncsi vagy a trollokról szóló legendák eredetére? Szívesen folytatnád tanulmányaidat csodaszép, minden tekintetben megnyugvást és felüdülést kínáló környezetben, korszerű intézményi keretek között? Elég egy pillantást vetned képeinkre, s a fjordok világa téged is magával ragad.

Irány Norvégia!

 

Oktatási rendszer

 

Norvégiában az iskola előtti nevelésre is óriási hangsúly helyeződik. Az óvodába 0 és 5 éves koruk között járhatnak a gyermekek, ahol egész vagy akár félnapos ellátásban is részesülhetnek. 6 és 16 éves koruk közé esik a tankötelezettség időtartama. Tanulmányaikat kezdik az alapfokú oktatással, ahol az alapvető kulcskompetenciákat sajátíthatják el, majd az alsó középfokú oktatás következik, mely során tudásukat tovább bővíthetik, s amely 16 éves korukig tart.

 

Ezt követően 16 és 19 éves koruk között a fiatalok számára nyitott a lehetőség, hogy a felső középfokú oktatásban általános képzésen vagy szakképzésen vesznek-e részt, tanulnak-e tovább. Ezen intézmények legnagyobb részét a megyei hatóságok finanszírozzák. A három évet követően a felsőoktatás színes skálája fogadja a tudásra szomjazó diákokat. Az országban hét egyetem, hét felsőfokú képzést nyújtó szakfőiskola és 26 főiskola is működik.

 

 

Ålesund, Norvégia - Fotó: Samuel Han, Unsplash.com

 

Felsőoktatás, egyetemi élet

 

A felsőoktatásban az alapszakok nagy része norvég nyelvű, mesterképzésen már gyakrabban találkozhatunk angol nyelvű képzésekkel, javasolt az intézmények honlapjait átfutni az angol nyelvű képzési lehetőségek megfelelő tájékozottsági szintjének elérése érdekében.

 

A tanév általában augusztus közepétől június közepéig tart, így a külföldi diákok számára a jelentkezési határidőket általában az év első negyedére kell várni (általában március közepéig lehet jelentkezni).

 

Az állami felsőoktatási intézményekben a tandíjmentesség az alap-, mester-, és doktori képzésekre is egyaránt vonatkozik, ugyanakkor a különféle „extra” szolgáltatások – úgy mint sportlétesítmények, kulturális szolgáltatások – igénybevételéért, használatáért már plusz kiadással kell számolni.

 

The TIMES felsőoktatási intézmények világranglistáján 4 norvég felsőoktatási intézmény került fel az első 500 egyetem közé:

 

 

Nyelvi sajátosságok

 

A norvég nyelv az észak germán nyelveken belül a nyugati skandináv csoportba sorolható.

 

A modern mai norvég nyelv tulajdonképpen két nagy dialektusra bontható, melyek az alábbiak: nynorsk és a bokmål. A nynorsk, azaz az újnorvég nyelv a lakosság mintegy 10%-ának körében elterjedt csupán, bokmål az általános használatú.

 

Az angol nyelvet alapvetően mindenhol megértik, sokan beszélnek németül is az országban. Hosszabb távú tartózkodás esetében célszerű egy alap norvég tudás elsajátítása, melyre remek nyelviskolák kínálnak jobbnál jobb lehetőségeket.

 

Földrajzi adottságok, ismertetőjegyek

Az Észak-Európában található Norvégia partjait négy tenger mossa: nyugaton a Norvég-tenger, délen az Északi-tenger, északon pedig a Jeges- és Barents-tenger. A Skandináv-félsziget előtti több ezer apró sziget mind norvég fennhatóság alatt áll.

Bergen, Norvégia - Fotó: Zhang Shaoqi, Unsplash.com

Az ország földrajzi jellemzőit tekintve elmondható, hogy területének nagy részét hegységek, erdőségek, jégtakarók, fjordok borítják. Az éghajlati viszonyokat a Skandináv-hegység jelentős mértékben befolyásolja, s meghatározó szerepet játszanak még az észak-atlanti-tengeráramlatok, melynek köszönhetően az országban többnyire óceáni klíma alakult ki, ennek köszönhetően a kikötők télen sem fagynak be. Ugyanakkor az Északon található Spitzbergák szigetén a fagy az úr. A terület az ország legcsapadékosabb része jellemzőt is elnyerte.

Szinte mindenütt a víz az úr, fjordok tömkelege szabdalja a partszakaszt, a sziklákkal övezett, kavicsokkal borított táj látványától nehezen szabadul az ember.

Fotó: Látkép a magasból

Az államot sokan a természeti „leg”-ek országaként is emlegetik, hiszen számos tekintetben kiemelkedő földrajzi adottságokkal, érdekességekkel bír:

  • Mageröya szigetén helyezkedik Európa legészakibb pontja, a Nordkapp.
  • A Jostedalsbreen-t Európa egyik legnagyobb gleccserei között tartják számon.
  • Az ország középső részén fedezhető fel Európa legmélyebb tava: a Hornindalsvatnet, melynek legmélyebb pontja 514 méteres mélységbe nyúlik.
  • A kontinens legmagasabb vízesése pedig a Vinufossen-vízesés, a maga 860 méteres magasságával – a világranglistán ezzel a hatodik helyezést tudhatja magáénak.

Érdekességek, látnivalók, hagyományok

Akárcsak a többi északi ország esetében, a sarki fény az egyik legcsodálatosabb jelenség az államban, különösen az északi területeken, közel az északi sarkkörhöz. Általában a késő ősz és kora tavaszi időszak között bukkan fel, télen a legnagyobb a valószínűsége e természeti csoda megpillantásának.

Hasonló ritkaságnak tudott jelenség az úgynevezett éjféli nap, vagyis amikor a Nap a nyári időszakban a sarkkörök közelében nem tér nyugovóra, így a nap 24 órájában folyamatosan garantált a világosság.

Norvégia rendkívül híres fjordjairól. Az UNESCO Világörökségi listáján két elképesztő szépségű fjord is szerepel: Geiranger- és a Nærøy-fjord.

Fotó: Geiranger-fjord

Oslóban található a legendás viking hajómúzeum, amit kint tartózkodásuk alkalmával érdemes felkeresni azoknak, akik kicsit is érdeklődnek a viking kultúra, hagyományok iránt. A hajók a 9. századból maradtak meg, s több vidékről származnak.

A heddali fatemplom a 13. században épült, s Norvégia legnagyobb fatemplomaként tartják számon. A hagyomány szerint összesen 3 nap alatt készült el 5 parasztember szorgos munkájának köszönhetően.

A norvég hagyomány kulcsszereplőiként jelennek meg a trollok, akiket főként gonosz teremtményekként ábrázolnak a néphagyományban. A legendák szerint a trollok az erdőkben, barlangokban élnek és többnyire csak éjszaka merészkednek elő, mivel napfény hatására menten kővé dermednének. Ennek tükrében ne csodálkozzunk, hogy számos norvég táj neve is utal a trollokra, különösen a nyugati és északi területeken (Trollheimen, Trollveggen, stb.).

Gasztronómia

Norvégiában csakúgy, mint Izland esetében a halételek fordulnak elő legtöbbször a tányérokon, hallevesek számtalan variációiból válogathatnak a különleges ízek kedvelői. A hagyományos norvég ételek közül néhányat említenénk meg példaként: laks (grillezett lazac), a reker (garnélarák) és a torsk (tőkehal).

Fotó: Ínyencségek a bergeni halpiacon

Az ország északi területein ugyanakkor ennél extrémebb fogásokkal is találkozhatunk az étlapon – bálnasteaket, fókaragut és rénszarvas-szívet is gyakran szolgálnak fel a gasztroturistáknak. 

Közlekedési lehetőségek

Norvégiában a legtöbb nagyváros rendelkezik saját repülőtérrel, az országban így mintegy 50 repülőtér található. A nemzetközi járatok nagy része Oslóban landol és száll fel. Akárcsak Izland esetében a belföldi légi közlekedés itt is számottevő, a belföli forgalmat lebonyolító légitársaságok között olyan vállalatokat találunk, mint például az SAS vagy a Wideroe.

Az országban a Norvég Államvasutak (NSB) több mint 3000 km hosszúságú vasúthálózatot működtet, gyönyörű tájak mellett végigfutva. Amennyiben szeretnénk az ország megkapó természeti csodáiból minél inkább részesülni, érdemes a vasúti közlekedést választanunk. A legszebb norvég vasútvonal Oslo és Bergen között közlekedik (Bergensbanen).

A tömegközlekedést előnyben részesítők számára jó hír, hogy Norvégia minden városában rendkívül jól kiépített a helyi buszközlekedés. Az országban kiterjedt expressz buszhálózat – Nor-Way Busekspress – működik a helyközi közlekedés gyorsítása, könnyítése végett. A helyi tömegközlekedési havi bérlet ára Osloban megközelítőleg 85-211 EUR között mozog az egyes feltételektől függően. A part menti települések és a szigetek összekötése érdekében pedig rendszeres komp- és hajójáratok közlekednek.

Köszönhetően a fjordok tömkelegének a közúti közlekedés néhol meglehetősen hosszúra nyúlik, ám ennek megoldására is rendkívül innovatív ötletek születtek a közelmúltban. Az NPRA (Norway’s Public Roads Administration) a Kristiansand és Tromso között futó kritikus E39-es útszakasz helyettesítésére, forgalmának könnyítésére, gyorsítására 2035-re két, a felszín alatt 20-35 méter mélyen fekvő „híd-alagutak” építését tervezi. 

Ha Norvégiában szeretnél tanulni, az alábbi ösztöndíjakra pályázhatsz:

Szeretnél még többet tudni Norvégiáról? Kattints ide

Diplomáciai kapcsolat:

A norvég fővárosban követségi és konzuli képviselet is van Magyarország részéről. A nagykövetség az alábbi címen érhető el:

Magyar Köztársaság Nagykövetsége és Konzuli Hivatal

Sophus Lies gate 3. 0244 Oslo
Telefonszám: +47 22 54 76 40, +47 22 54 76 48
E-mail: mission.osl{kukac}mfa.gov.huconsulate.osl{kukac}mfa.gov.hu 

Hasznos linkek

http://www.studyinnorway.no/
http://www.topuniversities.com/where-to-study/europe/norway/guide
https://utdanning.no/tema/hjelp_og_veiledning/study_norway

Felhasznált források

Euroguidance Hungary - Tanulás Norvégiában:  http://www.npk.hu/public/kiadvanyaink/2013/Tanulas_Norvegia.pdf
Norvég Civil Támogatási Alap – Norvégiáról: https://norvegcivilalap.hu/sites/default/files/.https://tka.hu/norvegia_hasznos_informaciok.doc
Norvég egyetemek tandíj nélkül-így szerezhettek külföldi diplomát (archív): http://eduline.hu/felsooktatas/2013/11/21/norvegia_felsooktatas_kulfoldi_tovabbtanula_D96LX4
Norvégia – közlekedési módok: https://www.tripadvisor.co.hu/Attractions-g190455-Activities-c59-Norway.html
Norvégia földrajza és éghajlata: http://norvegiarolminden.gportal.hu/gindex.php?pg=36779287
Norvégia gasztronómiája: http://www.gasztroutazas.info/norvegia-gasztronomiaja
Norvégia: Tények, érdekességek, látnivalók: http://www.utazas365.eu/norvegia-tenyek-erdekessegek-latnivalok/
QS World University Rankings® 2016-2017: http://www.topuniversities.com/university-rankings/world-university-rankings/2016
Soter Nyelviskola: Norvég nyelvtanfolyam: http://www.soternyelviskola.hu/norveg.html
Top-off beat places in Norway: https://www.visitnorway.com/places-to-go/top-25-places/

Utolsó módosítás: 2021.03.22.