Társaság

Ha szerencsés vagy, a fogadó egyetemed szervez nyelvi és orientációs kurzusokat a tanévkezdés előtt. Ha teheted, ne hagyd ki ezt a lehetőséget, hiszen azon túl, hogy könnyebb lesz a későbbiekben eligazodnod, megismered a többieket is, lesz társaságod. Az első héten meghirdetett orientációs programokra, múzeumlátogatásokra, nyelvi tandemekre mindenképpen érdemes elmenni, hiszen itt ismerheted meg azokat az embereket, akikkel később életed egyik legnagyszerűbb időszakát fogod átélni.

A legtöbb egyetem vagy a helyi diákszervezetek sok-sok kirándulást, illetve egyéb programot szerveznek, ráadásul elég olcsón. Érdemes kihasználni minden lehetőséget arra, hogy ismerkedj és új barátokat szerezz! Ez segít átlendülni az esetleges kultúrsokkon is. Igyekezz minél nyitottabb lenni! Európában figyeld főleg a helyi Erasmus Student Network (ESN), a kontinensen túl pedig az ottani nemzetközi diákszervezetek által szervezett utakat, hiszen nagyszerű lehetőség arra, hogy még több embert ismerj meg a külföldi hallgatók közül.

Keresd meg a Te Erasmus+ városod ESN szekcióját az alábbi linken!

Néhány fényképes bizonyíték a fotógalériából arról, hogy mindez jól szokott működni!

TIPPEK EGY VOLT ÖSZTÖNDÍJASTÓL:

"Rengeteg Facebook ás Whatsapp csoportja volt a helyi Erasmusosoknak. Akadtak általánosak is, ahol főleg albérlet és lakótárs keresés volt a jellemző, de volt például röplabdás csoport is, akik hetente/kéthetente találkoztak. Többek közt ilyen platformokon találtam társaságot az utazásaimhoz is.

Az Erasmusos társaság az egyik kulcskérdése a külföldi tartózkodásnak. Az iskolai képzés mellett legalább ugyanannyit tanultam a többiek által a világról, a különböző kultúrákról, politikáról, nézőpontokról. A cserefélév alkalmával kicsit mindannyian felnövünk, és óriási különbség, hogy ezt milyen emberek társaságában tesszük. Épp ezért nagyon ajánlom, hogy a tartózkodás elején minél több programon vegyetek részt, amelyet a helyi ESN szekció vagy az iskolai Erasmusosokat támogató diákszervezetek szerveznek. A legtöbb helyen a későbbiekben is nagyon széleskörű a programajánlat az utazásoktól elkezdve, bulik, kulturális programok, önkéntes lehetőségek, sportesemények stb."

(Sczigel Márta, Porto, Portugália)

"Szerencsére az Erasmusos élet nem csak tantárgyakból és vizsgákból áll. Az egyetem és a diákszervezetek sok programot szerveznek nekünk is és a francia diákoknak is. Így például részt vehettünk az egyetemi sportnapon vagy utaztunk az egyetem által szervezett keretek között Reimsbe meglátogatni egy borászatot, és Brüsszelbe, az Európai Parlamentbe is."

(Sipaki Patrik, Lille, Franciaország)

Utolsó módosítás: 2019.10.10.