Fedezd fel Norvégiát, Izlandot és Liechtensteint!

Pályázható hallgatói mobilitás-típusok

Az EGT Alap Ösztöndíj program keretében három különböző mobilitás-típus közül választhatsz:

-          tanulmányi mobilitás (3 – 12 hónap)

-          szakmai gyakorlat (6 hét – 12 hónap)

-          nyári egyetem (1 – 30 nap)

Az EGT Alap Ösztöndíj programban havi € 900 megélhetési támogatásban és egyszeri € 500 utazási hozzájárulásban részesülhetsz, amely minden mobilitás-típusban érvényes. A hallgatói mobilitás-típusok közül akár mindegyikre pályázhatsz, sőt, ugyanarra a mobilitás-típusra akár többször is. Fontos, hogy az összes kinttartózkodásod együttvéve ne haladja meg a maximálisan megengedett időtartamot.

A tanulmányi mobilitás keretében legalább egy teljes tanulmányi és vizsgaidőszakot, maximum egy évet tölthetsz egyetemed egyik Erasmus Charterrel rendelkező partnerintézményben. Kinttartózkodásod során krediteket kell szerezned, amelyeket itthoni intézményed beleszámít tanulmányaidba. A választott külföldi képzésednek lehetőség szerint minél inkább kapcsolódnia kell magyarországi tanulmányaidhoz. Előzetes egyeztetés szükséges a fogadó egyetemmel azokról a kurzusokról, amiket kint kívánsz kreditekért elvégezni. Ez a folyamat biztosítja, hogy biztosan nem veszítesz félévet és az itthoni tanulmányaidba zavartalanul beszámítják a kint töltött időt. A fogadóintézményednek nem kell tandíjat fizetned, így plusz költségek nélkül tanulhatsz egy külföldi egyetemen/főiskolán. Mindezek mellett, a külföldi tanulmányok során számos dolgokra nyílik lehetőséged: idegen nyelv gyakorlása vagy egy új idegen nyelv megismerése, országjárás, kirándulás és egy multikulturális közösség tagja lehetsz!

Szakmai gyakorlatodat bármely donor állambeli cégnél, vállalatnál, intézménynél eltöltheted, amennyiben születik egy háromoldalú megállapodás közted, a küldő- és a fogadó intézményed között. A külföldi gyakorlatodat a küldő intézményed kreditekkel vagy oklevélmelléklettel fogja elismerni, attól függően, hogy kötelező gyakorlatról van szó vagy szabadon választott gyakorlati ismeretek megszerzése céljából utaztál ki. A gyakorlatod helyszínét választhatod az intézményi koordinátorod javaslatára, de önállóan is utánanézhetsz olyan cégeknek vagy vállalkozásoknak, ahol szívesen töltenél néhány hetet vagy hónapot gyakornokként. Ha már van fogadóleveled, egyeztess az intézményed EGT koordinátorával az aktuális pályázati felhívásokról. Az EGT Alap ösztöndíj akkor igazán hasznos, ha fizetetlen gyakornoki pozícióra nyertél felvételt, de akkor is támogatja a sikeres jelentkezőknek, ha a fogadó cég vagy vállalkozás is biztosít juttatásokat.

Amennyiben rövid kurzusra szeretnél kiutazni a donor országok valamelyik Erasmus Charterrel rendelkező egyetemére, úgy pályázhatsz nyári egyetemen való részvételre is. Az év bármely szakában utazhatsz, nem csak a nyári tanítási szünetben! Egynapos képzésre, de akár egy egész hónapra is kiutazhatsz, melyet utazási hozzájárulással és megélhetési támogatással támogatunk. Utóbbi mértéke a kurzus hosszától függ, és a kint töltött napok függvényében a küldő intézményed határozza meg pontosan.

A hallgatói mobilitások legkésőbbi hazaérkezési időpontja 2017. április 30.Ha hosszabb időszakra tervezel kiutazni, akkor jelentkezz időben, hogy biztosan beleférj az időbe!

Jelentkezés

A hallgatói pályáztatást a küldő intézmény végzi (tehát nem a Tempus Közalapítványhoz kell benyújtani jelentkezésed, hanem saját egyetemedhez). Javasoljuk, hogy a nemzetközi irodában érdeklődd meg, hogy intézményed részt vesz-e az EGT Alap Ösztöndíj programban és vannak-e jelenleg pályázható felhívások. Ahhoz, hogy megtudd, hogy kit kell keresned, kattints IDE és klikkelj az EGT/Norvég Alapok Intézményi Koordinátorok dobozra.

A jelentkezés alapfeltételei:

-          legalább két lezárt félév

-          aktív hallgatói jogviszony

-          a részvételhez szükséges nyelvismeret

A fenti alapfeltételek kiegészülnek a küldő intézményed által megszabott feltételekkel, amelyekről az intézményi EGT koordinátor adhat bővebb felvilágosítást.

Célországok

Az EGT Alap Ösztöndíj program mobilitásai Magyarország és a donor országok között valósulnak meg, amelyek Norvégia, Izland és Liechtenstein. A három mobilitás-típus bármelyikével utazhatsz az adott országokba. A jelenlegi pályázható felhívásokról érdeklődj az intézményi koordinátorodnál!

Ha további kérdéseid lennének, böngészd a Gyakran Ismételt Kérdések részt a weboldalunkon.

Sikeres pályázást kívánunk!

Utolsó módosítás: .